Karen Marie Moning - Burned

Karen Marie Moning sorozata az egyik legkedvencebb sorim, úgyhogy anno örömmel fogadtam az Iced-ot, és alig vártam a Burned-öt is, de sajnos csalódnom kellett. Innentől SPOILER az előző részekre nézve, én szóltam!

A történet ott folytatódik, ahol az Iced véget ért, Dani szemszöge, aztán bumm, történik valami és visszakapjuk Macet, a továbbiakban az ő szemszögéből látjuk a dolgokat, Ryodant, Barronst az falak leomlása utáni átalakult világot és a további lehetőségeket…

Szóval csalódtam, mert a főszereplőnk Mac. Félreértés ne essék, én imádom Macet, bírom a karaktert meg minden, csakhogy már megkapta a maga öt könyvét, erre meg visszapofátlankodik és kitolja Danit, a másik kedvenc szereplőmet. Mi ez, ha nem pofátlanság? Rendben részint megértem, hiszen a történet úgy alakul, hogy Macnek kell mesélni, és mégsem! Ekkora kitolást! Ezt nagyon nem szerettem.

Persze a történet maga jó, a szálak tovább bonyolódnak, kapunk sok szemszöget, az egyik kedvencem Loré lett, és még többet megtudunk a titokról is, amiről elvileg nem lehetne… hiányzott Dani, mert bár tényleg egymást érték az események, úgy éreztem, Mac csak sodródik, főként csendes megfigyelőként vesz részt az eseményekben – van, hogy szó szerint – és egy kicsit úgy éreztem, túl sok ez már neki. Átélte a Sinsar Dubh rémségeit, és most mintha csak feltöltődne. Nem volt benne elég szufla ennyi történéshez. 

Szerintem ez egy átvezető kötet volt,  úgyhogy annyira nem haragszom, de remélem, hogy a folytatás jobb lesz, Danit akarom és több másokat, nem csak Macet folyamatosan. A Feverborn sajnos csak 2016-ban jelenik meg. 

Amit szerettem: kedvenc párosom első csókját… ahhh, Lort, a mentőakciót

Nem szerettem: túl sok lapos Mac.

Top5 könyvsorozat, amiből fimet kellene csinálni 2014

Még 2011-ben csináltam egy ilyen listát, amiről azóta kettő meg is valósult (öhm, talán jobb lett volna, ha mégsem csinálják meg...), azóta úgy kedvencek jöttek-mentek, úgyhogy itt a - majdnem teljes egészében - vadonatúj lista.

5. Susan Ee - Angyalok bukása/ Angelfall

El tudnám képzelni trilógiába, bár a harmadik rész még nem jött ki az első kettő elég mindent tartalmaz ahhoz, hogy ütős film lehessen: disztópia, angyalok mindenféle mutáns izé és sok kaland. A világ és a történet is elég egyedi hozzá, hogy sikeres lehessen.

4. Jennifer L. Armintrout - Luxen sorozat

El tudom képzelni egy pár évadot is megélő tinisorozatként, ahol valami nagyon helyes srác játszaná Daemont, és eltartana egy ideig, amíg minden titokra fény derül szépen részenként. Mivel ez egy elég népszerű (nem véletlen) sorozat, szerintem szép nézettséget produkálna.

3. Richelle Mead - Vámpírakadémia - újra

Ez a kedvenc sorozatom, és azt amit a moziban tettek vele, igyekszem kitörölni az életemből, ezért az álmom, hogy legyen egy újraforgatás, ezúttal könyvhűbb módon, szereplőcserével. Tudom, tudom, bilibe lóg a kezem... De azért nagyon jó lenne!

2. Brenda Joyce - Halálos szerelem/gyönyör/viszonyok stb.

Van egyáltalán ilyen kosztümös, nyomozós sztori, ami még humoros is, és ennyire király férfi főszereplők vannak benne, mint mondjuk Hart? Ez is inkább sorozatnak képzelem, több évadosnak, esetleg sokkal több megoldandó rejtéllyel, háttérben a szerelmi szállal. azt hiszem, imádnám! 

1. Karen Marie Moning - Tündérkrónikák

Egyértelműen sorozat sok Barrons-Mac jelenettel, mindenfélével, ami ezekre a könyvekre jellemző. annyi történés van benne, biztos vagyok benne, hogy rohadt jó film lehetne belőle. Amúgy sincsenek sidhe filmek, vagy ha vannak, én nem tudok róluk. Szükség lenne rájuk, de sürgősen!

A listáról lemaradt Rachel Vincent vérmacskás sorozata, On Sai Calderonja, Dan Wells Részlegesek trilógiája, illetve ezernyi jó könyv, amik épp nem jutottak eszembe.

Ti mit látnátok legszívesebben megfilmesítve?

TOP5 legjobban várt könyv (2014 II. fele)

Régóta esedékes ez a lista, de az van, hogy nehezen találtam ötöt, amit várok, kicsit megcsömörlöttem az egybefolyó sorozatoktól, a hasonló címektől, témáktól, a rendre csalódást okozó befejező részektől vagy folytatásoktól. Tehát itt a lista azokról az írókról és könyveikről, akikben még van hitem:

 5. Julie Kagawa - Talon (Talon #1)

Kagawa és sárkányos, szerintem ehhez nem kell külön hozzáfűznivaló, mindenképpen olvasni fogom. Már a borítója is nagyon megkapó, tetszik a sárkány színe is. Sajnos még várni kell rá, október 28.-ára ígérik a megjelenését.

4. Jeaniene Frost - The Beautiful Ashes (Broken Destiny#1)

Augusztus 26.-án jön ki ez az új sorozat, ami eléggé felkeltette az érdeklődésem. Szeretem az írónő vámpíros könyveit is, ez meg valami fantasyféle, ráadásul Adrian nevű főszereplősráccal. Igazi csemegének tűnik.

3. Cassanda Clare & Holly Webb - The Iron Trial (Magisterium #1)

Oké, tudom, hogy ez teljesen úgy hangzik, mint a Harry Potter, de nem akarok vádaskodni meg semmi, még így is érdekel. Azért a borítón az a figura a gyerekek mögött elég Halálfalósnak tűnik. Szeptember 9-én jelenik meg.

2. Stephanie Perkins - Isla and the Happily Ever After (Anna and the French Kiss #3)

Nagyon szeretem ezt a sorozatot, és nagyon bírtam Josh-t is, az első részből, ez pedig az ő története lesz. Már alig várom, főleg, hogy már olyan régóta ácsingózom utána. augusztus 14.-ére várható (végre!)

1. Jennifer L. Armentrout - Opposition (Lux #5)

Gyakorlatilag beszippantott ez a sorozat az előző két résszel, úgyhogy már mindenképpen tudnom kell, hogyan végződik Daemon és Katy története. de meg kell mondjam, ez a borító valami szörnyű, mintha kifogyóban lenne a tinta a nyomtatóban... Persze nem a borító teszi a könyvet, augusztus 5.-én jelenik meg.

Amúgy ez egy szegényes választék, valahogy tényleg elfogytak a nagyon várós könyvet....

Richelle Mead - Silver Shadows (Vérvonalak #5)

Két dolgot nem hiszek el. Az egyik, hogy még mindig nem haltam bele a várakozásba a kedvenc sorozatom immár ötödik részéért, a másik, hogy ez a sorozat nem jelenik meg magyarul. Komolyan, nem értem, és bár természetesen én el tudom olvasni angolul is, fáj a szívem a Vámpírakadémia rajongókért, akik nem tudják. Átérzem a fájdalmatokat! Legyetek erősek! Innentől SPOILER-VESZÉLY az előző kötetekre nézve!

Az előző kötet azzal zárult, hogy Sydneyt elvitték az Alkimisták, és szerencsétlen olvasónak csak sejtései lehettek, mi mindent kell majd átélnie. Most pontosan megtudjuk, mennyire kilátástalan az egész procedúra, ráadásul Adrian, aki bármit megtenne Sydneyért semmi nyomra nem bukkan a lányt illetően, ez pedig felerősíti a kétségbeesést az ő részéről is. De természetesen egyikük sem adja fel...

Aki olvassa ezt a blogot, tudhatja, hogy hatalmas rajongója vagyok a sorozatnak, aki pedig csak véletlen tévedt ide, attól szeretnék elnézést kérni, ugyanis hatalmas rajongója vagyok a sorozatnak, így csak felettébb elfogultan tudok nyilatkozni róla. Szóval: tökéletes volt! A szereplőket még mindig imádom, Sydney és Adrian külön-külön is hatalmas kedvencek, együtt meg még inkább, ahogy az összes eddig megismert mellékszereplő is, Eddig, Jill, Marcus... A meglepetés az utálható karakterek megjelenésében van, ugyanis most kapunk igazán gyűlölhetőt.

Belegondolva a Vámpírakadémia sorozatban nem volt igazán utálható karakter, rendben ott vannak a strigák, akik úgy eredendően gonoszak, meg Victor is, de ő sem volt az a kiszedném a könyvből és a két kezemmel fojtanám meg karakter. Nem úgy itt, Meadnek sikerült összehoznia egy olyan "gonoszt", aki valahogy hátborzongatóbb egy strigánál, aki mondjuk kiissza a véred. Nem, az Alkimisták olyasmit csinálnak, ami számomra sokkal rémesebb, ezáltal ütősebb a hangulatkeltés is. 

A könyv elején nyomasztó érzéssel forgattam a lapokat, várva azt a pici reménysugarat, ami valahogy kioldja a csomót a gyomromból, és amikor végre megtörtént az a dolog, onnantól letehetetlen volt a történet. A cselekményről nem akarok szólni, még mindig nem a Vámpírakadémia csupa verekedés akciójeleneteit kapjuk, a megoldások itt okosabbak és kevésbé erőszakosak (már amikor), és természetesen csodálatosan megkapóak, és lélegzetelállítóan  odaillőek.

Az nem mondhatom, hogy kiszámíthatatlanok, aki sok könyvet olvas, az nagyjából a felénél ki tudja találni, mi a történet vége, de a mód, ahogyan Mead ezt megírja továbbra is varázslatos. A vége pedig megint függővég - természetesen - viszont erőt ad a gondolat, hogy már csak egy rész van hátra a sorozatból. 2015. február 10.-e The Ruby Circle, a magam részéről alig várom!

Amit (nagyon-nagyon) imádtam: Misty Steele; Adrian; a sokat emlegetett mandzsetták sorsát; mindent!

Nem szerettem: kicsit rövid volt, még egy-két fejezet elfért volna a könyvben... 

Sherry Gammon - Szerethetetlen

A Maxim kiadó gyönyörű borítói közül néztem ki magamnak ezt a sztorit is, de kicsit eltántorított, hogy újabb sorozatról van szó. Aztán szerencsére megtudtam, hogy annyira nem függnek össze a részek, úgyhogy gyorsan be is szereztem.

A történet egyik főszereplője Maggie, egy alkoholista anya lelkileg bántalmazott gyermeke, aki lassan éhenhal, ami meg is látszik rajta, így figyel fel rá a rendőrség, mint a kábítószer használók mintapéldányára. Csakhogy Seth, a rendőrség beépített embere, aki Maggie-vel együtt jár a Port Fare High-ba kezdettől fogva kételkedik, hogy a lánynak valami köze is lehet a drogdílerekhez. Igyekszik minél közelebb kerülni Maggie-hez, csakhogy a lányt olyan falak veszik körül, amin nehéz áthatolni…

Először is: hú! Nagyon tetszett a könyv, mert egy borongós, szomorú sztorira számítottam, helyette kaptam, egy borongós, szomorú, mégis olvasmányos és sokszor megnevettető történetet, ez volt az első pozitív csalódás. A második a cselekmény, ami végig fenntartotta az érdeklődésemet, ráadásul jól volt összerakva, mindenből pontosan annyit kaptam, amire szükségem volt.

A könyv nagy előnye a karakterábrázolás. Maggie szerethető, bár kissé túl mártír, Seth imádnivaló srác, aki a főzőtudományával levett a lábamról, mégis a másik nyomozó, Booker lett a kedvenc,  úgyhogy már az első rész közben is izgatottan gondoltam arra, milyen lesz az ő könyv. Aki még fontos szerepet kap, az Maggie alkoholista anyja, aki undorítóan jól meg van írva, egyszerűen ki voltam akadva a nőtől, főleg mivel az életben is számos példa akad ilyenre. 

Mostanában „divatosak” ezek a bántalmazásos, családi erőszakos könyvek, szerintem azok közül kiemelkedik, kifejezetten örültem neki, hogy Maggie, bár nagyon megviselte a „szerethetetlensége” nem viselkedett komplett áldozat módjára minden helyzetben, hanem volt, ahol kiállt magáért és igyekezett változtatni, bár én mindig is kitartok a véleményem mellett, hogy az ilyen szülőknek nevezett izéknek, mint Maggie anyja is volt nincs bocsánat. A nyomasztó témát nagyon jól egyensúlyozta az írónő a romantikus részekkel, ezek közül inkább az tetszett, amikor Seth még csak próbálta meghódítani Maggie-t, nagyon aranyos volt.

Mindenképpen érdemes elolvasni, ha valaki egy jó romantikus krimire vágyik, ráadásul úgy folytatásos, hogy más szereplők kerülnek előtérbe. Alig várom, hogy megjelenjen a következő!

Amit szerettem: Bookert; Seth-et; a bűnözők szemszögeit.

Nem szerettem: Maggie anyját; szegény Pamacs sorsát…

Jennifer L. Armentrout - Origin (Luxen #4)

Az Opal olyan függővéggel zárult, hogy muszáj volt azonnal ugranom az Originre (szerencsére kéznél volt), ami azon kívül, hogy az eddigi legjobb kötet a sorozatban, azzal is büszkélkedhet, hogy Daemon szemszögek vannak benne. Innentől SPOILER a korábbi részekre nézve!

Szóval ott volt vége az Opalnak, hogy Katy ott maradt az ellenség kezén, akik nem túl finoman bánnak vele, hiszen úgy gondolják, a lány mássága potenciális fenyegetés az emberiségre nézve. El is viszik a titkos 51-es közetbeli telepükre, hogy ott kísérletezgessenek rajta. Eközben Daemont az öreg Luxenek próbálják meg visszatartani, de ez természetesen semmilyen módon nem lehetséges (ugye, Daemont ismerve...), elindul, hogy kiszabadítsa Katyt...

Ezzel a kötettel érkezett el az a fordulópont, amivel a sorozat túllépett önmagán, már nem próbál rózsaszín, folyton bálozós, folyton suliba járós történet lenni, mindkét főszereplőnk felnőtt, kint vannak a nagyvilágban, és tulajdonképpen el kell dönteniük hol is állnak. Ugye vannak emberek, luxenek, arumok, hibridek ezt eddig tudtuk, most lesz egy új faj, plusz minden eddigi csoport feloszlik jókra, gonoszokra és semlegesekre, akikről aztán sosem lehet eldönteni, hogy megölnek, megmentenek vagy csak elsétálnak melletted, és ettől igazán jó ez a rész. Jó sok akciórész volt benne, sok elgondolkodni való meg miegymás, és egy újabb olyan függővég, ami miatt rághatom a körmöm a következő részig. 

Daemon és Katy még mindig szerethetőek, de külön-külön valahogy jobban tetszenek, mert amikor együtt vannak folyton csak a romantika van előtérben, ami sajnos túl sok időt vesz el a többi történéstől. Vannak új szereplők is, ezek közül Archer lett a kedvencem, és persze egyszercsak a már ismert karakterek is megjelennek, hogy aztán lehessen aggódni, ki hal meg legközelebb. Meg, hogy ki az áruló.

Minden más, amit mondani akarok, sajnos spoiler lenne, úgyhogy csak annyit, hogy ez egy olvasásra érdemes sorozat, most már minden van benne, amit szeretek.

Amit szerettem: a kínzós és kísérletezős részeket;  Daemon modorát (mint mindig); Archer szálát; a szökést.

Nem szerettem: azért vannak hibák, nyilván, ha hetekig kínoznak valakit, nem ugrik ágyba rögtön a szerelmével, anélkül, hogy lennének a múltnak bizonyos hatásai; Vegast, mert Vegasban mindig olyasmit kell csinálni, amit hőseink művelnek;

Jennifer L. Armentrout - Opal (Luxen #3)

Olvastam én az Obszidián és az Ónixot is (karácsonyi ajándékok voltak), de csak a harmadik kötetre jutottam odáig, hogy a sorozat az azonnal továbbolvasós könyvek közé jusson. Tehát az Opal harmadik kötet, így az alábbiak SPOILER-t tartalmaznak a korábbiakra nézve.

Katy és Daemon végre igazából is együtt vannak, ami jól is jön a lánynak, mert Blake árulása után elhidegül a többi Luxentől, főleg Dee-től, akit érthető módon megviselt Adam halála, de Katynek tulajdonképpen nem sok ideje van ezen rágódni. Will visszatérésétől retteg, a Blake miatti bűntudatán rágódik, ráadásul Dawson, Daemon kiszabadult ikertestvére eltökélten szándékozik kiszabadítani szerelmét, Beth-t a Daedalus karmai közül. Kat és Daemon természetesen segítenek neki.

Tulajdonképpen az egész könyv egy hatalmas készülődés az elkerülhetetlenre, mármint Beth mentőakciójára, és mint ilyen elég kevés akciójelenetet, viszont annál több romantikát tartalmaz. Katy és Daemon egyre közelebb kerülnek egymáshoz, miközben itt-ott folyton beüt a krach, új információk kerülnek elő, régi és új segítőtársakra tesznek szert, már-már laposnak is mondhatnám, de nem az, mert az egészet áthatja az érzés, hogy valami nagy fog történni a végén. Természetesen óriási, ajtócsapkodós függővég lett a dologból, és még ha tudtam is, hogy ez fog történni, nagyon megfogott a tálalása. Na, ennyit a tartalomról.

Katy eddig nem volt a kedvenc szereplőm annak ellenére sem, hogy tulajdonképpen szimpatikus, viszont most változik annyit a karaktere, hogy igazán szerethető legyen, de a favorit természetesen Daemon. Na, nem csak a dögössége miatt, mert a modora miatt azért néha csak meglegyintené az ember, de ez az erőssége is. A hatalmas egójához hihetetlenül jó szöveg társul, a poénok nagy részét az ő kommentjei adják, ettől pedig kétségtelenül kedvenc szereplővé válik. Jobban megismerjük Dawsont is, akit a kezdeti idegenkedésem után sikerült megszeretnem.

Igazából nem tudok, mit írni, hogy ne mondjak el mindent (főleg, hogy már a negyedik kötet közepén tartok), annyi biztos, előre sajnálom azokat, akik a magyar nyelvű kötetekre várnak, mert az Opal függővége annyira gyilkos, hogy arra már szavak sincsenek. Különben a Könyvmolyképző Kiadó 2014-re ígéri a kiadást, bár remélem, nem a második felére, mert ez egy olyan sorozat, aminek minden része kell a polcra.

Amit (nagyon) szerettem: a függővéget, de szerintem csak azért, mert kéznél volt a folytatás; az áruló szemétládát; a fokozott hangulatot.

Nem szerettem: oké, vannak hibák, de épp abban a fázisban vagyok, hogy magasról teszek rájuk.  

TOP5 legjobban várt YA (2014 első felében)

Habár jópár ismerős szerzőn megakadt a szemem, igazából csalódott vagyok, mert épphogy sikerült ötöt találni, még válogatnom sem kellett.

5. Cassandra Clare - City of Heavenly Fire (The Mortal Instruments #6)

Szeretem Clare-t, bár a Magnus Bane novellák nem jöttek be és a fejem vertem a falba A hercegnőtől is, viszont Jace és Clary története mindig is szívem csücske volt, így izgatottan várom a sorozatuk befejező részét. Ha jól látom 733 oldalas lesz és május 27.-én jelenik meg. 

4. Katie McGarry - Take Me On (Pushing the Limits #4)

A Crash Into You óta egy csomót gondolok erre a sorozatra, alig várom a következő kötetet, ami West és egy kickbox bajnok lány, Hayley története lesz, már elöljáróban is eszméletlenül hangzik. Kell! Sajnos csak május 20.-án jelenik meg.

3. Stephanie Perkins - Isla and the Happily Ever After (Anna and the Frech Kiss #3)

Már annyira hiányzik valami Perkinstől, szeretem, mert vicces meg aranyos, és jót tesz a lelkemnek. A borító ugyan nem fogott meg, de május 15.-ig még van idő, hogy csináljanak egy jobbat, de ha nem csinálnak, az sem nagy baj.

2. Julie Kagawa - Forever Song (Blood of Eden #3)

A kedvenc vámpíros-disztópiám! Ennek az első két része annyira jó, nem is értem, miért nem tudok rávenni senkit, hogy olvassa el. Itt olvasható mit írtam a The Immortal Rules-ról és a The Eternity Cure-ról. Április 29.-én jelenik meg.

1. Leiner Laura - Akkor szakítsunk

A Bábelhez hasonló sztorira számítok, de akármilyen is lesz, bízom benne, hogy szeretni fogom Laura új könyvét. A borítója kicsit üresnek tűnik nekem, hiányoznak róla a szokásos apróságok. Szerencsére erre kell várni a legkevesebbet, március 10.-én már kapható lesz, legalábbis, ha jól tudom.

Amiken még megakadt a szemem:
- Lauren Oliver: Panic (március 4.)
- Jenny Han: To All the Boys I've Loves Before (április 22.)
- Julianna Baggott: Burn (február 4., igaz még a 2. részt se olvastam, de akarom).

Susan Ee - World After (Penryn & the End of Days #2)

Az év felfedezettjeinek egyike nálam az írónő, aki remekül startolt az Angelfall-lal (magyarul A bukás címen fog megjelenni a Könyvmolyképző Kiadónál), ki merem jelenteni, hogy a legjobb disztópia, amit az idén olvastam, és szerencsére a folytatás sem maradt el az első rész mellett. Innen SPOILER-es az első részre nézve!

Ott maradt abba az előző könyv, hogy a skorpió-angyal szörnyek egyike lebénítja Penrynt, Raffe halottnak hiszi, és a testét visszaviszi az emberek közé, aztán elmegy. Amikor a lány magához tér, szembesül vele, hogy nemcsak rá nem néznek jó szemmel a lázadók táborában, de a csúnyán megváltozott húgát sem akarják maguk között látni. Egyik dolog követi a másikat, Paige-nek újra nyoma vész, Penrynnek pedig újra a nyomába kell szegődnie...

Eddig sem volt valami vidám olvasmány ez a sorozat, de most még komorabb lesz, főleg, hogy az ártatlan kis Paige-ből az az izé lesz, az angyalok pedig tovább gyilkolják az embereket, most főként az skorpióangyal izék közreműködésével. Betekintést nyerünk a nagy tervbe is, amit meglehetősen hihetőnek találtam, még annak ellenére is, hogy Ee egy olyan világot épített fel, ami szinte már túl horrorisztikus egy YA regénybe. Az biztos, hogy a tizenhatos karika minimum ráfér.

A szereplők: Raffe nincs a kötet 2/3-áig, de amit kapunk belőle az továbbra is imádnivaló, nem is emlékszem olyan angyalkarakterre, akit ennyire bírtam volna, szóval abszolút kedvenc, ugyanígy Penryn is, aki még mindig egy kemény csaj. Főleg, hogy nála marad Raffe kardja, és hát nem akarom lelőni a poént, de Penryn és a kard együtt nagyon nagy! Aki meglepetésként ért az Paige. Míg az előző részben nem sikerült kedvelnem, most sokkal érdekesebb karakter lett belőle, a végén pedig... hú! Penryn anyját akarom még megemlíteni: az a nő nem semmi! Nagyon jó szereplőket sikerült felvonultatni.

Aki romantikus jelenetekre vágyik az csalódni fog, még annyi sincs benne, mint az előző részben (abban se volt sok), de akciódús részek annál inkább vannak, Penryn többek közt megfordul az Alcatrazban, aminek nagyon érdekes funkciót találtak. És Raffe meg Penryn párbeszédei még mindig hihetetlenül jók.

A lényeg, hogy alig várom a magyar megjelenést, mert ez egy olyan sorozat, ami kell a polcra, a harmadik részt meg még inkább várom, bár szerintem jó sokára fog elkészülni.

Amit (nagyon) szerettem: Pooky Bear-t; Raffe-t; Paige dolgát ott a végén; az akciójeleneteket; a világot!

Nem szerettem: -

Katie McGarry - Crash Into You (Pushing the Limits #3)

Talán feltűnik valakinek, hogy nem írtam még Katie McGarryről, pedig olvastam a Pushing the Limitset és a Dare You to-t is, csak arról volt szó, hogy nem érintettek meg annyira, hogy írjak róluk, de most, hogy megjelenik magyarul is az első rész (meg gondolom a többi is) röviden elmondanám, hogy semmi baj nincs az első két résszel, sőt nagyon jók, csak épp a trilógia harmadik része volt az, amelyiktől teljesen eldobtam az agyam.

Isaiah nagyon szeretne már végre kikerülni a "rendszerből" és normális életet élni, de ez elég nehezen megy, főleg amíg nincs tizennyolc. Egy illegális autóversenyen találkozik Rachellel, aki alaposan felborítja az egész életét. Rachel élete kívülről tökéletes, valójában viszont szinte megfullad a megfelelni akarástól a családjának. amikor megismerkedik a tetoválásos, piercinges Isaiah-val, minden megváltozik...

Ez Isaiah története, akit nagyon szerettem az első kötetben és sajnáltam a másodikban, épp ezért nem örültem annyira, mikor kiderült, hogy egy szendeszűz csajszit kap maga mellé, legalábbis a fülszöveg szerint. Csakhogy Rachel egyáltalán nem olyan, mint hittem, hanem igazán szerethető és aranyos, pont olyan, amilyen illik Isaiah-hoz. A többi karakter is nagyon jól sikerült, örültem, hogy újra láthattam Noah-t és Beth-t, főleg hogy utóbbit kicsit nem szerettem, de most rájöttem ezalatt a három regény alatt minden úgy történt, ahogy kellett.

A történet izgalmas, fordulatos és érdekes, nem voltak unalmas részek, viszont olvadósak annál inkább. Mostanában nehéz engem lenyűgözni a szerelmi szálakkal, de a kettejük közötti kémia kezdettől fogva megfogott magának, pedig még leírós szexjelenetek sincsenek, mint a mostanában divatos NA-okban, nem itt sima YA-ról van szó, és sokkal szexibb, mint amiket mostanában olvastam, egyszerűen imádtam az egészet.

Ami külön jó pont: a versenyzős részek, hogy azokat mennyire szerettem, és ahogy Rachel hozzáállt... Mindenfajta spoiler nélkül, ezt az egész trilógiát el kell olvasni, természetesen KELL magyarul és Katie McGarry bekerült az örök kedvencek közé, mert ez annyira, de annyira szuper könyv volt!

Amit (nagyon) szerettem: Isaiah-t; Rachelt; Isaiah-t és Rachelt; tiltott szerelem fílinget; Beth és Noah részeit;  az egészet!

Nem szerettem: belegondolva ilyen is van, azért az utolsó dolog a végén egy picit sok volt. De csak enyhén, nem vont le az élményből.

Richelle Mead - The Fiery Heart (Vérvonalak #4)

Az év egyik legjobban várt (és most már kijelenthetem, az egyik legjobb) könyve nálam. A mostani sorozatok közül abszolút kedvenc nálam Mead eme gyöngyszeme, úgyhogy csakis az elvakult rajongó szemszögéből tudok írni róla. A bejegyzés SPOILER-es lesz az előző részekre nézve, úgyhogy óvatosan.

Most, hogy Sydney friss-alkimista húga Zoe is a képben van, a lánynak folyton bujkálnia és ködösítenie kell, hiszen még mindig varázsol, igyekszik megtörni az alkimista tetoválások hatását és legfőképpen titkos szerelmi viszonyt folytat egy vámpírral. Adrian életének egyik legjobb szakaszát éli, csakhogy a lélek még mindig sokszor megzavarja az elméjét, de azért igyekszik ő is segítségére lenni mind a moráknak, mind Sydneynek. Egyikőjüknek sincs fogalma, mi lesz, ha lebuknak, csak kettejük kapcsolata érződik biztosnak...

Végre, végre Sydney és Adrian együtt vannak, ennél is nagyobb öröm az Adrian szemszög, amitől nagyon féltem, de hamar kiderült, hogy Adrian fejében lenni még sokkal, sokkal jobb, mint Sydney szemén keresztül látni őt. A romantikus szál természetesen levett a lábamról, de nagyon megfogott az egész regény hangulata is, hiszen, aki a Vámpírakadémiát olvasta, sejtheti, hogy megint fordulóponthoz érkezünk, és ez be is bizonyosodik, amikor a könyv olyan függővéggel záródik, hogy a fal adja a másikat. És még csak azt sem mondatom, hogy meglepett, nem pontosan tudtam, hogy ez fog történni, de Mead egyszerűen olyan jól ír, hogy az ember lélegezni is elfelejt, miközben olvas.

Nem akarok semmit elárulni a cselekményről, csak megjegyzem, a sztori még mindig nem olyan akciódús, mint a Vámpírakadémia, ami szerintem érthető, hiszen Sydney elsősorban tudós, viszont az egész olyan jól épül fel, hogy sosem unalmas, mindig történik valami, mindig lehet agyalni a részleteken. Ráaásul kezdünk visszatérni a morák felé, például a palotában is játszódik egy jó kis rész. A szereplőket nagyon szeretem, Eddie új kedvencem, de bírom Evangeline-t és Jillt is, sőt Wolfe az egyik új favorit, meglepően sokszor jelenik meg ebben a részben. A régi szereplők Rose, Dmitrij, Lissa és Christian is felbukkannak, szóval épp senkiből nem volt hiány.

Egyetlen hibája van a könyvnek: gyilkos függőséget okoz, már megint fogalmam sincs, hogyan bírom ki július 29-éig új rész nélkül, de nem bántam meg, hogy elolvastam, sőt szerintem lesz időm újraolvasni az egészet (talán a Vámpírakadémiától kezdve), úgyis közben kijön a VA film is. Nem tudom, hallottátok-e, de Richelle Mead említi az egyik interjújában, hogy szeretne még könyvet Sydney-ék után, megint Rose-zal. Szóval, van mire várni!

Amit (nagyon-nagyon) szerettem: Adriant; a Love Phone-t; Wolfe történeteit; Eddie-t; a menekülő terveket és mindent!

Nem szerettem: -  

Top5 NA könyv, amitől nem szerettem meg a műfajt

Igazából nem tudom, mi bajom a New Adult könyvekkel, talán mert YA-n nőttem fel, vagy nem tudom, de nekem egyszerűen nem tetszenek. Akadnak persze kivételek, de mostanában csak olyat olvastam, ami nem jött be.

5. Jamie McGuire - Veszedelmes sorscsapás

Akartam én szeretni a Gyönyörű sorscsapást is, de nem ment, és akkor azt hallottam, Travis szemszögéből majd biztos megszeretem. Nem, az Abby-Travis párostól még mindig a hideg ráz, sajnos be se fejeztem, csak átlapoztam a végét.

4. J. A. Redmerski - A soha határa

A könyv borítója gyönyörű, a belseje már kevésbé, pedig ezt tisztességgel végigolvastam. Camrynt utáltam, Andrew meg annyira nem jött be, és borzasztó unalmas volt, a vége meg... nem, már-már lerágott csont. Pedig még utazós is, azokat meg szeretni szoktam.

3. Monica Murphy - Heti csaj

Amikor befejeztem és rájöttem, hogy sorozat, nem vágtam, mit kell ezen folytatni? Írt volna hosszabb könyvet egy pár fejezettel az írónő, és azzal le van tudva. Pedig itt szerettem a srácot egy fokig, de aztán idegesítővé vált. Fable-t meg utáltam, a folytatás nem érdekel.

2. Jay Crownover - Rule

Nem akartam elfogadni, hogy nem szeretem az NA-t, ezért direkt kerestem egy olyat, amit nagyon ajánlanak, így kötöttem ki Rule-nál, akiről azt hallottam, irtó dögös és különleges... De miért is? Tök ugyanolyan volt, mint a fent említett könyvek pasijai, mind tökéletes külsejű, csajzabáló, tetkós és érzelmi nyomorék (bár nem rémlik hogy Drew-nak volt-e tetkója). Oké, Rule-nak volt piercingje is, de a története nem tudott lenyűgözni, vártam, hogy legyen valami sírós rész (lehetett volna), legyen olyan rész, amitől magam alá olvadok a gyönyörűségtől (lehetett volna, Shaw adott rá alkalmat és időt), vagy olyan ahol egyszerűen nem egy hülye. De az volt, és emiatt nagyobb csalódás volt, mint a többi könyv, pedig szerettem volna szeretni.

1. Heidi McLaughlin - Örökké a csajom

Ez volt a mélypont, mert ezután mondtam, hogy többet ne. Igaz, itt kicsit át lettem verve, mert nem éppen NA, a szereplők idősebbek, viszont teljesen úgy viselkedtek, mint az NA korúak, mindegy. Szóval itt Liam volt, akit utáltam. Az elején van egy rész, ahol örül annak, hogy az egyik volt csaja elvetélt, azzal nem lopta be magát a szívembe, de a folytatásban is kiderült, micsoda egy önző seggfej. Mindent a saját szemszögéből nézett, csak neki legyen jó alapon, pasi ennyit nem hisztizett még szerintem, mint ebben a könyvben. Amit meg még nem szerettem, hogy a pasast, aki évekig nevelte a közös gyereküket, mindenféle baromnak beállítják, és komolyan sajnáltam, amikor Liam visszajött, Josie-n meg látszott, hogy a köztük lévő dolognak már bukta. Erre meg csaknem főgonosz lett. Azért kíváncsi lennék, hogy ezekben a történetekben a nagy összeborulás meg a nyálas epilógus után mi a fene van...

Ezek várnak még a polcomon:

- Esztelen

- Hibátlan játék

- Dublin Street

És csak, hogy jót is mondjak az NA-król, volt, ami tetszett. Cora Cormack Szakítópróbája, vicces és aranyos volt, bár a folytatástól félek, Jessica Park Flat Out Love-ja és Left Drowningja nagyon jók, és abszolút kedvenc kategóriába lépett Gayle Formen Ha maradnék/Hová tűntél? igyekszem még hasonlókat találni. 

Veronica Roth - Allegiant / A hűséges (Divegent #3)

Eljött hát annak is a napja, hogy befejeztem ezt a sorozatot, nagyon vártam, mert tulajdonképpen tetszett az első két rész, erről meg tudtam, hogy váltott szemszögű lesz, így lelkesen kezdtem neki. Innentől SPOILER-es lehet az első két részre nézve.

Tris és Tobias (meg a többiek) megtudják, hogy van élet a kerítésen kívül, sőt mintha minden összefüggne mindennel és semmi nem az lenne, mint aminek látszik, így elhatározzák, hogy fényt derítenek az összes igazságra, amit elhallgattak előttük...

Anélkül, hogy bármit elárulnék a cselekményből: ez nem az, amire vártam! Amikor letettem a könyvet, nem tudtam eldönteni, hogy csalódott, vagy döbbent vagyok, és igazából még most sem tudom. Kavarognak bennem a gondolatok, volt-e értelme mindennek, hogy így kellett-e lennie, és őszintén: nem tudom. Fogalmam sincs, lehetett-e volna jobb vagy rosszabb, ez pedig összezavar. Ennyit a történet részéről.

A karakterek: vannak újak meg régiek is, és a szokásos a felállás. Nem mertem bízni senkiben és nem mertem szeretni senkit, mert akiben bízok úgyis áruló, akit megszeretek meghal (és igen, meghalt a kedvencem). Trist az első két részben utáltam, és itt sem sikerült túlzottan megszeretnem, nekem a karaktere kiállhatatlan volt, nem úgy Tobiasnak. A srácot szerettem nagyon az első két részben itt meg nem szerettem, a szemszöge nem tett jót neki. Christina, Uriah, Peter és Caleb még mindig jól voltak megírva, szerettem, hogy emberiek, ahogy az új szereplők is mind összetettek, és soha, senki nem azt csinálja, amit várnék tőle. Ezt akár élvezhettem is volna, de eléggé frusztrált.

A világ maga még mindig jó, komplex, a kerítésen túli részek is tetszettek, de úgy érzem, néhány jelenet lehetett volna hosszabb, szívesen láttam volna még többet, ehelyett folyton csak szemszögváltást kaptam. A romantikus szálról nem igazán szólnék, eddig sem volt a szívem csücske, ezután meg főleg nem, a problémáik még mindig ugyanazok, valahogy nem jött át a nagy szerelem. 

Abban biztos vagyok, hogy összességében tetszett a sorozat, de a harmadik rész szerintem a leggyengébb, holott ennek kéne épp a legjobbnak lennie, emiatt csalódás, ugyanakkor azt hiszem, újra fogom olvasni, ha kijön magyarul a könyv.

Amit szerettem: a világfelépítést; a magyarázatokat; az összeesküvéseket.

Nem szerettem: a végét, nem tudom, volt-e értelme az egésznek. Tényleg szükségszerű volt minden?

Filmajánló - Csontváros

Egyik kedvencem Cassandra Clare, így nem volt kétséges, hogy megyek a moziba, ha megfilmesítik a könyvét. Őszontén megmondom, féltem, hogy nem lesz jó a film, hiszen a Csontvárosban annyi minden történik, hogyan is préselhetnének mindent bele egy filmbe, de meglepetésemre egész jól sikerült. 

Clary Fray (Lily Collins) egy rejtélyes gyilkosságot követően rájön, hogy különleges képességekkel rendelkezik, és a világ, amiben eddig élt nem is olyan átlagos, mint amilyennek képzelte. Miután édesanyja (Lena Headey) eltűnik, Clary csatlakozik az Árnyvadászok csapatához, akik megmutatják neki New York valódi arcát: egy démonokkal, vámpírokkal, vérfarkasokkal, félelmetes lényekkel teli világot. Az ősidők óta tartó küzdelemnek most már Clary is részesévé válik, és az Árnyvadászokkal együtt veszi fel a harcot a démonok ellen.

Általában onnan tudom, hogy egy könyvből készült film mennyire sikerült jól, hogy a barátnőm felém fordul, és véleményt nyilvánít, ugyanis ő nem olvas, csak rendszeresen eljön velem ezekre a filmekre, és lássuk be a könyv nélkül néha elég érthetetlenre sikerülnek az adaptációk. Szerencsére a Csontvárossal nem volt így, örömmel vettem észre, hogy nem kell a film közben magyarázgatnom, mert mindent sikerült jól átadni, bár a forgatókönyv nem maradt elég hű a sztorihoz. 

A szereplők vegyesen nyerték el a tetszésemet, Lily Collins, mint Clary jó választás volt, de Jamie Campbell Bower valahogy nem volt az igazi Jace. Jace, akit a könyvben imádok nekem teljesen más, viszont Magnus és Valentine és Simon (ó, Simon, azóta kíváncsi voltam rá, mióta megtudtam, hogy Robert Sheehan játssza, akit imádtam a Misfitsben) nagyon jól sikerültek, szerettem őket. 

A zenék nekem nem jöttek be, valahogy annyira átment tinisbe tőlük az egész film (oké, tudom, hogy kik a célkorosztály, de akkor is), és bár a könyvben nagyon szerettem az üvegházas jelenetet, itt elég nyál lett. Jace ott olyan cuki itt meg... eh! Viszont szerettem a látványt meg az effekteket, jól meg volt csinálva, így összességében azt mondom érdemes volt megnézni a filmet, sőt ha lesz folytatás azt is megnézem.

Amit szerettem: harcos-látványos jelenet, poénok.

Nem szerettem: tini-nyál, tini-zene... 

Rebecca Donovan – Elakadó lélegzet

Nagyon-nagyon jókat hallottam erről a könyvről, így ez volt, amit leginkább vártam a Maxim Kiadó új megjelenései közül, és még az sem tántorított el, hogy trilógiáról van szó, egyszerűen úgy éreztem az alaptörténet miatt a kedvencem lesz.

A történet narrátora Emma, a zárkózott, mindenben kitűnő, élsportoló lány, akinek tökéletes élete is lehetne, de nincsen, mert a nagynénje bántalmazza. Emma igyekszik kihúzni az időt, amíg egyetemre nem megy, próbál lapulni és beolvadni, csakhogy megismerkedik Evannel, aki mindent megváltoztat...

Az úgy volt, hogy a könyv háromnegyedénél becsuktam az egészet, és azt mondtam, nem, nem és nem! Mert addigra az egész helyzet elvesztette az értelmét, az elején még csak-csak megértettem, miért tűri mindazt Emma, de aztán betelt pohár, és imádkoztam a felnőtt beavatkozásért. Mert Emmát, Sarát (a legjobb barátnő) és Evant már nem tudtam megérteni, főleg utóbbi kettőt. Logikusan is végigvezetve nem volt értelme hallgatni... A lényeg, hogy később befejeztem a könyvet, és örültem Emma fejlődésének, az utolsó oldalakig lélegzetvisszafojtva olvastam, aztán a gyilkos függővég után belevetettem magam a következő kötetbe, aminek a feléig jutottam, amikor is arra a döntésre jutottam, hogy ebből én nem kérek. Ennyit a tartalomról...

A fő karakterek szerethetőek. Evant csak imádni lehet, mert nagyon cuki, hűséges és persze nagyon fontos neki Emma, a legjobb barátnő, Sara is aranyos, de Emmát egyszerűen nem tudtam szeretni, ez a későbbiekben meg még rosszabb lett. Nem értettem egyet még néhány teljesen felesleges szereplő jelenlétével sem, mert csak a romantikus szenvedés miatt voltak a regényben, ami nélkül úgy érzem, ez jobb könyv lett volna, mint amilyen lett.

Nem mondhatom, hogy nem tetszett a regény, mert Donovan nagyon jól teremt hangulatot, együtt izgultam/féltem Emmával, olvadoztam Evan dolgaitól, egyszerűen csak nem tudtam együtt szenvedni a lánnyal (a második részben meg aztán főleg nem.... na!) és emiatt még én éreztem rosszul magam olvasás közben. Mert lehetett volna tenni ellene, a második részből pontosan kiderül, hogy felesleges volt kivárni az utolsó cseppet abban a bizonyos pohárban, mert végül is ugyanide jutott volna minden.

Összességében úgy gondolom egyszer érdemes elolvasni, de aki érzékeny a mindenféle szenvedésre, az csak óvatosan fogjon neki.

A könyvet köszönöm a Maxim Kiadónak!

Amit szerettem: Evant.

Nem szerettem: sok könyvet olvastam már családon belüli erőszakról, de ez egyike volt azoknak, ahol úgy éreztem, a tehetetlenség mögött nincsen más csak a gondolkodás hiánya.