TOP5 legjobban várt YA (2014 első felében)

Habár jópár ismerős szerzőn megakadt a szemem, igazából csalódott vagyok, mert épphogy sikerült ötöt találni, még válogatnom sem kellett.

5. Cassandra Clare - City of Heavenly Fire (The Mortal Instruments #6)

Szeretem Clare-t, bár a Magnus Bane novellák nem jöttek be és a fejem vertem a falba A hercegnőtől is, viszont Jace és Clary története mindig is szívem csücske volt, így izgatottan várom a sorozatuk befejező részét. Ha jól látom 733 oldalas lesz és május 27.-én jelenik meg. 

4. Katie McGarry - Take Me On (Pushing the Limits #4)

A Crash Into You óta egy csomót gondolok erre a sorozatra, alig várom a következő kötetet, ami West és egy kickbox bajnok lány, Hayley története lesz, már elöljáróban is eszméletlenül hangzik. Kell! Sajnos csak május 20.-án jelenik meg.

3. Stephanie Perkins - Isla and the Happily Ever After (Anna and the Frech Kiss #3)

Már annyira hiányzik valami Perkinstől, szeretem, mert vicces meg aranyos, és jót tesz a lelkemnek. A borító ugyan nem fogott meg, de május 15.-ig még van idő, hogy csináljanak egy jobbat, de ha nem csinálnak, az sem nagy baj.

2. Julie Kagawa - Forever Song (Blood of Eden #3)

A kedvenc vámpíros-disztópiám! Ennek az első két része annyira jó, nem is értem, miért nem tudok rávenni senkit, hogy olvassa el. Itt olvasható mit írtam a The Immortal Rules-ról és a The Eternity Cure-ról. Április 29.-én jelenik meg.

1. Leiner Laura - Akkor szakítsunk

A Bábelhez hasonló sztorira számítok, de akármilyen is lesz, bízom benne, hogy szeretni fogom Laura új könyvét. A borítója kicsit üresnek tűnik nekem, hiányoznak róla a szokásos apróságok. Szerencsére erre kell várni a legkevesebbet, március 10.-én már kapható lesz, legalábbis, ha jól tudom.

Amiken még megakadt a szemem:
- Lauren Oliver: Panic (március 4.)
- Jenny Han: To All the Boys I've Loves Before (április 22.)
- Julianna Baggott: Burn (február 4., igaz még a 2. részt se olvastam, de akarom).

Top5 NA könyv, amitől nem szerettem meg a műfajt

Igazából nem tudom, mi bajom a New Adult könyvekkel, talán mert YA-n nőttem fel, vagy nem tudom, de nekem egyszerűen nem tetszenek. Akadnak persze kivételek, de mostanában csak olyat olvastam, ami nem jött be.

5. Jamie McGuire - Veszedelmes sorscsapás

Akartam én szeretni a Gyönyörű sorscsapást is, de nem ment, és akkor azt hallottam, Travis szemszögéből majd biztos megszeretem. Nem, az Abby-Travis párostól még mindig a hideg ráz, sajnos be se fejeztem, csak átlapoztam a végét.

4. J. A. Redmerski - A soha határa

A könyv borítója gyönyörű, a belseje már kevésbé, pedig ezt tisztességgel végigolvastam. Camrynt utáltam, Andrew meg annyira nem jött be, és borzasztó unalmas volt, a vége meg... nem, már-már lerágott csont. Pedig még utazós is, azokat meg szeretni szoktam.

3. Monica Murphy - Heti csaj

Amikor befejeztem és rájöttem, hogy sorozat, nem vágtam, mit kell ezen folytatni? Írt volna hosszabb könyvet egy pár fejezettel az írónő, és azzal le van tudva. Pedig itt szerettem a srácot egy fokig, de aztán idegesítővé vált. Fable-t meg utáltam, a folytatás nem érdekel.

2. Jay Crownover - Rule

Nem akartam elfogadni, hogy nem szeretem az NA-t, ezért direkt kerestem egy olyat, amit nagyon ajánlanak, így kötöttem ki Rule-nál, akiről azt hallottam, irtó dögös és különleges... De miért is? Tök ugyanolyan volt, mint a fent említett könyvek pasijai, mind tökéletes külsejű, csajzabáló, tetkós és érzelmi nyomorék (bár nem rémlik hogy Drew-nak volt-e tetkója). Oké, Rule-nak volt piercingje is, de a története nem tudott lenyűgözni, vártam, hogy legyen valami sírós rész (lehetett volna), legyen olyan rész, amitől magam alá olvadok a gyönyörűségtől (lehetett volna, Shaw adott rá alkalmat és időt), vagy olyan ahol egyszerűen nem egy hülye. De az volt, és emiatt nagyobb csalódás volt, mint a többi könyv, pedig szerettem volna szeretni.

1. Heidi McLaughlin - Örökké a csajom

Ez volt a mélypont, mert ezután mondtam, hogy többet ne. Igaz, itt kicsit át lettem verve, mert nem éppen NA, a szereplők idősebbek, viszont teljesen úgy viselkedtek, mint az NA korúak, mindegy. Szóval itt Liam volt, akit utáltam. Az elején van egy rész, ahol örül annak, hogy az egyik volt csaja elvetélt, azzal nem lopta be magát a szívembe, de a folytatásban is kiderült, micsoda egy önző seggfej. Mindent a saját szemszögéből nézett, csak neki legyen jó alapon, pasi ennyit nem hisztizett még szerintem, mint ebben a könyvben. Amit meg még nem szerettem, hogy a pasast, aki évekig nevelte a közös gyereküket, mindenféle baromnak beállítják, és komolyan sajnáltam, amikor Liam visszajött, Josie-n meg látszott, hogy a köztük lévő dolognak már bukta. Erre meg csaknem főgonosz lett. Azért kíváncsi lennék, hogy ezekben a történetekben a nagy összeborulás meg a nyálas epilógus után mi a fene van...

Ezek várnak még a polcomon:

- Esztelen

- Hibátlan játék

- Dublin Street

És csak, hogy jót is mondjak az NA-król, volt, ami tetszett. Cora Cormack Szakítópróbája, vicces és aranyos volt, bár a folytatástól félek, Jessica Park Flat Out Love-ja és Left Drowningja nagyon jók, és abszolút kedvenc kategóriába lépett Gayle Formen Ha maradnék/Hová tűntél? igyekszem még hasonlókat találni. 

Filmajánló - Csontváros

Egyik kedvencem Cassandra Clare, így nem volt kétséges, hogy megyek a moziba, ha megfilmesítik a könyvét. Őszontén megmondom, féltem, hogy nem lesz jó a film, hiszen a Csontvárosban annyi minden történik, hogyan is préselhetnének mindent bele egy filmbe, de meglepetésemre egész jól sikerült. 

Clary Fray (Lily Collins) egy rejtélyes gyilkosságot követően rájön, hogy különleges képességekkel rendelkezik, és a világ, amiben eddig élt nem is olyan átlagos, mint amilyennek képzelte. Miután édesanyja (Lena Headey) eltűnik, Clary csatlakozik az Árnyvadászok csapatához, akik megmutatják neki New York valódi arcát: egy démonokkal, vámpírokkal, vérfarkasokkal, félelmetes lényekkel teli világot. Az ősidők óta tartó küzdelemnek most már Clary is részesévé válik, és az Árnyvadászokkal együtt veszi fel a harcot a démonok ellen.

Általában onnan tudom, hogy egy könyvből készült film mennyire sikerült jól, hogy a barátnőm felém fordul, és véleményt nyilvánít, ugyanis ő nem olvas, csak rendszeresen eljön velem ezekre a filmekre, és lássuk be a könyv nélkül néha elég érthetetlenre sikerülnek az adaptációk. Szerencsére a Csontvárossal nem volt így, örömmel vettem észre, hogy nem kell a film közben magyarázgatnom, mert mindent sikerült jól átadni, bár a forgatókönyv nem maradt elég hű a sztorihoz. 

A szereplők vegyesen nyerték el a tetszésemet, Lily Collins, mint Clary jó választás volt, de Jamie Campbell Bower valahogy nem volt az igazi Jace. Jace, akit a könyvben imádok nekem teljesen más, viszont Magnus és Valentine és Simon (ó, Simon, azóta kíváncsi voltam rá, mióta megtudtam, hogy Robert Sheehan játssza, akit imádtam a Misfitsben) nagyon jól sikerültek, szerettem őket. 

A zenék nekem nem jöttek be, valahogy annyira átment tinisbe tőlük az egész film (oké, tudom, hogy kik a célkorosztály, de akkor is), és bár a könyvben nagyon szerettem az üvegházas jelenetet, itt elég nyál lett. Jace ott olyan cuki itt meg... eh! Viszont szerettem a látványt meg az effekteket, jól meg volt csinálva, így összességében azt mondom érdemes volt megnézni a filmet, sőt ha lesz folytatás azt is megnézem.

Amit szerettem: harcos-látványos jelenet, poénok.

Nem szerettem: tini-nyál, tini-zene... 

Julie Kagawa – The Eternity Cure (Blood of Eden #2)

Tavaly imádtam az első részt, most meg vártam már egy ideje, és szerencsére ez egy olyan sorozatrész volt, amire megérte várni. Mondjuk a borító nekem nem tetszik, ráadásul az első mellé téve mintha két külön világ lenne, de nagyjából ennyi, amit nem szerettem, szóval szóra sem érdemes. Innentől SPOILER a The Immortal Rulesra nézve.

Ott tartottunk, hogy Allison eljuttatta Zeke-t és a kis embercsoportot Edenbe, ami az egyetlen megmaradt város, ahol nincsenek vámpírok, és ahol így természetesen Allie sem maradhat, igaz, épp más küldetése van, elfogott Teremtőjét Kanint kell kiszabadítania, csakhogy a vérkötelék révén elég nehéz dolga van, első nekifutásra Vérbátyjába, Jackalbe fut bele...

Szóval nagyon-nagyon tetszett, ami bizonyítja, hogy a vámpíros téma még mindig nincs teljesen kiszipolyozva, a világfelépítés még mindig nagyon jó, részletes és egyedi. A disztópikus környezetben az írónő hihetetlenül érdekesen bánik az embernek maradni témával, akciójelenetekben nincs hiány, és Jackallel egy csomó poénos jelenet is sikeredett, amikből mintha pici hiány lett volna az előző részben.

A szereplők még mindig jók, Allison egy talpraesett, gondolkodó hősnő, akit könnyű szeretni, Jackal a gonoszból nagyon is kedvelhető figurává vált, sőt ő lett a kedvencem, Zeke még mindig egy jó fiú, bár most keményebb, mint valaha, és persze Kanin is hozza a szokásos formáját. Végiggondolva az egész főszereplőgárdát kedveltem úgy, ahogy oda lettek téve, senki nem volt túl sok, vagy túl kevés, tökéletes arányban kaptam őket.

A cselekményről egy csomót tudnék beszélni, mert összetett és átgondolt, de mivel semmit nem akarok elárulni, csak annyit mondok, el kell olvasni. Vagy elolvasni a fülszöveget, mert jó sok érdekességet elárul. Amit fontos megemlítenem, nem végződik óriási függővéggel, kivárható a következő rész, ami a The Forever Song címet fogja viselni.

Amit (nagyon) szerettem: Jackal; világfelépítés, az „eternity cure”; minden!

Nem szerettem: semmi, jó volt, kellett már a sok béna könyv után, amikről írni se volt kedvem...  

Colleen Houck – Tiger’s Destiny (A tigris átka #4)

Helyesbítenem kell magam a korábbiakat illetően, mert fogalmam sincs, miről fog szólni az a bizonyos ötödik rész, amiről eddig csak annyit tudni, hogy lesz, de a Tiger’s Destiny nagyon úgy tűnik, hogy zárókötetet a sorozatnak. Innentől SPOILER az előző részekre!

A harmadik rész úgy ért véget, hogy Lokesh elrabolta Kelsey-t, most Kelsey-nek okosnak kell lennie, hogy húzza az időt, míg a hercegek rátalálnak, úgy tesz, mintha áttért volna a sötét oldalra, ám a Lokesh-sel való esküvőjét meghiúsítják a tigrisek, és miután kiszabadítják Kelsey-t, elindulnak az utolsó küldetésükre...

Annyira fejlődő tendenciát mutat ez a sorozat, hogy ezt a kötetet már nagyon bírtam, jó előre megsejtettem, mi lesz az utolsó küldetés, és sikerült eltalálnom, főszereplőinknek időutazást kell tenniük, hogy a múltban teljesítsék be a végzetüket. Tényleg a legjobban sikerült kötet, főnixekkel, démonokkal és persze egy nagy, gonosz elleni háborúval, nem is beszélve a meglepetésszereplőről, akit már első látásra felismertem. Külön elismerés az írónőnek, amiért nem maradtak vakfoltok a történetben, minden aprólékosan el lett magyarázva, mégsincs túlbonyolítva, kerek lett az egész.

A jellemeket illetően sajnos nincs fejlődés, Kelsey még mindig ugyanolyan, mint volt, de legalább sikerült megkedveltetni az olyan jelenetek során, ahol nem volt totál ésszerűtlen a viselkedése. Bármennyire is nem szerettem, az írónőnek annyira jó keretet sikerült hozzá írnia, hogy kifejezetten élveztem a könyvet, és megbocsátottam a folyamatos és visszatérő romantikus-nyavalygós jeleneteket.

Szóval nem tudom, miről fog szólni az ötös kötet, de ezzel a résszel szerintem minden normálisan le lett zárva, kaptam egy nagy, nyálas esküvős jelenetet a legvégére, a Főgonosz megkapta a kiérdemelt jutalmát meg minden ilyesmi, most mégis fúrja az oldalamat a kíváncsiság, mi szükség ötödik részre. Nyilván azt is muszáj lesz elolvasnom.

Amit szerettem: a főnixeket; a csavarokat; a drámaibb jeleneteket, amik most nagyon jól sikerültek; az időutazást; Kelsey és Lokesh esküvőjét (ezt különösen); a meglepetésszereplőt, a „két istennőt”; tényleg sok mindent...

Nem szerettem: esküvős jelenet, oké kiegyeztem már a romantikus szállal, de ez az esküvő tényleg nem kellett volna.   

Colleen Houck – A tigris utazása (A tigris átka #3)

A második után azonnal belekezdtem, mert bár öt részes a sorozat, és az utolsó kötet még csak valamikor idén jelenik meg, már muszáj végigolvasnom mind a négyet. Innentől SPOILER-es az előző részekre nézve!

Ott tartottunk, hogy Lokesh elrabolta Rent, és amíg Kishan és Kelsey, a mágikus Sálért küzdöttek, annyira megkínozta szerencsétlen szívszerelmes fehér tigris hercegünket, hogy az teljesen elfelejtette Kelseyt. Ebben a kötetben kiderül, hogy nemcsak elfelejtette, valamiért konkrétan fájdalmat okoz neki Kelsey közelsége, így legszívesebben inkább kerülné a lányt. Kelsey persze mindent megpróbál, hogy meggyőzze Rent, ők összetartoznak, de a makacs herceg nem nagyon repes az ötletért, inkább Kishant javasolja maga helyett, és így tovább sok-sok oldalon keresztül... De aztán végre hajóra – illetve óriási, többemeletes gigamega jachtra – szállnak, ugyanis a harmadik küldetésüket a víz alatt kell teljesíteniük.

Őszintén, felülemelkedtem rajta, mennyire idegesít a romantikus szál ebben a sorozatban, ráadásul a jellemeket illetően is lehet, hogy tévedek, ugyanis minden egyes szereplő állítja, hogy Kelsey a tökéletesség földi megtestesítője... Hát legyen! Túlléptem ezen, és inkább belemerültem az újabb kalandba, ami eddig a legjobban sikerült dolog volt. Komolyan, akadt itt minden: tengeri szörnyek, rejtélyek, mindenféle csúnya cápa, és véres jelenetek, ezeket nagyon szerettem, de legfőképpen a sárkányokat, amikből többet is kapunk, és mindegyiknél másik feladat várja a triót, úgy, mint életmentés, alkudozás, rejtvényfejtés (ráadásul a sárkányok csalók), így az írónő nem kíméli a szereplőket, egyik csapás jön a másik után, szóval nagyon olvastatja magát a kötet.

A főgonoszból, Lokesh-ből is kapunk egy újabb adagot, és bár elég hihetetlen számomra, hogy ő is annyira odavan Kelsey-ért (persze kicsit más okból, mint a tigrishercegek, de akkor is!), mégis elég ügyes (tehát elfogadható főgonosz) volt, már ami a könyv végét illeti, így megint óriási a függővég, egyszerűen muszáj tovább olvasni.

A negyedik rész címe Tiger’s Destiny, és aki okos, simán kitalálhatja, mi lesz az egészben a poén, az első három részből teljesen sikerült összeraknom a nyomokat, és azt kell, mondjam, nagyon okos dolog!

Amit szerettem: a sárkányokat; a megacápát; az alkudozást.

Nem szerettem: romantikus szálat; Ren tuskóságát.

Colleen Houck – A tigris küldetése (A tigris átka #2)

Az első könyv után muszáj volt továbbolvasnom, még annak ellenére is, hogy nem lett kedvenc, és egy nagy rakás karácsonyi könyv vár még a polcomon olvasásra, de eleve fekete tigrises a borító, aminek láttán rögtön reménykedni kezdtem egy olyan folytatásban, ami nem idegesít annyira. Innentől SPOILER-es lehet az első részre nézve!

Tehát megvan az első küldetés, mindkét herceg, a fehér tigris Ren és a fekete tigris Kishan már hat egész órát tölthetnek emberi alakban, aminek Kelsey örülhetne, ha nem hagyta volna el Rent, mert így csak szenved, amíg el nem kezd randizni három pasival is egyszerre, hogy kijózanodjon Renből, közben pedig a második küldetésre készül, azon nyavalyogva, Ren, miért nem hívja fel/jön utána/ küld füstjeleket...

Ennél a kötetnél már nagyon úgy voltam, hogy inkább félbehagyom, eltelt a könyv egyharmada, és még mindig csak ott voltunk, hogy Ren végre méltóztatott lépni, és a főszereplők megint egy légtérbe kerülnek, viszont a könyv színvonala rögtön emelkedett, amikor Ren kikerült a képből (spoiler nélkül sajnos nem mondhatom meg, hová lett), így Kelsey és Kishan együtt vágnak neki a második küldetésnek.

Inkább kihagyom mennyire idegesítő Kelsey, és mennyire nyálasan romantikus Ren, és áttérek Kishanra, akiről eddig nem sok szó volt. Tehát fekete tigrisünk egy vérbeli rosszfiú volt az előző részben, most azonban minél több időt tölt a tökéletes főszereplővel, annál jobban kezd hasonlítani Renre (vagyis átmegy nyálasba és nagyon-nagyon jófiúsba), de azért közben igyekszik elhitetni, hogy ő tulajdonképpen rosszfiú. De azért szerencsére mennek a küldetésre, így nem kell a jellemeken tűnődni....

Tehát most hegynek felfelé tart a küldetés, és már nem annyira Indiana Jones-os, sokkal több szerepet kap a mágia, és Kelsey meg Kishan főként a belső démonjaikkal vívnak harcot, hogy megszerezhessék a második bűvös tárgyat. Valamilyen szinten sokkal veszélyesebb ez a kaland, mint az előző, és szerintem sokkal jobban kitalált is, ráadásul ennyivel nincs vége a kötetnek, egy másik, nagy akciójelenet is van benne, ami nagyon tetszett. Végre szemtől szembe találkozhatunk Lokesh-sel is, aki egy elég jó főgonosz lett, legvégül pedig akkora fordulatot hoz a könyv, ami miatt a nagyon idegesítő indítás ellenére is kedvet kaptam a harmadik könyvhöz.

A sorozat még mindig nem a kedvenc, de már tényleg kíváncsi vagyok, hová fejlődik az egész, szerencsére a Tiger’s Voyage címet viselő harmadik rész is kéznél van (sokat sejtető sárkányos borítóval).

Amit szerettem: a végén a romantikus vonalat érintő fordulatot; a második küldetést; a mentőakciót; és ez most megint SPOILER, de azt, amikor Ren állon vágja Kelseyt.

Nem szerettem: az elejét, mert vagy hússzor földhöz akartam vágni az egészet.

Colleen Houck – A tigris átka

Karácsonyra kaptam a könyvet, és nagyon örültem neki, mert már kinéztem a boltban, csak eltántorított, hogy öt részes sorozatról van szó, így gondoltam, még várok vele. Ez nem jött be.

A történet: Kelsey nyári munkára jelentkezik egy cirkuszba, ahol hamar felfigyel a gyönyörű fehér tigrisre, Renre, akiről hamar kiderül, hogy egy elátkozott herceg, akinek szüksége van a lány segítségére...

Igazából fogalmam sincs, mennyire tetszett ez a könyv, mert igaz, hamar végeztem vele, azért maradtak kétségeim, ez főként a szerelmi szál miatt volt. Kelsey alapból kicsit idegesítő főszereplőlány, de miután rájön, hogy szerelmes, totál ésszerűtlenül kezd viselkedni, amivel az agyamra ment. Ren a tigris/pasi pedig jófej lenne, ha nem menne át nyálas-szerelmesbe, nem tudom, hogy sikerült az írónőnek elérnie ezt, de nem szerettem a romantikus vonalat egyáltalán.

Ugyanakkor a történet jó, Indiában játszódik, amiről jó sok háttér-információt kapunk, látszik, hogy az írónő mindennek normálisan utánanézett, még az sem zavart, hogy kábé két oldalanként ettek valamilyen helyi ételt, hogy gasztronómiailag is okosodhasson az olvasó, én szeretem az ilyen kis pluszokat. Tehát a kalandos szál tetszett, bár enyhén Indiana Jones utánérzést keltett bennem, mégis voltak eredeti megmozdulások, amiket nagyon bírtam. A mitológiai lényekkel is jó volt találkozni, meg persze megfejteni a nyomokat, amik nagyon jól meg vannak csinálva. Csak ugye ne lett volna a szerelem szál, és a könyv befejezése, ami teljesen értelmetlen cselekedet Kelsey részéről (főleg a későbbieket nézve, olvasásban épp két könyvvel előrébb tartok a sorozatban).

Mindenesetre elvileg négy nagy küldetést kell teljesíteni, és el kell pusztítani a gonosz Lokesh-t is, hogy teljesen megtörjék az átkot, ebből egy küldetés sikerült az első kötetben megcsinálni eddig, viszont az olyan jó lett, hogy kíváncsi voltam a folytatásra is, ami a Tiger’s Quest címet viseli.

Amit szerettem: Rent tigrisként, mert egyszerűen imádnivaló; a kaland kidolgozását.

Nem szerettem: a romantikát, mert túl van bonyolítva, ráadásul Rennek tesója is van a szerelmi háromszöghöz...

George R. R. Martin – Sárkányok tánca (Tűz és Jég dala #5)

Két hónapot töltöttem azzal, hogy újraolvassam a Tűz és Jég dala korábbi köteteit, és végre nekikezdhessek a Sárkányok táncának, amit már múlt szeptember óta vártam, és jelentem, végeztem vele. Innentől SPOILER-es lehet a korábbi kötetekre.

A negyedik Varjúk lakomája után, amiben nem szerepeltek a kedvenceim, most jó sokat kaphattam belőlük, Jon, Dany és Tyrion nagy utat tettek meg, Jon lett a Fal parancsnoka, Dany Mereen királynőjévé koronáztatta magát, Tyrion pedig apja megölése után átkelt a Keskeny-tengeren, közben persze egy csomó más szereplő is szemszöget kap, legfőképpen azokat követhetjük nyomon, akik Danyt és természetesen a sárkányait akarják maguknak.

Közeleg a tél, ezt olvasom már az első könyv óta, de mintha sose akarna eljönni, bár az ötödik kötetben több jelét is láttam, csakhogy ez még mindig túl lassú, hiszen elvileg (már ha jól tudom) hét kötetes lesz a sorozat. Azt biztosan nem mondhatom, hogy fogalmam sincs, mi fog még történni, mert lehetőségek ezrei peregnek a fejemben, de az is száz százalék, hogy Martin valami olyannal fog előrukkolni, amire nem számítok. Épp ezért utálom Martint a cselekményvezetése egyszerűen idegtépő, ugyanakkor fantasztikusan cseles és hihetetlenül kiakasztó. Most kábé öt évet várhatok, hogy megtudjam, meghalt-e, akit élve akarok még látni, illetve, hogy él-e még, akit halottnak hiszek. Ez pedig borzalmas!

A szereplők ugyanennyire megviselnek, egyik percben még gyűlölök valakit, aztán megkedvelem, a kedvenc szereplőm ellenszenvessé válik, másoknak a döntéseivel nem értek egyet, mert nyilvánvaló, hogy rosszak, mégis... egyszerűen nem lehet nem szeretni őket, és olvasni kell róluk, mert annyira emberiek, szinte leugranak a könyv lapjairól. Bár egyiket sem merném a barátomnak nevezni, ahhoz túlságosan is jól játsszák a hatalmasok játszmáját, ebben pedig én kétség kívül alul maradnék.

Ezután a nem túl értelmes poszt után – aki nem olvasott még Tűz és Jég dalát, szerintem nem érezheti át ezt a frusztrációt, amit egy-egy rész okoz, őszinte részvétem annak, aki az első kötet óta csak vár és vár az újabbakra – egy kicsit megkönnyebbültem, amiért most évekig nem kell agyalnom Danyn, Tyrionon, Jonon és a többi Stark gyereken, de természetesen imádom az egész sorozatot. Hogy ajánlom-e az más kérdés, leginkább csak erős idegzetűeknek, akik bírják a hosszú várakozást.

Amit (nagyon) szerettem: a sárkányokat egyértelműen, végre sok szerepet kaptak; Tyriont; Danyt; Jon; hogy élnek, akiknek halottnak kéne lenniük.

Nem szerettem: Cersei-t; Jamie egyetlen fejezetét (miért kellett ez? Borzalmasan nagy szemétség!); hogy most évekig várhatok.   

Jessi Kirby – In Honor

Megint egy utazós könyv, aminek a borítójával szemeztem egy jóideje, de azt kell mondjam, most csömörlöttem bele a témába, így annyira nem voltam lenyűgözve az egésztől.

Honor katona bátyját, Finnt temeti, aki halála előtt írt egy levelet a lánynak. Honor már-már beteljesítendő küldetésnek tekinti az utazást egy koncertre, amihez társául szegődik Rusty is, Finn egykori legjobb barátja (a társául szegődiket úgy kell értelmezni, hogy piásan bealszik a kocsiban, Honor meg nem rakja ki).

Ami a kedvencem volt az Pala, a 67-es Chevy Impala (ha ez nem mond semmit, akkor nem vagy akkora Odaát fan, mint én), az biztos, hogy abban a kocsiban én is elmennék akárhová. De a történetről: elment. Sajnos nem volt sem jobb, sem rosszabb, mint a többi utazós könyv, amit olvastam, sőt ezek az utazósok kezdenek egy sémára menni, amit az ember előbb-utóbb megun, ahogy én most. Szóval a történet elég fair, az utazás célja hihető, az átélt kalandok kellőképp humorosak vagy épp aggasztóak, én mégis hiányoltam valami kis pluszt, amitől felejthetetlen lett volna a sztori.

A szereplők is felejthetők sajnos, sőt Honor nem is lett a kedvencem, mert eléggé átlagos, míg Rusty kissé bunkó ahhoz, hogy épeszű ember útitársnak válassza (na jó, talán csak ha félmeztelen, de kinek van olyan szerencséje?), viszont eléggé vicces, ami pozitív pont neki. A humor nagy részét az ő jelenléte szolgáltatta. Mellékszereplőkből nem volt túl sok, Finn nekem nem volt szimpatikus túlzottan (emlékekből lehet tudni, milyen volt), a többiek meg nem maradtak igazán emlékezetesek.

A végkifejletben volt még valami, amit túlzásnak gondoltam, de mondom, lehet csak azért, mert megcsömörlöttem a sok utazóstól, különben ha pontoznék, egy erős négyest érne a könyv (egy olyan pontozási rendszerben, ahol öt a maximum). Nem volt ez rossz, csak hát...

Amit szerettem: félmeztelen utazást; Rustyt részegen; Palát (és ami kiderült róla).

Nem szerettem: ami Finnről kiderült; a már-már utazós-kliséknek nevezhető dolgokat.

Wendy Higgins – Angyali gonosz

Igen, megint borítószerelem első látásra, bírom, ahogy a srác mintha épp súgni készülne valamit a lánynak, és tekintve a tartalmat, telitalálat ahogy van (még akkor is, ha a lány kicsit furcsa arcot vág).

A történet: Anna mindenre emlékszik a születése percétől fogva, ráadásul látja, érzi az emberek érzelmeit, amit igyekszik titkolni, hisz normális életet akar. Csakhogy összefut Kaidannel, aki pontosan tudja, micsoda Anna. Mindketten démonhercegek gyermekei, sőt Kaidan magának a bujaság démonának fia.  Hogy kiderítse a származásának minden titkát, Anna átszeli az országot Kaidannel...

Tehát ez egy angyalos, démonos, nefilimes (és utazós legalábbis félig) sztori, és eléggé más, mint amire számítottam. Egy végig pörgős, kevésbé nyavalygós-romantikus sztorit szerettem volna, és persze nem azt kaptam. Rengeteg oldalt elvisz a Kaidan mennyire helyes és szexi és csábító, amit nem díjaztam, mert lássuk be, nem kell nefilimnek lenni ahhoz, hogy valaki helyes legyen egy YA-ban, általában mindenki az, felesleges leírni. A lényeg, hogy lényegi cselekmény kábé az utolsó ötven oldalon van, az is borzalmasan kevés.

Amire nagyobb hangsúlyt fektetett az írónő az a tiltott szerelem Kaidan és Anna között, amit nem éreztem annyira hitelesnek, hiába telik el vagy nyolc hónap a regényben, az egész valahogy túlnyavalygós, mindenki szenved, de minek? Ami nagyobb csalódás volt az a démonhercegek bemutatása. Egyrészt csak vártam, vártam és vártam, hogy legyenek már, aztán amikor voltak, nem igazán győztek meg (csak engem emlékeztettek kicsit a Volturira?). Ugyanakkor majd fogom szerintem tovább olvasni (nem úgy, mint pl. A lázadót), mert van benne olyan dolog, ami érdekel.

Még a karakterekről mondok pár szót: nefilimekből elég sokat kapunk, és hát elvileg „gonoszak” meg minden, de nagyjából tök úgy viselkednek, mint az átlagos gazdag tinédzserek paranormális dolgoktól mentes könyvekben (SPOILER: Kaiden ugye mindenkit megdönt, a házasságtörés démonának gyerekei párokat szednek szét kedvükre SPOILER vége) szóval nem annyira démoniasak. A főszereplő, Anna sem lett a kedvencem, mert nem elég tökös, hanem az a tipikus szereplő, aki mindenkit megért, akinek mindenki elmondhatja a nyűgjét-baját, inkább szentfazék típus, hiába is próbálta az írónő olyan rosszra beállítani a végén.

Tehát újabb sorozat, amibe belekezdtem, és amit folytatni is fogok, de azért nem teljes hévvel, sajnos nem sikerült megnyernie annyira, ahogy szerettem volna. Most komolyan, hol vagytok letehetetlen paranormális YA-k és disztópiák? 

Amit szerettem: Kaidan meztelenül alszik jelentet; amikor Annát kiképzi az apja (nevetséges volt, nem vicces); Kopano-t.

Nem szerettem: hogy nincs cselekmény, minek paranormális dolgokat írni egy könyvbe, ha alig szerepelnek?