2013. november 30., szombat

Susan Ee - World After (Penryn & the End of Days #2)

Az év felfedezettjeinek egyike nálam az írónő, aki remekül startolt az Angelfall-lal (magyarul A bukás címen fog megjelenni a Könyvmolyképző Kiadónál), ki merem jelenteni, hogy a legjobb disztópia, amit az idén olvastam, és szerencsére a folytatás sem maradt el az első rész mellett. Innen SPOILER-es az első részre nézve!

Ott maradt abba az előző könyv, hogy a skorpió-angyal szörnyek egyike lebénítja Penrynt, Raffe halottnak hiszi, és a testét visszaviszi az emberek közé, aztán elmegy. Amikor a lány magához tér, szembesül vele, hogy nemcsak rá nem néznek jó szemmel a lázadók táborában, de a csúnyán megváltozott húgát sem akarják maguk között látni. Egyik dolog követi a másikat, Paige-nek újra nyoma vész, Penrynnek pedig újra a nyomába kell szegődnie...

Eddig sem volt valami vidám olvasmány ez a sorozat, de most még komorabb lesz, főleg, hogy az ártatlan kis Paige-ből az az izé lesz, az angyalok pedig tovább gyilkolják az embereket, most főként az skorpióangyal izék közreműködésével. Betekintést nyerünk a nagy tervbe is, amit meglehetősen hihetőnek találtam, még annak ellenére is, hogy Ee egy olyan világot épített fel, ami szinte már túl horrorisztikus egy YA regénybe. Az biztos, hogy a tizenhatos karika minimum ráfér.

A szereplők: Raffe nincs a kötet 2/3-áig, de amit kapunk belőle az továbbra is imádnivaló, nem is emlékszem olyan angyalkarakterre, akit ennyire bírtam volna, szóval abszolút kedvenc, ugyanígy Penryn is, aki még mindig egy kemény csaj. Főleg, hogy nála marad Raffe kardja, és hát nem akarom lelőni a poént, de Penryn és a kard együtt nagyon nagy! Aki meglepetésként ért az Paige. Míg az előző részben nem sikerült kedvelnem, most sokkal érdekesebb karakter lett belőle, a végén pedig... hú! Penryn anyját akarom még megemlíteni: az a nő nem semmi! Nagyon jó szereplőket sikerült felvonultatni.

Aki romantikus jelenetekre vágyik az csalódni fog, még annyi sincs benne, mint az előző részben (abban se volt sok), de akciódús részek annál inkább vannak, Penryn többek közt megfordul az Alcatrazban, aminek nagyon érdekes funkciót találtak. És Raffe meg Penryn párbeszédei még mindig hihetetlenül jók.

A lényeg, hogy alig várom a magyar megjelenést, mert ez egy olyan sorozat, ami kell a polcra, a harmadik részt meg még inkább várom, bár szerintem jó sokára fog elkészülni.

Amit (nagyon) szerettem: Pooky Bear-t; Raffe-t; Paige dolgát ott a végén; az akciójeleneteket; a világot!

Nem szerettem: -


2013. november 27., szerda

Katie McGarry - Crash Into You (Pushing the Limits #3)

Talán feltűnik valakinek, hogy nem írtam még Katie McGarryről, pedig olvastam a Pushing the Limitset és a Dare You to-t is, csak arról volt szó, hogy nem érintettek meg annyira, hogy írjak róluk, de most, hogy megjelenik magyarul is az első rész (meg gondolom a többi is) röviden elmondanám, hogy semmi baj nincs az első két résszel, sőt nagyon jók, csak épp a trilógia harmadik része volt az, amelyiktől teljesen eldobtam az agyam.

Isaiah nagyon szeretne már végre kikerülni a "rendszerből" és normális életet élni, de ez elég nehezen megy, főleg amíg nincs tizennyolc. Egy illegális autóversenyen találkozik Rachellel, aki alaposan felborítja az egész életét. Rachel élete kívülről tökéletes, valójában viszont szinte megfullad a megfelelni akarástól a családjának. amikor megismerkedik a tetoválásos, piercinges Isaiah-val, minden megváltozik...

Ez Isaiah története, akit nagyon szerettem az első kötetben és sajnáltam a másodikban, épp ezért nem örültem annyira, mikor kiderült, hogy egy szendeszűz csajszit kap maga mellé, legalábbis a fülszöveg szerint. Csakhogy Rachel egyáltalán nem olyan, mint hittem, hanem igazán szerethető és aranyos, pont olyan, amilyen illik Isaiah-hoz. A többi karakter is nagyon jól sikerült, örültem, hogy újra láthattam Noah-t és Beth-t, főleg hogy utóbbit kicsit nem szerettem, de most rájöttem ezalatt a három regény alatt minden úgy történt, ahogy kellett.

A történet izgalmas, fordulatos és érdekes, nem voltak unalmas részek, viszont olvadósak annál inkább. Mostanában nehéz engem lenyűgözni a szerelmi szálakkal, de a kettejük közötti kémia kezdettől fogva megfogott magának, pedig még leírós szexjelenetek sincsenek, mint a mostanában divatos NA-okban, nem itt sima YA-ról van szó, és sokkal szexibb, mint amiket mostanában olvastam, egyszerűen imádtam az egészet.

Ami külön jó pont: a versenyzős részek, hogy azokat mennyire szerettem, és ahogy Rachel hozzáállt... Mindenfajta spoiler nélkül, ezt az egész trilógiát el kell olvasni, természetesen KELL magyarul és Katie McGarry bekerült az örök kedvencek közé, mert ez annyira, de annyira szuper könyv volt!

Amit (nagyon) szerettem: Isaiah-t; Rachelt; Isaiah-t és Rachelt; tiltott szerelem fílinget; Beth és Noah részeit;  az egészet!

Nem szerettem: belegondolva ilyen is van, azért az utolsó dolog a végén egy picit sok volt. De csak enyhén, nem vont le az élményből.

2013. november 23., szombat

Richelle Mead - The Fiery Heart (Vérvonalak #4)

Az év egyik legjobban várt (és most már kijelenthetem, az egyik legjobb) könyve nálam. A mostani sorozatok közül abszolút kedvenc nálam Mead eme gyöngyszeme, úgyhogy csakis az elvakult rajongó szemszögéből tudok írni róla. A bejegyzés SPOILER-es lesz az előző részekre nézve, úgyhogy óvatosan.

Most, hogy Sydney friss-alkimista húga Zoe is a képben van, a lánynak folyton bujkálnia és ködösítenie kell, hiszen még mindig varázsol, igyekszik megtörni az alkimista tetoválások hatását és legfőképpen titkos szerelmi viszonyt folytat egy vámpírral. Adrian életének egyik legjobb szakaszát éli, csakhogy a lélek még mindig sokszor megzavarja az elméjét, de azért igyekszik ő is segítségére lenni mind a moráknak, mind Sydneynek. Egyikőjüknek sincs fogalma, mi lesz, ha lebuknak, csak kettejük kapcsolata érződik biztosnak...

Végre, végre Sydney és Adrian együtt vannak, ennél is nagyobb öröm az Adrian szemszög, amitől nagyon féltem, de hamar kiderült, hogy Adrian fejében lenni még sokkal, sokkal jobb, mint Sydney szemén keresztül látni őt. A romantikus szál természetesen levett a lábamról, de nagyon megfogott az egész regény hangulata is, hiszen, aki a Vámpírakadémiát olvasta, sejtheti, hogy megint fordulóponthoz érkezünk, és ez be is bizonyosodik, amikor a könyv olyan függővéggel záródik, hogy a fal adja a másikat. És még csak azt sem mondatom, hogy meglepett, nem pontosan tudtam, hogy ez fog történni, de Mead egyszerűen olyan jól ír, hogy az ember lélegezni is elfelejt, miközben olvas.

Nem akarok semmit elárulni a cselekményről, csak megjegyzem, a sztori még mindig nem olyan akciódús, mint a Vámpírakadémia, ami szerintem érthető, hiszen Sydney elsősorban tudós, viszont az egész olyan jól épül fel, hogy sosem unalmas, mindig történik valami, mindig lehet agyalni a részleteken. Ráaásul kezdünk visszatérni a morák felé, például a palotában is játszódik egy jó kis rész. A szereplőket nagyon szeretem, Eddie új kedvencem, de bírom Evangeline-t és Jillt is, sőt Wolfe az egyik új favorit, meglepően sokszor jelenik meg ebben a részben. A régi szereplők Rose, Dmitrij, Lissa és Christian is felbukkannak, szóval épp senkiből nem volt hiány.

Egyetlen hibája van a könyvnek: gyilkos függőséget okoz, már megint fogalmam sincs, hogyan bírom ki július 29-éig új rész nélkül, de nem bántam meg, hogy elolvastam, sőt szerintem lesz időm újraolvasni az egészet (talán a Vámpírakadémiától kezdve), úgyis közben kijön a VA film is. Nem tudom, hallottátok-e, de Richelle Mead említi az egyik interjújában, hogy szeretne még könyvet Sydney-ék után, megint Rose-zal. Szóval, van mire várni!

Amit (nagyon-nagyon) szerettem: Adriant; a Love Phone-t; Wolfe történeteit; Eddie-t; a menekülő terveket és mindent!

Nem szerettem: -  

2013. november 12., kedd

Top5 NA könyv, amitől nem szerettem meg a műfajt

Igazából nem tudom, mi bajom a New Adult könyvekkel, talán mert YA-n nőttem fel, vagy nem tudom, de nekem egyszerűen nem tetszenek. Akadnak persze kivételek, de mostanában csak olyat olvastam, ami nem jött be.



5. Jamie McGuire - Veszedelmes sorscsapás
Akartam én szeretni a Gyönyörű sorscsapást is, de nem ment, és akkor azt hallottam, Travis szemszögéből majd biztos megszeretem. Nem, az Abby-Travis párostól még mindig a hideg ráz, sajnos be se fejeztem, csak átlapoztam a végét.

4. J. A. Redmerski - A soha határa
A könyv borítója gyönyörű, a belseje már kevésbé, pedig ezt tisztességgel végigolvastam. Camrynt utáltam, Andrew meg annyira nem jött be, és borzasztó unalmas volt, a vége meg... nem, már-már lerágott csont. Pedig még utazós is, azokat meg szeretni szoktam.

3. Monica Murphy - Heti csaj
Amikor befejeztem és rájöttem, hogy sorozat, nem vágtam, mit kell ezen folytatni? Írt volna hosszabb könyvet egy pár fejezettel az írónő, és azzal le van tudva. Pedig itt szerettem a srácot egy fokig, de aztán idegesítővé vált. Fable-t meg utáltam, a folytatás nem érdekel.

2. Jay Crownover - Rule
Nem akartam elfogadni, hogy nem szeretem az NA-t, ezért direkt kerestem egy olyat, amit nagyon ajánlanak, így kötöttem ki Rule-nál, akiről azt hallottam, irtó dögös és különleges... De miért is? Tök ugyanolyan volt, mint a fent említett könyvek pasijai, mind tökéletes külsejű, csajzabáló, tetkós és érzelmi nyomorék (bár nem rémlik hogy Drew-nak volt-e tetkója). Oké, Rule-nak volt piercingje is, de a története nem tudott lenyűgözni, vártam, hogy legyen valami sírós rész (lehetett volna), legyen olyan rész, amitől magam alá olvadok a gyönyörűségtől (lehetett volna, Shaw adott rá alkalmat és időt), vagy olyan ahol egyszerűen nem egy hülye. De az volt, és emiatt nagyobb csalódás volt, mint a többi könyv, pedig szerettem volna szeretni.

1. Heidi McLaughlin - Örökké a csajom
Ez volt a mélypont, mert ezután mondtam, hogy többet ne. Igaz, itt kicsit át lettem verve, mert nem éppen NA, a szereplők idősebbek, viszont teljesen úgy viselkedtek, mint az NA korúak, mindegy. Szóval itt Liam volt, akit utáltam. Az elején van egy rész, ahol örül annak, hogy az egyik volt csaja elvetélt, azzal nem lopta be magát a szívembe, de a folytatásban is kiderült, micsoda egy önző seggfej. Mindent a saját szemszögéből nézett, csak neki legyen jó alapon, pasi ennyit nem hisztizett még szerintem, mint ebben a könyvben. Amit meg még nem szerettem, hogy a pasast, aki évekig nevelte a közös gyereküket, mindenféle baromnak beállítják, és komolyan sajnáltam, amikor Liam visszajött, Josie-n meg látszott, hogy a köztük lévő dolognak már bukta. Erre meg csaknem főgonosz lett. Azért kíváncsi lennék, hogy ezekben a történetekben a nagy összeborulás meg a nyálas epilógus után mi a fene van...

Ezek várnak még a polcomon:
- Esztelen
- Hibátlan játék
- Dublin Street
És csak, hogy jót is mondjak az NA-król, volt, ami tetszett. Cora Cormack Szakítópróbája, vicces és aranyos volt, bár a folytatástól félek, Jessica Park Flat Out Love-ja és Left Drowningja nagyon jók, és abszolút kedvenc kategóriába lépett Gayle Formen Ha maradnék/Hová tűntél? igyekszem még hasonlókat találni. 

2013. november 10., vasárnap

Veronica Roth - Allegiant / A hűséges (Divegent #3)

Eljött hát annak is a napja, hogy befejeztem ezt a sorozatot, nagyon vártam, mert tulajdonképpen tetszett az első két rész, erről meg tudtam, hogy váltott szemszögű lesz, így lelkesen kezdtem neki. Innentől SPOILER-es lehet az első két részre nézve.

Tris és Tobias (meg a többiek) megtudják, hogy van élet a kerítésen kívül, sőt mintha minden összefüggne mindennel és semmi nem az lenne, mint aminek látszik, így elhatározzák, hogy fényt derítenek az összes igazságra, amit elhallgattak előttük...

Anélkül, hogy bármit elárulnék a cselekményből: ez nem az, amire vártam! Amikor letettem a könyvet, nem tudtam eldönteni, hogy csalódott, vagy döbbent vagyok, és igazából még most sem tudom. Kavarognak bennem a gondolatok, volt-e értelme mindennek, hogy így kellett-e lennie, és őszintén: nem tudom. Fogalmam sincs, lehetett-e volna jobb vagy rosszabb, ez pedig összezavar. Ennyit a történet részéről.

A karakterek: vannak újak meg régiek is, és a szokásos a felállás. Nem mertem bízni senkiben és nem mertem szeretni senkit, mert akiben bízok úgyis áruló, akit megszeretek meghal (és igen, meghalt a kedvencem). Trist az első két részben utáltam, és itt sem sikerült túlzottan megszeretnem, nekem a karaktere kiállhatatlan volt, nem úgy Tobiasnak. A srácot szerettem nagyon az első két részben itt meg nem szerettem, a szemszöge nem tett jót neki. Christina, Uriah, Peter és Caleb még mindig jól voltak megírva, szerettem, hogy emberiek, ahogy az új szereplők is mind összetettek, és soha, senki nem azt csinálja, amit várnék tőle. Ezt akár élvezhettem is volna, de eléggé frusztrált.

A világ maga még mindig jó, komplex, a kerítésen túli részek is tetszettek, de úgy érzem, néhány jelenet lehetett volna hosszabb, szívesen láttam volna még többet, ehelyett folyton csak szemszögváltást kaptam. A romantikus szálról nem igazán szólnék, eddig sem volt a szívem csücske, ezután meg főleg nem, a problémáik még mindig ugyanazok, valahogy nem jött át a nagy szerelem. 

Abban biztos vagyok, hogy összességében tetszett a sorozat, de a harmadik rész szerintem a leggyengébb, holott ennek kéne épp a legjobbnak lennie, emiatt csalódás, ugyanakkor azt hiszem, újra fogom olvasni, ha kijön magyarul a könyv.

Amit szerettem: a világfelépítést; a magyarázatokat; az összeesküvéseket.

Nem szerettem: a végét, nem tudom, volt-e értelme az egésznek. Tényleg szükségszerű volt minden?