2011. október 26., szerda

Tammara Webber – Where You Are


Még júliusban olvastam ennek a könyvnek az első részé Between the Lines címmel, akkor írtam fel az időpontját a második rész megjelenésének, mert mindenképpen el akartam olvasni. Innentől SPOILER-t tartalmaz az első részre nézve

A történet ott folytatódik, ahol abbamaradt, vagyis Emma rájött, hogy Grahamnek gyereke van, de természetesen ez nem jelent problémát, hiszen ők ketten egymásnak vannak teremtve, máris tervezgetni kezdik, hogyan éljék túl a távkapcsolat nehézségeit még négy hónapig, mert Emma csak akkor tud Graham közelébe költözni. Minden szép és jó lenne közöttük, ha nem lenne Reid és Brooke. Ugyanis Brooke úgy érzi, Graham hozzá tartozik, Reid pedig még mindig ki van akadva Emma elutasítása miatt. Ők ketten összefognak az álompár ellen, és minden eszközt megragadva igyekeznek lehetetlenné tenni a kapcsolatukat...

Azt kell, mondjam, hogy ez a második rész sokkal jobban tetszett, mint az első, és ennek az oka elsősorban Reid és Brooke voltak. Míg az előző részben nem szerettem Reidet, ebben a kötetben abszolút kedvencemmé vált nagyjából az elejétől kezdve, pedig a jelleme nem változott sokat, talán csak egy árnyalatnyit az eltelt idő alatt, mégis ez a változás pont elég volt ahhoz, hogy ő legyen a legjobb a négy főszereplő közül. Igen, még az első részben csak két szemszög volt, Emmáé és Reidé, most belép a történetbe Graham és Brooke is a saját gondolataikkal.

Graham és Emma szál aranyos volt, de nem tudott annyira lekötni, mint Brooke és Reid részei, akik közös múltjáról most sokkal többet megtudunk, mint előtte, és még nyilvánvalóbbá válik, hogy mitől lettek mindketten ennyire „elveszett” lelkek. Imádtam a beszélgetéseiket és a gondolkodásmódjukat, az írónő ezeket nagyon életszerűen oldotta meg, ahogy a filmes világ részleteit is.

Nem akarok sokat mondani a cselekményről, csak annyit, hogy engem végig lekötött, és kifejezetten örültem, hogy Reid nem ment át romantikus, nyálas hősbe, és nem jött össze Brooke-kal, ahogy számítani lehetett volna rá. Ezzel a második kötettel még mindig nincs vége a sorozatnak – bár azt hiszem Graham és Emma szála lezárult – a könyv egy kis betekintéssel végződik a következő részbe, amiben úgy sejtem, Reid végre kicsit egyenesbe jön az életével, és aminek a megjelenése 2011. decemberében várható (éljen!). Mindenképp be fogom szerezni, ahogy az írónő egyéb könyveit is.

Amit (nagyon) szerettem: hogy megkedveltem Reid-et; Reid jeleneteit; Reid-et úgy egyébként is; és a jeleneteket, amikor Brooke és Reid az álompáros ellen szervezkedtek.

Nem szerettem: Emma és Graham néha túl sok volt, kedvem lett volna rájuk ordítani, hogy tényleg menjenek már szobára.

Piper Banks – Geek High


Megtetszett a történet leírása, ezért is gondoltam, hogy elkezdem az első részt, az amúgy négy részes (legalábbis eddig) sorozatból. A borító nekem kicsit fura, úgyhogy annak alapján biztos nem választottam volna.

Miranda beceneve Élő Számológép, ugyanis szinte minden matematikai műveletet egy pillanat alatt elvégez a fejében, emiatt jár abba a különleges gyerekeknek fenntartott magániskolába, amit ő egyszerűen csak Geek High-nak nevez. Barátaival Charlie-val (aki szuper festő) és Finnel (aki már most milliomos az általa írt számítógépes játékok révén) próbálják túlélni az évet, ami nem egyszerű, mert Miranda nyakába szakad egy közutálatnak örvendő iskolai rendezvény megszervezése is. Ha mindez nem lenne elég, a lány írónő édesanyja Európába megy anyagot gyűjteni a legújabb könyvéhez, és addig Mirandának az apjával és annak új családjával kell élnie. Az új család pedig egy, a lányt többé-kevésbé burkoltan utáló mostohaanyából, és egy tökéletes, Mirandával egyidős mostohatestvérből áll, aki viszont nyíltan lenézi őt. 

Nem volt rossz könyv, de nem fogott meg annyira, hogy rögtön el akarjam olvasni a folytatást, mindenből volt benne, viszont semmiből nem elég, mintha az írónő nem tudta volna eldönteni, melyik témát emelje ki a többi közül, így sajnos egyik probléma sem kötött le. Az új családdal való összebarátkozás érdekesnek indult, de aztán ellaposodott. Az iskolában Mirandának a népszerűtlenségével kellett megküzdenie, viszont ennek a megoldása sem tetszett, összességében semmi egyedit nem nyújtott.

A karakterektől sem voltam elájulva, egyenként rendben vannak, együtt viszont kiadják az a tipikus csapatot, akik megtöltik az ilyen típusú regényeket. A legjobb barátok, akik között pattog a feszültség, a menő srác, aki hirtelen érdeklődni kezd a stréber lány után, és az idealizált pasas, akiről aztán nyilvánvalóvá válik, hogy mégsem olyan tökéletes. Tehát semmi meglepő nem történt, még a romantikus szálat is untam.

Összességében többet vártam egy olyan könyvtől, amiből már négy rész megjelent, de azért ha sok időm lesz tovább fogom olvasni, hátha a legjobb részek még kimaradtak.

Amit szerettem: Miranda kutyáját; azt a jelenetet, amikor Miranda és az apja elmennek a kutyás rendezvényre.

Nem szerettem: hogy nem kötött le annyira, valami nagyon hiányzott.    

2011. október 11., kedd

Natalie Palmer – Second Kiss


Mint szokásosan, most is először a borító (szerintem tök jó, egyszerű, mégis kifejező, szeretem az ilyet), csak aztán a fülszöveg miatt döntöttem emellett a könyv mellett, igazából még soha nem hallottam róla, csak megláttam és elkapott az érzés, hogy muszáj elolvasnom.

A történet narrátora Gemma, aki egészen kiskorától fogva együtt indul az iskolába a szomszéd sráccal, Jess-szel. Gemma és Jess legjobb barátok, mindent elmondanak egymásnak, a lány a kiszemelt fiújáról, Jess pedig alkoholista apjáról. Minden tökéletes is lenne közöttük, ha nem érne véget az iskolaév, ami azt jelenti, hogy Jess már gimis lesz, míg Gemma a középsuliban marad, és a fiú nélkül valahogy minden elromlik körülötte…

Igazából nem nyújtott semmi újdonságot ez a könyv, mégis szerettem olvasni, mert jól megragadt a tiniproblémákat, az első csók, a hűtlen barátnők és a népszerűtlenség kérdését, de közben komolyabb bajok – családon belüli erőszak, rák – is felmerültek. Gemma karakteréből sütött a korára jellemző zavarodottság, Jess pedig hihetetlenül empatikus szereplőnek bizonyult, szerettem.

A romantikus szál aranyos, de a problémák megoldása jobban érdekelt, egyszeri olvasást megért a történet, de nem hiszem, hogy túlzottan emlékezetes maradna.

Amit szerettem: Jess-t

Nem szerettem: -

Lauren Barnholdt – Aces Up


Nagyon régóta el akartam már olvasni Barnholdtnak ezt a könyvét, és most végre lehetőségem adódott rá. A Sometimes It Happens és a One Night That Changes Everything után hatalmas elvárásokkal álltam neki.

A történet: a tizenhét éves Shannon Card, hogy ki tudja fizetni a főiskoláját, hamis személyivel vállal állást egy kaszinóban. Itt találkozik a jóképű Cole-lal, aki érdekes ajánlatot tesz a lánynak, azt akarja, hogy lépjen be az Aces Up nevű nem éppen a legtisztességesebb módszerekkel játszó pókerjátékosok közé. Shannon már az első estéjén nyer, és ahogy az éjszakák telnek, úgy merül mélyebbre a szerencsejátékok világába.

Igazából ennél sokkal összetettebb történetről van szó, ahogy az Barnholdtól el is várható, a pókeren kívül ott vannak a családi gondok, az új barátságok, az iskola és a szerelem is, tehát mindenféle, ami kellhet egy jó könyvbe, mégis nem igazán lett a kedvencem ez a regény. Lehet, hogy tényleg a túl magas elvárások miatt, de valamiért úgy érzem, ez a történet nem más, mint egy átlagos sztori, átlagos szereplőkkel.

A karakterek nem voltak túl különlegesek, valahogy egyiküket sem sikerült megszeretnem. Nem arról van szó, hogy nem jó a könyv, egyszerűen csak nem sikerült megfognia.

Amit szerettem: a viszonyt Shannon apja és Leonardo között; azt, ahogy Cole „elrabolja” Shannont; a bosszút.

Nem szerettem: hogy nem sikerült lenyűgöznie, többet vártam.

Suzanne Supplee – Artichoke’s Heart


Már elég régóta el akartam olvasni ezt a könyvet, de mindig volt valami más, ami elvonta a figyelmem, most viszont a Fat Cat után úgy gondoltam, jöhet még egy túlsúlyos történet. Mondjuk a csokis borítóról nem éppen az jutott eszembe, hogy fogyókúrázni kellene, egész jól néz ki.

A történet: Rosemary minden nyűgjét ételbe fojtja, és ez meg is látszik a testalkatán, a suliban is mindenki Articsókának csúfolja egy bizonyos zöld kabát miatt. Amikor a lány megtudja, hogy az anyja rákos, elege lesz mindenből, és elkezd drasztikusan fogyókúrázni.

Igazából minden van ebben a könyvben, első szerelem, családi problémák, nehezen kialakított új barátságok, valahogy mégsem sikerült megfognia. A karakterek egész jók, a kedvencem Rosie undok nagynénje, Mary volt, aki folyton piszkálta a lányt a súlya miatt, de bírtam Kay-Kayt a hirtelen lett barátnőt is. A fiúfőszereplő, Kyle nem lett a szívem csücske, valahogy túl tökéletes volt az én ízlésemnek, és túl nagy hatást sem gyakorolt rám. Akit még ki kell emelnem, az Richard, aki Rosie anyjának fodrászüzletében dolgozik, az ő jeleneteit nagyon bírtam.

A cselekményben sajnos nem volt semmi újdonság, jó sokáig tartott, amíg Rosie rájött, hogy Kyle kedveli, még tovább, amíg történt is valami köztük. Rosie anyjának rákjáról sokkal kevesebbet tudtam meg, mint szerettem volna, azt hiszem, az írónő inkább a környezetre ment rá, hogy ki hogyan fogadja a dolgot.

Végül is ez is csak egyszer olvasható könyv, nem lett a kedvencem, de nem is hagytam félbe, hanem kiolvastam, ami pozitívum.

Amit szerettem: Kay-Kayt; az anyja-lánya viszony megoldását; Richardot; Mrs. McCutchin nyakborotválását.

Nem szerettem: Kyle-t; Rosie-t; a tanárokat, akik lenézték Rosie-t, csak mert túlsúlyos.