2013. július 27., szombat

Jennifer Echols – Dirty Little Secret



A Going Too Far, és a Forget You tehet róla, hogy az írónő a kedvenceim között van, és bár azóta volt pár regénye, ami nem tetszett annyira, az olyanok miatt, mint a Love Story vagy a Such a Rush megérte figyelni az újabb könyveit, így került hozzám a Dirty Little Secret is, aminek a borítója rögtön megfogott.

Bailey és a testvére Julie duett voltak, de Julie-nak szerződést ajánlottak, így Bailey családja jól kitol a lánnyal, mikor a nagyapjánál hagyják őt, ráadásul, hogy ne ütközzön Julie karrierjével, Bailey-t eltiltják a zenéléstől. Csakhogy Bailey élete a zene, nagyon jól hegedül és dalszövegeket ír, így titokban eljár emlékzenekaroknak besegíteni, itt ismerkedik meg Sammel, akinek saját bandája van és kétségbeesetten akarja Bailey-t a bandájába..

Szeretem az olyan YA-kat, amikben a zene van előtérben, ez a könyv pedig pontosan ilyen. Az egész csak néhány nap alatt játszódik, de ezalatt végigmegy nemcsak több emlékzenekarnak a showja, hanem pár koncert is, amik olyan átéléssel vannak megírva, hogy aki szereti a zenét, az teljesen bele tudja élni magát, milyen odafent a színpadon, együtt izzadni a bandával... szóval nagyon jó, emiatt kivételesen szerettem a könyvet.

A másik dolog az érzelmek: Bailey szülei rohadékok. Hiába van ez meg az a végén, az, hogy félresöprik Bailey-t és csak Julie-val törődnek szabályosan a görény kategóriába sorolja őket, nem csoda, hogy a lány kételkedik a tehetségében és sokszor megfordul a fejében, hogy szégyellnie is kellene a képességeit, ehhez még hozzájött a mocsok exe, aki ugyancsak rátett egy lapáttal a bizonytalanságára. Az egész történet valójában arról szól, hogyan sikerül ezt legyőznie magában, amit Echols nagyon jól ír meg.

A karaktereket szerettem, Bailey sajnálatra méltó volt az átélt dolgok miatt, így könnyen meg lehetett kedvelni, Sam pedig cuki volt az első pillanattól kezdve, hogy felbukkant, ugyanakkor nem lett kedvenc, mert az akaratosság és a számító magatartása az agyamra ment. Mondjuk ez egyáltalán nem volt baj, hiszen ettől lett igazi az egész, ezért lett hihető a szerelmi szál is, és bár nincsen bandám (sajnos), majdnem biztos vagyok benne, hogy ilyen tulajdonságok kellenek a sikerhez. Tehát a szerelmi szál kellemes volt, habár annyira nem érintett meg, mint a zenei dolgok.

Összegezve érdemes elolvasni, nem lett ugyan kedvenc, egyszerűen csak jó volt, viszont nyilvánvaló, hogy Jennifer Echols ennél jobbat is tud, mert már bizonyította.

Amit szerettem: a bandás részeket; Bailey ruháit.

Nem szerettem: -

2013. július 22., hétfő

Jessica Park – Left Drowning



Az írónőtől olvastam a Flat-Out Love-ot, amit nagyon bírtam, egyszerre vicces és komoly New Adult sztori volt, így mindenképpen meg akartam szerezni a legújabb regényét is, aminek már a borítója is nagyon megfogott.

A történet: Blythe a szülei halála óta egészen magába zárkózott, nincsenek barátai, jóformán ki sem mozdul, de aztán találkozik Chris-szel, akiben van valami, ami nagyon vonzza. Megismerkedik Chris testvéreivel is, az ő hatásukra lassan előbújik a csigaházából, és elkezd élni, csakhogy miközben ő jobban lesz, egyre többet tud meg Chris és testvéreinek múltjából, ami talán még durvább, mint az övé...

Kettős érzéseim vannak a sztorival kapcsolatban, egyrészt hihetetlenül tetszett, imádtam a csavarokat, a Chris és Blythe közti forró feszültségeket és a családi jeleneteket, másrészt a könyvet befejezve nem voltam biztos benne, hogy én most ezt elhiszem-e. Ha hiba ez, ha nem, akkor sem bántam meg, hogy elolvastam ezt a könyvet, mert Jessica Park gyönyörűen ír az érzésekről és mesterien tud szívszorító hangulatot teremteni, ami számomra ellensúlyozta azt, ami úgy megdöbbentett a cselekményben. Szóval jó volt ez.

Mivel New Adult történet, ebben is van nem kevés erotikus töltetű jelenet, a szereplők egy kicsit túl sokat káromkodnak, de nem volt vészes, főleg, mert az egyik ilyen volt, Chris öccse Sabin, aki a kedvencem volt, és remélem, hogy lesz saját könyve, mert arról a srácról egyszerűen jó volt olvasni. A főszereplők Blythe és Chris nem lettek kedvencek, bár mindketten szerethetők, ahogy Chris többi testvére is.

Amivel nem voltam kibékülve az Blythe és Chris nagyon is instant szerelem szagú kapcsolata, amit végül is lehet magyarázni az utolsó fejezetekben kiderülő dologgal, de azért mégsem, nekem erről a részről elég gyenge volt a történet, ugyanakkor, mint említettem a szépen megírt dolgok és a családi pillanatok teljesen kiegyenlítették az egészet.

Az biztos, hogy nem lett kedvenc a történet, de eléggé tetszett, ahhoz, hogy azt mondjam, el kell olvasni, és persze Jessica Park is ott maradt a figyelt íróim listáján.

Amit tetszett: Sabin; Sabin le akar csúszni a tetőről; a szexjeleneteket (mert jól meg voltak írva, így kell ezt...); a fürdőszobában jelenetet (ami meg nem szex csak egy fontos, intenzív jelenet).

Ami nem tetszett: túl sok a véletlen, vagy ez a sors lenne? Na, ne...  

2013. július 10., szerda

Sarah Dessen – The Moon and More



Mint Dessen-fan, nagyon vártam már az új könyvét, hiszen eddig mindegyik regényével sikerült elvarázsolnia. A borító megtévesztő kicsit, egy könnyed, nyári történetre és egy egészen más sztorira számítottam, mint amit kaptam.

Emaline egész életét Colbyban töltötte, ismeri a helyieket, évek óta jár Luke-kal, és tisztában van vele, hogy az igazi Colby más, mint amit a turisták látnak belőle. Csakhogy a városba érkezik Ivy és Theo, akik a Colbyban élő művész Clyde-ról forgatnának dokumentumfilmet, megjelenésük pedig felkavarja az állóvizet...

A Dessen könyvek legfőbb vonzerejét számomra az adja, hogy a szereplők annyira igaziak, hogy kezdettől fogva úgy érzi az olvasó, már régóta ismeri őket. Emaline ugyan nem volt különleges annyira, mégis szerethető, míg Theo igazi újdonság erejével hatott. Általában szeretem a Dessen-fiúkat, mindig sikerül egy olyan típusú srácot eltalálnia, akit a való életben is imádnék, Theo viszont túl sok volt nekem. Nem úgy Morris, aki bár csak Emaline barátja, szerintem a legjobban sikerült karakter lett.

A másik dolog, amivel minden Dessen könyv bővelkedik: az érzelem. A cselekményről nem is igazán lehet beszélni, hiszen semmi eget rengető nem történik, nem lesz vége a világnak, senki nem válik vámpírrá, még gonosz szereplő sincsen, csak emberek, akik élik a világukat, döntéseket hoznak, legyen az jó vagy rossz, és utána folytatják az életük ezek következményeivel. Emaline-nak több dolgot is tisztáznia kell magában, például a kapcsolatát az igazi apjával, akivel tizenkét évesen találkozott először vagy épp a szerelmi életét, ami tökéletesnek hatott, amíg nem jött Theo, de sehogy sem stimmel teljesen. Ezen kívül természetesen ott van az egyetem, ami miatt el kell hagynia – ha nem is megy olyan messzire – a megszokott környezetét, a barátait és a családját, ezek összessége adja az a mixet, ami letehetetlenné teszi a könyvet.

Általában imádni szoktam ezeket a dolgokat, most azonban elmaradt a szikra, nem volt fellángolás, semmi, csak egy átlagos könyvnek éreztem, nem pedig igazi Dessennek. Többször arra gondoltam, hol van ez a Tökéleteshez vagy épp az Along For the Ride-hoz képest, és arra jutottam, nem üti őket, ami igazságtalan módon keserű szájízhez vezetett, mert oké, nem volt borzalmas a könyv, sőt jó volt ez, jobb, mint sok más hasonló témában írott könyv, mégsem ütötte meg a szokásos mércét.

Sajnos nem lett kedvenc, ugyanakkor természetesen nem mondok le Dessenről, főleg, hogy egyre több könyve jelenik meg magyarul, és azért már bizonyított a szememben, mint profi írónő. Csak ez most nem jött át, ahogy mondani szokás.

Amit szerettem: Morrist; az utalásokat más könyveire, Colby-t egyértelműen ismerős terep, de szerepelt például Auden és Colie is, illetve kiderült az is, hogy Luke Wes és Bert unokatestvére. Imádom az ilyet!

Nem szerettem: nekem több kell!