2011. szeptember 28., szerda

Melanie Marks – Fall For Me


Nagyon megtetszett ennek a sztorinak a leírása, ráadásul nem is egy hosszú olvasmány, úgyhogy gondoltam, belenézek. Aztán végig is olvastam, mert tényleg nagyon rövid.

Tehát adva van Zoey, aki évek óta jár Finn-nel, nagyjából azóta viseli Finn legjobb barátjának Rileynak az „undokságát”, ugyanis a srác feltűnően kerüli őt. Mikor végül Zoey elé mer állni, hogy megkérdezze, miért van ez, kiderül, hogy Riley jócskán odavan érte, amitől Zoey eléggé megijed, mert ő is erősen vonzódik Rileyhoz, csakhogy ott van Finn, aki a legeslegjobb barát a világon. Legalábbis volt, mert Finnről kiderül, hogy megcsókolt egy másik lányt, viszont nem akar szakítani, ahogy Zoey sem, így végül egy másik lehetőségben egyeznek meg: Zoey szabadon megcsókolhat egy srácot…

Nem mondanám, hogy hatalmas cselekmény van a regényben, nagyjából csak kerülgetik egymást a szereplők, aztán kiderül az, aminek ki kell derülnie, és ami végig nyilvánvaló, mégis élveztem. Zoey nem idegesítő lányszereplő, egyetértettem a gondolataival, Finn az a tipikus eddig szuper barát volt, de az olvasó már csak a rossz oldalát látja karakter, Riley pedig tökéletes félisten tinédzsersrác külsőbe csomagolva, édes, őszinte, szexi.

A helyzetek szórakoztatóak voltak, aranyos jeleneteket lehetett látni, és végül happy enddel záródik, de az egész mégsem megy át nyálas romantikába, legalábbis nem annyira. Összességében semmi újat nem nyújtott ez a történet, de szerettem olvasni, mert lekötött, és végül is ez a lényeg.

Amit szerettem: Zoey kistestvéreit; Rileyt; a munkahelyi jeleneteket.

Nem szerettem: - 

Suzanne LaFleur – Eight Keys


Nézegettem a könyveket, és nagyon megtetszett ennek a kötetnek a borítója, és a leírás is jó volt, ráadásul olyasmit akartam olvasni, ami kicsit romantika-mentes, így választottam az Eight Keys-t.

A történet: Elise és Franklin legjobb barátokként kezdik a középsulit, ahol Elise-t rögtön ki is nevetik, amiért túl gyerekes (lehorzsolta a térdét, miközben Franklinnel lovagost játszott J), így a kislány próbál megfelelni az elvárásoknak, azonban napról napra egyre durvábbak vele. Mikor elege lesz, elkezdi szégyellni Franklint, rendszeresen lóg a suliból és a jegyei is egyre rosszabbak. A tizenkettedik születésnapjára aztán egy kulcsot kap az apukájától, aki már kiskorában meghalt. Mielőtt elhunyt, az apuka megépített nyolc szobát a pajtában, amiknek mind kulcsra rázta az ajtaját, és amiket most Elise-nek sorban ki kell nyitnia, hogy rájöhessen, mit akart üzenni az apja.  

Tetszett a könyv, nagyon jól bemutatta az iskolai piszkálódások hatásait, teljesen összeszorult a szívem, amikor Elise minden igyekezete ellenére képtelen volt változtatni a helyzeten, a tanárok nem figyeltek, még a rokonai sem segítettek igazán, csak csodálkoztak, miért utálja a kislány az iskolát. A szereplők nagyon jók voltak, néha szinte egyetértettem Elise-szel, hiszen Franklin tényleg elég cikis barát lehetett, még annak ellenére is, hogy nagyon cuki volt.

Nem egy hosszú olvasmány, ami jó, főleg, hogy nincsenek benne unalmas részek, nem kell ötven oldalakat várni, hogy Elise új szobát nyisson ki, szépen halad velük, ahogy lassan magára szedi a tanulságait is, megismerheti a szüleit, akiket sosem ismert, és végül rájön arra is, mit kell tennie az iskolában, hogy minden rendben legyen. Különösen szerettem a fejezetcímeket, tökéletesen illetek egy tizenkét éveshez, ahogy az egész elbeszélésmód. Egyszóval jó könyv, nem bántam meg, hogy elolvastam.

Amit szerettem: a szobákat; Franklint; a tanulságokat.

Nem szerettem: -  

TOP5 sorozat, amit a nyáron olvastam

Mostanában már szinte csak sorozatkönyveket adnak ki, amikből elég sokat olvastam a nyáron, összeszedtem az öt legjobbat (nem sorrendben, mert lehetetlenség lenne dönteni).

5. Julia Quinn – Bridgertonok

Ezekről egyszer sem írtam még, mert valahogy sosem volt kedvem, de ha már itt említem őket, elmondom röviden, miről is van szó. Történelmi romantika a Bridgerton családról, akik név szerint: Anthony, Benedict, Colin, Daphe, Eloise, Franceska, Gregory és Hyacinth (ilyen szép ábécésorrendben) meg persze az édesanyjuk, akinek az életcélja, hogy kiházasítsa a gyerekeit. Összesen nyolc kötetet számlál ez a sorozat, ebből hét jelent meg eddig magyarul, még Gregory története van vissza (de azt hiszem, hogy az is jön mostanában). Szóval nem egy sokat agyalós könyvsorozat, de vicces és könnyed, ami nagy előnye, ráadásul a Bridgerton fiúk miatt érdemes elolvasni (már csak azért is, mert erősen védelmezőek, ha a húgaikról van szó, ebből pedig sokszor nagyon jó jelenet sikeredik). Nyári olvasmánynak tökéletesek voltak és gyorsan lehet velük haladni.

4. Richelle Mead – Vámpírakadémia

Mivel kijött a hatodik rész is muszáj volt végigolvasnom az egész sorozatot, hogy szépen egyben legyen az élményem, és persze továbbra is hivatalosan ez a kedvenc vámpíros sorozatom, mert annyira, de annyira jó. Nem is érdemes tovább ragozni.

3. Simone Elkeles – Fuentes testvérek

Ez az, amit azt hiszem, akárhányszor el tudnék olvasni, és sosem unnám meg, most nyáron is újraolvastam az első és a második részt, aztán persze kijött a harmadik, és azt is. Nagyon-nagyon fantasztikus, Elkeles benne van a TOP3 íróim között. Mind karakterábrázolásban, mind érzelemleírásban verhetetlen, Alex Fuentes pedig az egyik kedvenc regényhősöm. Mindenképpen érdemes elolvasni, a legjobb hír, hogy a Könyvmolyképző Kiadónál hamarosan megjelenik az első rész. Alig várom!

2. George R. R. Martin – Tűz és Jég dala

Hát, hivatalosan is ott vagyok a rajongók között, igaz a fél nyaram ráment, de elolvastam az eddig megjelent könyveit, és végig az járt az eszemben, hol voltam eddig, hogy még nem fedeztem fel. Egyszerűen zseniális, izgalmas és fordulatos, ráadásul Martinnak remek érzéke van ahhoz, hogy teljesen becsapottnak érezzem magam. Szereplők haltak meg, akiket szerettem, csaták buktak el, amikért pedig szurkoltam, és még mindig élnek olyanok, akiket legszívesebben saját kezemmel fojtanék meg. Ami még hihetetlenebb, hogy volt egy-két olyan alak, akiket kezdettől fogva utáltam, aztán egyszer csak azon veszem észre magam, hogy az egyik ilyen vált a kedvenc szereplőmmé. Az egész nagyon-nagyon jó, az egyetlen hátránya, hogy a minőség borzalmasan sok időbe kerül, George R. R. Martin úgy kábé ötévente jön ki egy új résszel, és mivel a legfrissebb kötet most a nyáron jött ki… hát, nincs más hátra, mint kivárni a következőt, újabb öt év múlva.
  

1. Leiner Laura – Szent Johanna Gimi

Bár már erősen nyár végén fedeztem fel a sorozatot és nemrég fejeztem be az eddig megjelent köteteket, azért még beleszámítom a nyári olvasmányok közé. Nem gondoltam volna, de ez a sorozat hihetetlenül jó. Adva van Renáta, aki a kilencediket a Szent Johanna Alapítványi Gimnáziumban kezdi egy tizenkét fős osztályban, az ő naplóján keresztül ismerjük meg a suli életét, ami egyszerűen magával ragadó. Régebben valahogy biztos voltam benne, hogy kinőttem az ilyen Neveletlen Hercegnő féle naplós történetekből, de hülyeség volt, ugyanis ezt a sorozatot imádtam, ráadásul szerintem sokkal jobb, mint Cabot könyvei. Először is itthon játszódik, ami külön öröm a sok amerikai helyszín után, aztán ott vannak a karakterek, amik mesteriek. Komolyan mondom, Reni osztályát csak imádni lehet. Három lány és kilenc fiú, mind különálló, szépen kifejtett karakterrel, a saját gimimből is ismerős tanárokkal és persze olyan problémákkal, amik maiak és valósak (tiniproblémák többnyire, de ezek annyira jól meg vannak oldva, hogy egész végig együtt izgultam a szereplőkkel, pedig elvileg nekem már nincsenek ilyen bajaim). A romantikus szál szépen ível felfelé, az ötödik könyv végén most ott tartok a gondolkodásban, hogy hű, mi lesz itt… szóval ez egy jó sorozat, sőt nagyon jó, mindenkinek ajánlom. Azt hiszem, hogy összesen nyolc kötetes lesz, ebből jelent meg eddig öt, és komolyan egyre jobbak. Minden elismerésem Leiner Laurának!

Meg Cabot – Menekülés


Végre elérkeztem a trilógia utolsó kötetéhez, amiről úgy véltem, óriási fordulatokat tartogat majd, hiszen Meg Cabot már bizonyította, hogy képes jó dolgokat kitalálni és két kötetnyi felvezetés után már igazán robbanthatott volna az egész. Innentől SPOILERT tartalmaz a többi kötetekre nézve.

Szóval Em végre rájött, hogy Nikki életben van (illetve az agya bekerült egy másik lány testébe, ez kimeríti az életben maradás fogalmát), de Brandon szépen elrabolta, és fogságban tartja csupán azzal a fenyegetéssel, hogy mindenkinek elmond mindent. Aztán szerencsére megérkezik Lulu és Christopher, hogy kimentsék hőseinket a gonosz karmaiból. Miután ez megtörtént, végre nekiállnak a nyomozásnak, mit is művel a Stark…

Igazából azt nem igazán értem, miért Menekülés ennek a kötetnek a címe, de az biztos, hogy könyvtől ennyire nem akartam még menekülni, legalábbis mostanában. Szeretem Meg Cabot regényeit (a régebbieket jobban), de ez a sorozat teljesen kiakasztott, mert egyszerűen nem tudom felfogni, hogy tudta Cabot ennyire elrontani ezt a jó ötletet.

Először veszem a karaktereket. Az ember lánya azt hinné, hogy fejlődnek, Em okosabb vagy cselesebb lesz, de nem, ugyanolyan idióta marad, mint eddig is volt csak azzal a különbséggel, hogy Christopher is csatlakozik hozzá a versenyben, és ketten igyekeznek kiakasztani az olvasót azzal, hogy mennyire nem értik meg egymást, mármint romantikus fronton. Konkrétan le kellett tennem a könyvet néhány teljesen felesleges vitánál, mert annyira idegesítettek, ezzel Christopher az egyik legkiállhatatlanabb Cabot főszereplősráccá vált a szememben. Aztán ott volt a másik hatalmas veszteségem, a második kötetben annyira megszerettem Nikki bátyját Stevent, hogy csak hitetlenkedve meredtem a lapokra, amikor – ez megint nagy SPOILER – összejött Luluval és vigyorgó tökfej papuccsá változott. A többiekért eddig sem rajongtam nagyon, és hát, már ezután sem fogok.

A cselekmény önmagában nem lett volna rossz, ha a szereplők nem ilyen hülyék hozzá, már a második kötetben elkezdtem kapiskálni, hogy miről is van, a hármas könyvnek már a fele előtt tudtam biztosra, de persze Emnek a lehető legbénább módon kellett a képébe vágni az igazságot. Ezzel még nem volt nagy bajom, de ami utána történt… hát, minden spoiler nélkül egyszerűen béna volt. Hatalmasat csalódtam.

De a mélypont a zárás. Ezt már elmesélni sem érdemes, annyira hihetetlen – de azért elmondom pár szóban, megint SPOILER – Nikki hirtelen mégsem akarja visszakapni a testét, hanem átengedi Emnek (na, persze!), Brandon lesz a Stark új vezetője (na, persze!!) és Christopher lesz a Stark informatikai osztályának vezetője (na, persze!!!), így azon kívül, hogy egy szupermodellel járhat együtt, még szupergazdag is lesz. Emmel boldogan élnek, amíg meg nem halnak, és eljárhatnak mindenféle puccos helyre, mert persze az a menő.

Nem tudok, mit mondani. Egy ideig nem olvasok több Cabotot…

Amit szerettem: hm, Cosyt és a Stark nagy üzletének ötletét.

(Nagyon) nem szerettem: nagyjából az egészet.

2011. szeptember 12., hétfő

Kody Keplinger – Shut Out


Nagyjából egy éve olvastam az írónő első könyvét a The DUFF-ot, ami annyira tetszett, hogy egyből megfogadtam, ha Keplingernek lesz új könyve, biztosan elolvasom. Ahogy az első könyvénél, ennél is azt kell, mondjam, maximálisan megérte.

A történet: évek óta tart a háború a focisták és a futballisták között a főszereplő, Lissa sulijában. A lánynak elege lett abból, hogy a fiúk – köztük a barátja, Randy is – folyton hülye csínyeket követnek el egymás ellen és gyakran össze is verekszenek, ezért elhatározza, hogy megszünteti a vitát. A focisták és a futballisták barátnőivel együtt szexbojkottot hirdetnek, vagyis minden lány megtagadja az érintkezést a pasijával, amíg a vetélkedésnek vége nem lesz. Csakhogy ehhez a fiúknak is lesz néhány szavuk…

Annyira tetszett, hogy egyetlen este alatt kiolvastam. Az alaptörténet nagyon magával ragadó már az első soroktól kezdve, és a karakterek is kellemes csalódást nyújtottak. A The DUFF-ban nagyon nem szerettem a főszereplő, Bianca mentalitást, így kicsit féltem, hogy Lissát sem fogom szeretni, de szerencsére igazán könnyen kedvelhető. Aggodalmaskodó, kontrollmániás és kicsit főnökösködő, viszont nagyon szimpatikus, már akkor megszerettem, amikor kiderült, hogyan barátkozott össze Chloe-val. A fiú főszereplő, Cash nem volt annyira kedvenc, mint Wesley annak idején, de azért elég édes volt, bár kissé valószínűtlenül jó. Ezen kívül a mellékszereplőknek is mind megvolt a maguk története és háttere, emiatt gazdagabbnak éreztem a történetet.

Külön jó volt a harc a fiúk és a lányok között, tényleg izgultam, hogy mi lesz a vége a dolognak, de nagyon jól meg lett oldva. A romantikus jelenetek édesek, de a kedvenceim azok a részek voltak, amikor a csajok mesélték a vicces történeteket egymásnak, vagy a szexről beszélgettek.  Rosszat nem igazán tudnék mondani, nekem nagyon bejött az egész úgy, ahogy volt.

Amit (nagyon) szerettem: Lissa apját; amikor Lissa a Vágy és vezeklés könyvtáros jelenetéről álmodozik; Chloe-t; az egész tagadjuk meg a fiúktól a szexet dolgot.

Nem szerettem: -