Diagnosztizált
Mead fan vagyok, úgyhogy nem hagyhattam ki a sorozat harmadik részét sem, amit
annyira vártam, hogy szabályosan számoltam a napokat, amíg végre olvashatom. És
végre eljött az idő, megjelent, kiolvastam! Innentől SPOILER-es lesz az előző
részre, úgyhogy, aki nem olvasta, annak mondom: én szóltam.
Tehát
ott tartottunk, hogy vámpírvadászok léteznek, Sydney már aktívan is varázsol,
Jill, Eddie és Angeline még mindig a rejtekhelyen (iskolában) Palms Springben és Adrian bevallja az érzéseit
Sydney-nek, aki nemhogy nem viszonozza, elrohan előle. Szóval azóta eltelt pár
hét, Sydney pedig több dologgal küzd, mint eddig, többek közt az ex-Alkimista
Marcus Finch után kutat, próbálja elkerülni Adriant és kiderül, hogy újabb ellenséggel kell szembenéznie egy
gonosz boszorkány személyében...
Tisztában
vagyok azzal, hogy ennek a sorozatnak vannak hiányosságai meg hibái, csak épp
nem érdekel, mert ez az egyik legkedvencebb, legvárósabb a sok közül, így
egyszerűen visszautasítom a gondolatát is, hogy rosszat írjak róla. Nem, én az
egészet imádtam úgy, ahogy van. A cselekmény megint több szálon futó,
Sydney-nek egy szabad perce sincs, amit ne töltene ki valaki valamilyen
problémájával, esetleg épp a saját ügyeit kell intéznie, vagy akármi, de ettől
olyan pörgős az egész. Egy csomó minden történik, de szerencsére Sydney nem
olyan főhős, aki átsiklik ezeken, hanem csinál is valamit. Ezer és egy főszereplő csaj van, akik három vagy négy köteten át készülnek egy idióta csatára, amit két
oldalban lezavar az író(nő), ezek rendszerint az agyamra mennek, viszont Sydney
egyre több dolgot véghez visz, ettől olyan szerethető nekem.
És
nem tudom nem említeni Adriant. Most komolyan, ki az, aki nem szereti őt? És
miért? Nálam már átcsúszott abba az imádnivaló kategóriába, amikor már előre
vigyorgok, akárhányszor csak megjelenik, és ez nem csak idióta fanvigyor (oké,
az is), hanem jogos, hiszen Adrian vicces, édes, okos, érzékeny, szókimondó és
annyira szerelmes Sydneybe, hogy majd kiugrik a könyv lapjairól. Persze a kötet
nem nyálas-romantikus édelgés, csak ezt külön ki akartam emelni, mert imádom,
ahogy átszövi az egész könyvet.
Visszatérve
a cselekményre: a vámpírvonalról eléggé letért, helyette sok varázslásos rész
van benne, és még többet meg lehet tudni az Alkimistákról is. Egyik részlet
derül ki a másik után, ahogy Mead egyre halmozza az infókat simán sejteni
lehet, hogy valami nagy dolog van készülőben a többi kötetre (még van a
sorozatból három), igaz, nekem az is gondot okoz épp, hogy kivárjam a
következőt, mert a vége olyan volt, hogy húafenébemostmileszittésmárisvége?
Pontosan
ez év november 19.-éig kell várni a következő kötetre, ami a The Fiery Heart
címet fogja viselni, és – dobpergés – Sydney ÉS Adrian szemszögéből fog
játszódni! De közben szerencsére csinálják a Vampire Academy: Blood Sisters
filmet, aminek a morzsáival ki lehet húzni, és remélem, hogy az Agave Kiadó is
megjelenteti a második részt magyarul, szóval van mire várni.
Amit (nagyon-nagyon) szerettem: nincs
is sok értelme szemezgetni, az egészet úgy, ahogy van. De azért sorolom: Adrian
és Sydney összes jelenetét; a kis „háziállatukat”; a betörős és nem éppel
legális helyekre mászkálós részeket; a poénokat; Adriant csak úgy magában is!
Nem szerettem: -