TOP5 legjobban várt YA (2014 első felében)

Habár jópár ismerős szerzőn megakadt a szemem, igazából csalódott vagyok, mert épphogy sikerült ötöt találni, még válogatnom sem kellett.

5. Cassandra Clare - City of Heavenly Fire (The Mortal Instruments #6)

Szeretem Clare-t, bár a Magnus Bane novellák nem jöttek be és a fejem vertem a falba A hercegnőtől is, viszont Jace és Clary története mindig is szívem csücske volt, így izgatottan várom a sorozatuk befejező részét. Ha jól látom 733 oldalas lesz és május 27.-én jelenik meg. 

4. Katie McGarry - Take Me On (Pushing the Limits #4)

A Crash Into You óta egy csomót gondolok erre a sorozatra, alig várom a következő kötetet, ami West és egy kickbox bajnok lány, Hayley története lesz, már elöljáróban is eszméletlenül hangzik. Kell! Sajnos csak május 20.-án jelenik meg.

3. Stephanie Perkins - Isla and the Happily Ever After (Anna and the Frech Kiss #3)

Már annyira hiányzik valami Perkinstől, szeretem, mert vicces meg aranyos, és jót tesz a lelkemnek. A borító ugyan nem fogott meg, de május 15.-ig még van idő, hogy csináljanak egy jobbat, de ha nem csinálnak, az sem nagy baj.

2. Julie Kagawa - Forever Song (Blood of Eden #3)

A kedvenc vámpíros-disztópiám! Ennek az első két része annyira jó, nem is értem, miért nem tudok rávenni senkit, hogy olvassa el. Itt olvasható mit írtam a The Immortal Rules-ról és a The Eternity Cure-ról. Április 29.-én jelenik meg.

1. Leiner Laura - Akkor szakítsunk

A Bábelhez hasonló sztorira számítok, de akármilyen is lesz, bízom benne, hogy szeretni fogom Laura új könyvét. A borítója kicsit üresnek tűnik nekem, hiányoznak róla a szokásos apróságok. Szerencsére erre kell várni a legkevesebbet, március 10.-én már kapható lesz, legalábbis, ha jól tudom.

Amiken még megakadt a szemem:
- Lauren Oliver: Panic (március 4.)
- Jenny Han: To All the Boys I've Loves Before (április 22.)
- Julianna Baggott: Burn (február 4., igaz még a 2. részt se olvastam, de akarom).

Filmajánló - Csontváros

Egyik kedvencem Cassandra Clare, így nem volt kétséges, hogy megyek a moziba, ha megfilmesítik a könyvét. Őszontén megmondom, féltem, hogy nem lesz jó a film, hiszen a Csontvárosban annyi minden történik, hogyan is préselhetnének mindent bele egy filmbe, de meglepetésemre egész jól sikerült. 

Clary Fray (Lily Collins) egy rejtélyes gyilkosságot követően rájön, hogy különleges képességekkel rendelkezik, és a világ, amiben eddig élt nem is olyan átlagos, mint amilyennek képzelte. Miután édesanyja (Lena Headey) eltűnik, Clary csatlakozik az Árnyvadászok csapatához, akik megmutatják neki New York valódi arcát: egy démonokkal, vámpírokkal, vérfarkasokkal, félelmetes lényekkel teli világot. Az ősidők óta tartó küzdelemnek most már Clary is részesévé válik, és az Árnyvadászokkal együtt veszi fel a harcot a démonok ellen.

Általában onnan tudom, hogy egy könyvből készült film mennyire sikerült jól, hogy a barátnőm felém fordul, és véleményt nyilvánít, ugyanis ő nem olvas, csak rendszeresen eljön velem ezekre a filmekre, és lássuk be a könyv nélkül néha elég érthetetlenre sikerülnek az adaptációk. Szerencsére a Csontvárossal nem volt így, örömmel vettem észre, hogy nem kell a film közben magyarázgatnom, mert mindent sikerült jól átadni, bár a forgatókönyv nem maradt elég hű a sztorihoz. 

A szereplők vegyesen nyerték el a tetszésemet, Lily Collins, mint Clary jó választás volt, de Jamie Campbell Bower valahogy nem volt az igazi Jace. Jace, akit a könyvben imádok nekem teljesen más, viszont Magnus és Valentine és Simon (ó, Simon, azóta kíváncsi voltam rá, mióta megtudtam, hogy Robert Sheehan játssza, akit imádtam a Misfitsben) nagyon jól sikerültek, szerettem őket. 

A zenék nekem nem jöttek be, valahogy annyira átment tinisbe tőlük az egész film (oké, tudom, hogy kik a célkorosztály, de akkor is), és bár a könyvben nagyon szerettem az üvegházas jelenetet, itt elég nyál lett. Jace ott olyan cuki itt meg... eh! Viszont szerettem a látványt meg az effekteket, jól meg volt csinálva, így összességében azt mondom érdemes volt megnézni a filmet, sőt ha lesz folytatás azt is megnézem.

Amit szerettem: harcos-látványos jelenet, poénok.

Nem szerettem: tini-nyál, tini-zene... 

Szöszök – Delírium novellák és moziajánlók

Lauren Oliver – Annabel (Delírium #0,5)

A történet Lena édesanyjának szívszorító története. Igazából még a második kötet után olvastam, és annyira nem érintett meg, mint kellett volna, de mindenképp szükséges novella azt hiszem, mert sokkal közelebb hozza Annabel karakterét, és a története miatt még jobban fog esni a Requiem is.  

Lauren Oliver – Raven (Delírium #2,5)

Halogattam, ameddig lehetett, mert nagyon nem szerettem a Requiem végét, de aztán végül túlléptem azon és elolvastam. Nem tudom, miért számítottam másra, hiszen, ami Ravennel történt az utolsó részben, az magában eléggé kiakasztott, de most Lauren Oliver elérte, hogy szabályosan összefacsarodjon a szívem. Sokkal többet meg lehet tudni ez alatt a pár oldal alatt Raveről, mint a két könyv alatt, amiben szerepelt is, ezáltal persze még jobban meg lehet szeretni... És nincs mit mondanom, szomorú vagyok!

Akit érdekelnek a Delírium novellák (Hanának is van, arról már írtam korábban, érdemes beszerezni azt a szép kiadást, aminek a képét mellékeltem feljebb, szép és igényes.

Mozibemutatók: komolyan, csak kapkodom a fejem, mennyi kedvenc és nem kedvenc könyvemet filmesítik meg mostanában, A vámpírakadémia az egyik legfontosabb, de arra még sokat kell várni, a Trónok harca 3. évada is hamarosan látható az HBO-n, és valamikor ebben az évben még a Futótűz is a mozikba került. De itt egy lista a legérdekesebbekről és persze legközelebbiekről:

A burok (magyar szinronos)

 

Csontváros (magyar felirattal)

Rubinvörös (németül, angol felirattal)

Laurell K. Hamilton – Végzetes flört

Anita Blake-et azóta olvasom, mióta kijött magyarul az első könyv, és bár kicsit megcsömörlöttem már Anita rengeteg pasijától, azért a Végzetes flört sem maradhatott ki. Mivel a bolti árát kicsit sokallottam, lévén egy vékonyka, alig 150 oldalas novelláról van szó, vártam egy kicsit és végül egy antikváriumban csaptam le rá féláron.

Tehát Anita egy munkanapjába csöppenünk be, amikor mindenféle emberek jönnek, hogy felkérjék őt halottidézésre, csakhogy Anita csak nyomós indokkal vállal ilyesmit, amivel a megbízók nem igazán tudnak szolgálni. Így hát elrabolják és megpróbálják kényszeríteni...

Ahhoz képest, hogy egy rövidke történet meglepően jó volt, gyorsan olvasható és vicces, ráadásul csak egy szexjelenet volt benne abból a fajtából, amivel még semmi bajom nincsen. Mondjuk azt nem értem, hogy tévedt az a farkas a borítóra, mikor a fő vérállat ebben a kötetben az oroszlán, de nem olyan vészes, végül is tetszik.

Amit nem szerettem, hogy kedvenc vámpírjaim nem szerepelnek a kötetben, a régebbi pasik közül csak Micah, Nathaniel és Jason van jelen (ami nem rossz, mert őket is szeretem, de hiányzott JC), viszont – ez most SPOILER-es lesz – Anita begyűjt magának egy újabb szeretőt. Az akciórésze a történetnek szintén korrekt, szóval végül is nem panaszkodhatom.

Amit szerettem: a poénokat; Anita beszólásait; hogy normálisan összerakott története volt a kötetnek.

Nem szerettem: Anita komplexusait, volt olyan rész, amelyikben nem volt szó róluk? Már kezd arra kimenni az egész, hogy szerény Anitát mindenki az egekig dicsérje...

Cassandra Clare – Elveszett lelkek városa (Mortal Instruments #5)

Szeretem Cassandra Clare-t, és szeretem ezt a sorozatot, sőt még a borító is tetszik, szóval eleve úgy álltam neki a könyvnek (miután kiujjongtam magam, hogy megvan végre, plusz felelevenítettem pontosan, mi is történt az előző részben), hogy szeretni fogom. Innentől SPOILER-t tartalmaz az előző részekre nézve!

Clary akkor látta utoljára Jace-t, mikor magára hagyta a tetőn Sebastian üvegkoporsóba zárt élettelen testével, a fiú és Sebastian is eltűntek. Mindennek már két hete, az Árnyvadászok kezdik feladni a keresést, ezért a szokásos csapat, Clary, Simon, Isabelle és Alec lépnek akcióba. Mivel nem tudják, hol kezdjék, Clarynek eszébe jut a Tündérkirálynő, aki szívességet ígért neki...

Kezdem a rossz dolgokkal, mielőtt belevágnék a jókba. A rossz, hogy Clare-től ennél kicsit többet várok, így volt ez már az előző könyvvel is, és most megint. Elvégre megírta az első három részt úgy, hogy le sem lehetett tenni, ezt a kötetet, pedig le lehet. Ráadásul elszaporodtak a párocskák és a problémáik. Persze szeretem Simont, meg Magnust és Alecet, de Maia és Jordan szálát már feleslegesnek éreztem, túl sok volt a romantikus jelenet. Mondjuk ettől még a City of Lost Souls az egyik legjobb könyv, amit idén olvastam, ehhez kétség sem fér.

Szóval a szereplőket már jól ismerjük, bár Jace szemszöge most kimaradt teljesen (fura, de nem hiányzott). Örültem, hogy Clary megint fejlődött kicsit, Simon még jobban és annak leginkább, hogy volt sok Sebastian jelenet. Tudom, hogy elvileg utálni kellene a srácot, de én bírom a gonoszokat, Sebastiant főleg. Akit nem bírtam az Alec, tisztára ki voltam akadva rá azért, amiért Magnus is a könyv végén, ugyanakkor az ő kapcsolatuk alakulása érdekel a legjobban. Jocelyn továbbra sem lett a kedvencem, eddig se kedveltem túlzottan, most még jobban nem bírom.  

A cselekményről annyit, hogy összetett, több minden történik, mint az előző részben, és itt most jobban tetszettek a Simonnal történtek, bár Clary és Sebastian jelentei is nagyon bejöttek, ahogy a könyv vége is izgalmas lett. Szokásosan pörgősek az események, ami az egyik legjobb dolog Clare könyveiben. Ami pedig biztos, hogy nagyon hosszú az epilógus, néztem is, hogy ha ott kezdődik az epilógus, mi van még azon a sok oldalon, és kiderült, hogy az.

Nem tudom, mit mondhatnék még, nem akarom elspoilerezni az egészet, inkább hangot adok a szomorúságomnak, hogy megint mennyit kell várni a következő részre, és megemlítem, hogy érdemes utánakeresni a Mortal Instruments extráknak, ugyanis jók (vannak jelenetek Jace szemszögéből, képeslapok, amiket Alec és Magnus váltott a többiekkel, ilyesmi).

Ja, és még egy hír, ami kapcsolódik Cassandra Clare-hez, Holly Blackkel ír közösen könyvet, amiről eddig annyit lehet tudni, hogy 2014-ben várható (és érdekesnek ígérkezik).

Amit (nagyon) szerettem: hogy Clare tud írni, ugyanis kissé elegem lett a mostanában olvasott kevésbé jó könyvekből, így ez most igazi felüdülés volt; Simon esti meséjét Isabelle-nek; Sebastian jeleneteit; az ütős poénokat.

Nem szerettem: ezek elhanyagolhatóak, fentebb már leírtam.

Kelley Armstrong – Sötét erők sorozat

Igazából külön-külön akartam írni a sorozat köteteiről, csakhogy egyben olvastam el mindhármat, így kicsit összefolytak a dolgok, melyikben mi is történt pontosan. A lényeg az, hogy imádtam, és ezzel a sorozattal új taggal bővült a kedvenc íróim sora.

A történet: Chloe Saunders egyik napról a másikra (legalábbis jóformán) szellemeket kezd látni, és mivel természetesen senki nem hisz neki a Lyle Házba kerül hasonló korú szintén „problémás” tinik közé. Itt ismerkedik meg Simonnal és Derekkel, akik arról igyekszenek meggyőzni őt, hogy Chloe nem őrült meg, a szellemeket különleges képessége miatt látja...

Szóval számomra az egész egy nagy hű volt. Elolvastam a prológust, és arra gondoltam, ha lesznek még ilyen jelenetek, akkor az nekem kell, és persze voltak, nem is akármilyenek. Nehéz szétválasztani az eseményeket, de nem is muszáj, ugyanis a három regény egyben egy hatalmas kaland, amit nem szabadna olyan apróságokkal félbeszakítani, mint az, hogy vége az első vagy a második könyvnek. Komolyan, nem is tudom, mi lett volna, ha nincs kéznél mindhárom kötet. Így a cselekményről – mivel nem akarok semmit elspoilerezni – csak annyit, hogy magával ragadó. Képtelen voltam letenni, főleg mivel nincsenek üresjáratok, mindig történik valami, ami miatt az ember úgy van vele, hogy csak még egy fejezetet meg még egy kötetet...

Tehát jó, ugyanez igaz a szereplőkre is. Végre egy sorozat, ahol igazi jellemfejlődésen mennek keresztül a karakterek, olyanokat szerettem meg, akiket először ellenszenvesnek találtam, és olyanokat kezdtem imádni, akik előtte csak az elmegy kategóriában voltak. Ami leginkább tetszett, hogy a főhősök döntésein és reagálásaikon látszott, hogy tinikről van szó, szerencsére nem voltak túl hülyék, de túl ügyesek sem, így sokkal hihetőbbé váltak a történések.

Nem sokat tudok mondani anélkül, hogy spoilereznék, volt itt minden, amit szeretek, és semmi, amiből túl sokat kaptam volna, a romantika szál szépen bele van szőve, de nem megy át nyálasba, a rejtélyek értelmesek és érthetőek, az akciójelenetek izgalmasak. Aminek még örültem, megtartották az eredeti borítókat a magyar kiadásnak, ráadásul ezzel a három kötettel nem ért véget az utazás az írónő által teremtett világban, új szereplőkkel, de folytatódik, én pedig olvasni fogom.

Amit (nagyon) szerettem: Dereket; Torit, a világot; mindent.

Nem szerettem: hogy még többet akarok, de ez az én hibám.

Filmajánló – Hajnalhasadás 1. rész

Az Alkonyat filmek nem igazán tartoznak a kedvenc filmjeim közé, láttam mindegyiket többször is, ezért nyilvánvalónak tűnt, hogy nem hagyom ki a Hajnalhasadást sem. Leginkább az lepett meg benne, hogy tetszett.

A történet: a régen várt lépés következik Edward és Bella életében, végre összeházasodnak. Mindenki boldog, kivéve Jake-et (meg Irinát, de ebben a részben nincs jelentősége), aki még mindig Bella után emészti magát. Az esküvő után Edward nászútra viszi Bellát, ahol a lány pár nap után szinte lehetetlen dolgot észlel önmagán...

Szóval a film Stephenie Meyer azonos című könyvéből – annak is az első feléből – készült, de azt hiszem, ezt mindenki tudja. Igazából nem voltak nagy elvárásaim a Hajnalhasadással kapcsolatban, biztos voltam benne, hogy az esküvői jelenet jó hosszú lesz, és így is volt, viszont egészen jóra sikerült. Bella ruhája nagyon szép, bőven el tudtam bámészkodni magam rajta. Ráadásul azt kell, mondjam, Esme szigetéért még meg is érné vámpírrá változni, az a sziget a házzal nagyon gyönyörű volt. Biztos vagyok benne, hogy aki olvasta a könyvet is, nem bánta, hogy benne volt a filmben a nászéjszaka jelenet az ágytámlával meg a tollrepkedéssel, valahol ezután kezdtem kicsit unni a dolgokat, de aztán hazamentek és jöttek a Jake jelenetek, amiket bírtam.

A farkasok még mindig úgy néznek ki, mint eddig, viszont már beszélgetnek fejben, ami elég cuki volt, a Bella kinézetében történt változás – mármint a nászút utáni, és az utolsó jelenetbeli külsejéhez képest – igazán szembeszökő, ezt jól megcsinálták, de az abszolút kedvencem a Jake-Renesmee jelenet. Nem számítottam rá, hogy ilyen lesz, igazából erre voltam a legkíváncsibb, és nem csalódtam.

Voltak dolgok, amiket kifejezetten nem szerettem, de ezek részletezésétől most eltekintek, ahogy a film közben sem akartam fennakadni rajtuk, viszont az biztos, hogy a Hajnalhasadás bőven felülmúlta a várakozásaimat, szerintem a legjobb film volt az eddigiek közül, talán akkor lehetett volna jobb, ha egyben leforgatják az egész könyvet.

Amit szerettem: mint említettem Jake és Renesmee pillanata volt az egyik kedvencem; aztán talán Edward véres szájjal, egyszerűen már muszáj volt látni a véresszájú ragadozót a mártírképű tökéletes úriember mögött, elvégre mégiscsak egy vámpír, még ha csillog is.

Nem szerettem: mivel nem voltak nagy elvárásaim, különösebb csalódást semmi nem okozott.   

Kiersten White – Supernaturally (Paranormalcy #2)

Amikor elolvastam az első részt, gondoltam, hagyok egy kis időt, mielőtt nekikezdek a másodiknak, de csak két napig bírtam, túlságosan tetszett az első rész, ahhoz, hogy ne akarjam olvasni a másodikat. Innentől SPOILER a Paranormalcyra nézve.

Evie minden vágya a normális élet volt, és most teljesült. Lend főiskolára ment, ő pedig a gimi utolsó évét tapossa távol a paranormális bajoktól, csakhogy hamar rájön, hogy mindez túl unalmas számára, így amikor az IPCA felkeresi egy békeajánlattal – néha segítsen be egy-két esetnél, amikor minden más kötél szakad, és csak ő tudja megoldani a helyzetet –, elfogadja. Persze Lendnek nem tetszik a dolog, főleg mivel Evie fura segítőtársat kap Jack személyében, aki képes használni a tündérösvényeket, holott nem tündér. Evie egyik napról a másikra újabb problémák között találja magát, nem tudja, legyen őszinte-e Lenddel, mit gondoljon a még mindig alvó Vivianről, akivel egyre többet beszélget álmában, vagy épp, hogy mit is jelent a tündérprófécia, ami róla szól...

Ahogy a második részeknél gyakran történik ez a kötet is gyengébb volt, mint az első, legalábbis az elejét tekintve, mert ahogy Evie unatkozni kezd a suliban, az olvasó (legalábbis én) is követi a példáját. Szerencsére aztán mégis beindulnak az események, Evie végre gondolkodni és kombinálni kezd, aminek már ideje volt. A karakterek nagyjából maradnak egy helyben, Evie ugyanolyan naiv, Lend ugyanolyan „normális”, Ariannáról viszont többet meg lehet tudni. Az új karakter, Jack érdekes volt, ráadásul jól felrázta Evie és Lend már-már ellaposodott kapcsolatát.

Igazából nem akarok sok minden elárulni, érdemes elolvasni a könyveket, mert tényleg nagyon komplex a világ és minden összefügg mindennel (ami meg nem, az talán majd a harmadik részben), és jó sok akció meg paranormális lény van benne, ahogy romantika is akad dögivel. Szerettem, szívesen látnám a magyar könyvesboltok polcain is.

Amit (nagyon) szerettem: a bleepeket (nem lehet megunni); a fordulatokat a könyvben; hogy Evie gondolkodik.

Nem szerettem: -