TOP5 legjobban várt YA (2014 első felében)

Habár jópár ismerős szerzőn megakadt a szemem, igazából csalódott vagyok, mert épphogy sikerült ötöt találni, még válogatnom sem kellett.

5. Cassandra Clare - City of Heavenly Fire (The Mortal Instruments #6)

Szeretem Clare-t, bár a Magnus Bane novellák nem jöttek be és a fejem vertem a falba A hercegnőtől is, viszont Jace és Clary története mindig is szívem csücske volt, így izgatottan várom a sorozatuk befejező részét. Ha jól látom 733 oldalas lesz és május 27.-én jelenik meg. 

4. Katie McGarry - Take Me On (Pushing the Limits #4)

A Crash Into You óta egy csomót gondolok erre a sorozatra, alig várom a következő kötetet, ami West és egy kickbox bajnok lány, Hayley története lesz, már elöljáróban is eszméletlenül hangzik. Kell! Sajnos csak május 20.-án jelenik meg.

3. Stephanie Perkins - Isla and the Happily Ever After (Anna and the Frech Kiss #3)

Már annyira hiányzik valami Perkinstől, szeretem, mert vicces meg aranyos, és jót tesz a lelkemnek. A borító ugyan nem fogott meg, de május 15.-ig még van idő, hogy csináljanak egy jobbat, de ha nem csinálnak, az sem nagy baj.

2. Julie Kagawa - Forever Song (Blood of Eden #3)

A kedvenc vámpíros-disztópiám! Ennek az első két része annyira jó, nem is értem, miért nem tudok rávenni senkit, hogy olvassa el. Itt olvasható mit írtam a The Immortal Rules-ról és a The Eternity Cure-ról. Április 29.-én jelenik meg.

1. Leiner Laura - Akkor szakítsunk

A Bábelhez hasonló sztorira számítok, de akármilyen is lesz, bízom benne, hogy szeretni fogom Laura új könyvét. A borítója kicsit üresnek tűnik nekem, hiányoznak róla a szokásos apróságok. Szerencsére erre kell várni a legkevesebbet, március 10.-én már kapható lesz, legalábbis, ha jól tudom.

Amiken még megakadt a szemem:
- Lauren Oliver: Panic (március 4.)
- Jenny Han: To All the Boys I've Loves Before (április 22.)
- Julianna Baggott: Burn (február 4., igaz még a 2. részt se olvastam, de akarom).

Susan Ee - World After (Penryn & the End of Days #2)

Az év felfedezettjeinek egyike nálam az írónő, aki remekül startolt az Angelfall-lal (magyarul A bukás címen fog megjelenni a Könyvmolyképző Kiadónál), ki merem jelenteni, hogy a legjobb disztópia, amit az idén olvastam, és szerencsére a folytatás sem maradt el az első rész mellett. Innen SPOILER-es az első részre nézve!

Ott maradt abba az előző könyv, hogy a skorpió-angyal szörnyek egyike lebénítja Penrynt, Raffe halottnak hiszi, és a testét visszaviszi az emberek közé, aztán elmegy. Amikor a lány magához tér, szembesül vele, hogy nemcsak rá nem néznek jó szemmel a lázadók táborában, de a csúnyán megváltozott húgát sem akarják maguk között látni. Egyik dolog követi a másikat, Paige-nek újra nyoma vész, Penrynnek pedig újra a nyomába kell szegődnie...

Eddig sem volt valami vidám olvasmány ez a sorozat, de most még komorabb lesz, főleg, hogy az ártatlan kis Paige-ből az az izé lesz, az angyalok pedig tovább gyilkolják az embereket, most főként az skorpióangyal izék közreműködésével. Betekintést nyerünk a nagy tervbe is, amit meglehetősen hihetőnek találtam, még annak ellenére is, hogy Ee egy olyan világot épített fel, ami szinte már túl horrorisztikus egy YA regénybe. Az biztos, hogy a tizenhatos karika minimum ráfér.

A szereplők: Raffe nincs a kötet 2/3-áig, de amit kapunk belőle az továbbra is imádnivaló, nem is emlékszem olyan angyalkarakterre, akit ennyire bírtam volna, szóval abszolút kedvenc, ugyanígy Penryn is, aki még mindig egy kemény csaj. Főleg, hogy nála marad Raffe kardja, és hát nem akarom lelőni a poént, de Penryn és a kard együtt nagyon nagy! Aki meglepetésként ért az Paige. Míg az előző részben nem sikerült kedvelnem, most sokkal érdekesebb karakter lett belőle, a végén pedig... hú! Penryn anyját akarom még megemlíteni: az a nő nem semmi! Nagyon jó szereplőket sikerült felvonultatni.

Aki romantikus jelenetekre vágyik az csalódni fog, még annyi sincs benne, mint az előző részben (abban se volt sok), de akciódús részek annál inkább vannak, Penryn többek közt megfordul az Alcatrazban, aminek nagyon érdekes funkciót találtak. És Raffe meg Penryn párbeszédei még mindig hihetetlenül jók.

A lényeg, hogy alig várom a magyar megjelenést, mert ez egy olyan sorozat, ami kell a polcra, a harmadik részt meg még inkább várom, bár szerintem jó sokára fog elkészülni.

Amit (nagyon) szerettem: Pooky Bear-t; Raffe-t; Paige dolgát ott a végén; az akciójeleneteket; a világot!

Nem szerettem: -

Richelle Mead - The Fiery Heart (Vérvonalak #4)

Az év egyik legjobban várt (és most már kijelenthetem, az egyik legjobb) könyve nálam. A mostani sorozatok közül abszolút kedvenc nálam Mead eme gyöngyszeme, úgyhogy csakis az elvakult rajongó szemszögéből tudok írni róla. A bejegyzés SPOILER-es lesz az előző részekre nézve, úgyhogy óvatosan.

Most, hogy Sydney friss-alkimista húga Zoe is a képben van, a lánynak folyton bujkálnia és ködösítenie kell, hiszen még mindig varázsol, igyekszik megtörni az alkimista tetoválások hatását és legfőképpen titkos szerelmi viszonyt folytat egy vámpírral. Adrian életének egyik legjobb szakaszát éli, csakhogy a lélek még mindig sokszor megzavarja az elméjét, de azért igyekszik ő is segítségére lenni mind a moráknak, mind Sydneynek. Egyikőjüknek sincs fogalma, mi lesz, ha lebuknak, csak kettejük kapcsolata érződik biztosnak...

Végre, végre Sydney és Adrian együtt vannak, ennél is nagyobb öröm az Adrian szemszög, amitől nagyon féltem, de hamar kiderült, hogy Adrian fejében lenni még sokkal, sokkal jobb, mint Sydney szemén keresztül látni őt. A romantikus szál természetesen levett a lábamról, de nagyon megfogott az egész regény hangulata is, hiszen, aki a Vámpírakadémiát olvasta, sejtheti, hogy megint fordulóponthoz érkezünk, és ez be is bizonyosodik, amikor a könyv olyan függővéggel záródik, hogy a fal adja a másikat. És még csak azt sem mondatom, hogy meglepett, nem pontosan tudtam, hogy ez fog történni, de Mead egyszerűen olyan jól ír, hogy az ember lélegezni is elfelejt, miközben olvas.

Nem akarok semmit elárulni a cselekményről, csak megjegyzem, a sztori még mindig nem olyan akciódús, mint a Vámpírakadémia, ami szerintem érthető, hiszen Sydney elsősorban tudós, viszont az egész olyan jól épül fel, hogy sosem unalmas, mindig történik valami, mindig lehet agyalni a részleteken. Ráaásul kezdünk visszatérni a morák felé, például a palotában is játszódik egy jó kis rész. A szereplőket nagyon szeretem, Eddie új kedvencem, de bírom Evangeline-t és Jillt is, sőt Wolfe az egyik új favorit, meglepően sokszor jelenik meg ebben a részben. A régi szereplők Rose, Dmitrij, Lissa és Christian is felbukkannak, szóval épp senkiből nem volt hiány.

Egyetlen hibája van a könyvnek: gyilkos függőséget okoz, már megint fogalmam sincs, hogyan bírom ki július 29-éig új rész nélkül, de nem bántam meg, hogy elolvastam, sőt szerintem lesz időm újraolvasni az egészet (talán a Vámpírakadémiától kezdve), úgyis közben kijön a VA film is. Nem tudom, hallottátok-e, de Richelle Mead említi az egyik interjújában, hogy szeretne még könyvet Sydney-ék után, megint Rose-zal. Szóval, van mire várni!

Amit (nagyon-nagyon) szerettem: Adriant; a Love Phone-t; Wolfe történeteit; Eddie-t; a menekülő terveket és mindent!

Nem szerettem: -  

Filmajánló - Csontváros

Egyik kedvencem Cassandra Clare, így nem volt kétséges, hogy megyek a moziba, ha megfilmesítik a könyvét. Őszontén megmondom, féltem, hogy nem lesz jó a film, hiszen a Csontvárosban annyi minden történik, hogyan is préselhetnének mindent bele egy filmbe, de meglepetésemre egész jól sikerült. 

Clary Fray (Lily Collins) egy rejtélyes gyilkosságot követően rájön, hogy különleges képességekkel rendelkezik, és a világ, amiben eddig élt nem is olyan átlagos, mint amilyennek képzelte. Miután édesanyja (Lena Headey) eltűnik, Clary csatlakozik az Árnyvadászok csapatához, akik megmutatják neki New York valódi arcát: egy démonokkal, vámpírokkal, vérfarkasokkal, félelmetes lényekkel teli világot. Az ősidők óta tartó küzdelemnek most már Clary is részesévé válik, és az Árnyvadászokkal együtt veszi fel a harcot a démonok ellen.

Általában onnan tudom, hogy egy könyvből készült film mennyire sikerült jól, hogy a barátnőm felém fordul, és véleményt nyilvánít, ugyanis ő nem olvas, csak rendszeresen eljön velem ezekre a filmekre, és lássuk be a könyv nélkül néha elég érthetetlenre sikerülnek az adaptációk. Szerencsére a Csontvárossal nem volt így, örömmel vettem észre, hogy nem kell a film közben magyarázgatnom, mert mindent sikerült jól átadni, bár a forgatókönyv nem maradt elég hű a sztorihoz. 

A szereplők vegyesen nyerték el a tetszésemet, Lily Collins, mint Clary jó választás volt, de Jamie Campbell Bower valahogy nem volt az igazi Jace. Jace, akit a könyvben imádok nekem teljesen más, viszont Magnus és Valentine és Simon (ó, Simon, azóta kíváncsi voltam rá, mióta megtudtam, hogy Robert Sheehan játssza, akit imádtam a Misfitsben) nagyon jól sikerültek, szerettem őket. 

A zenék nekem nem jöttek be, valahogy annyira átment tinisbe tőlük az egész film (oké, tudom, hogy kik a célkorosztály, de akkor is), és bár a könyvben nagyon szerettem az üvegházas jelenetet, itt elég nyál lett. Jace ott olyan cuki itt meg... eh! Viszont szerettem a látványt meg az effekteket, jól meg volt csinálva, így összességében azt mondom érdemes volt megnézni a filmet, sőt ha lesz folytatás azt is megnézem.

Amit szerettem: harcos-látványos jelenet, poénok.

Nem szerettem: tini-nyál, tini-zene... 

TOP5 könyv, aminek a megjelenésére várok 2013 őszén

Már rég írtam listát, úgyhogy itt egy, mondjuk mind angol megjelenés, amikről fogalmam sincs, mikor vagy egyáltalán megjelennek-e magyarul, de mindegy is, nekem angolul is jók. Sőt!

5. Simone Elkeles - Wild Cards (Wild Cards #1)

Talán már említettem, hogy Elkeles az egyik legkedvencebb íróm, így nagyon várom az új sorozatát, ami ezzel a kötettel fog indulni hivatalosan október 1-jén. A fülszöveg nem annyira különleges, de Elkelesben eddig nem csalódtam.

4. Veronica Roth - Allegiant (Divergent #3)

Október 22.-én jelenik meg az utolsó rész, A beavatott és A lázadó könyveket imádtam, így nagyon várom a trilógia befejező kötetét is. Sokféleképpen elképzeltem, hogy fog végződni, az biztos, hogy izgalmas lesz és addig lerágom a körmöm.

3. Marie Lu - Champion (Legend #3)

Bevallom itt el vagyok havazódva, mert csak a Legendát olvastam, viszont az annyira tetszett, hogy a második részt félretettem addigra, amíg együtt nem tudom olvasni mindhármat. November 5.-én jelenik meg, úgyhogy addig van időm újra átfutni az elsőt, belemerülni a másodikba, aztán végre elolvasni a befejező részt. 

2. Susan Ee - World After (Penryn &the End of Days #2)

Új szerelmem ez a sorozat, de ez nem jelenti azt, hogy nem várom nagyon-nagyon a második részt, elvileg november 19.-én jelenik meg, előtte viszont az első rész kijön magyarul november 15.-én, úgyhogy a tervben az van, hogy először magyarul az első részt, aztán angolul a második részt fogom olvasni. Alig várom!

1. Richelle Mead - The Fiery Heart (Bloodlines #4)

Szóval Mead és negyedik rész és Adrian szemszög... ezen nem tudok, mit ragozni, azonnal kell, de csak november 19.-én jelenik meg (egyszerre a World Afterrel, viszont egyértelmű, melyik élvez elsőbbséget, így az előzőleg írt terv füstbe megy, de majd megoldom). Imádom az egészet, viszont nem panaszkodom, mert ez már a második rész ebben az évben, megölelgetném Meadet a gyorsaságáért.  

Susan Ee - Angelfall (Penryn & the End of Days #1) - A bukás

Egy ideje megvan már nekem ez a könyv, de az Angyalsors trilógia után valahogy nem volt kedvem angyalokhoz, így félretettem, viszont láttam, hogy hamarosan megjelenik magyarul is a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában, ami eszembe juttatta, hogy el kellene olvasni, mert a fülszöveg nagyon jó történetet ígér. Azt kell, mondjam nagyon jó döntés volt, egyszerűen imádtam a könyvet.

A történet: az angyalok eljöttek, hogy tönkretegyék az eddigi világot, sok ember meghalt, a normális életnek vége, apokaliptikus körülmények mindenfelé. A főszereplő és narrátor Penryn skizofrén anyjával és tolószékhez kötött húgával, Paige-gel épp az utcán van, amikor egy csapat angyal megjelenik, brutálisan levágják egyik társuk szárnyát, aztán otthagyják meghalni, de mielőtt elmennek elviszik magukkal Penryn húgát. A lánynak nincs más választása, mint felgyógyítani az angyal Raffe-t, hogy az segítsen neki visszaszerezni Paige-et...

Röviden és velősen: ez fantasztikus volt! Nagyon régen volt, hogy egy könyv lekötött, ráadásul hihetetlenül jól van összerakva az egész. Az elejétől a végéig izgalmas, folyamatosan történik valami, és a téma egyáltalán nem elcsépelt. Maga a dolog, hogy itt az angyalok a rosszfiúk jól van tálalva, a disztópia remekül meg van írva, és a csavarok... elég annyi, hogy már alig várom a második részt.

Bár a fülszövegben eléggé ki van hegyezve az angyalfiú-tinilány dolog, az egész történetben egyáltalán nem olyan hangsúlyos a romantika, és végre nincs végig idegesítő szerelmes szenvedés, az egész realisztikus és imádatos. Penryn karakterét nagyon szerettem, végre egy lány, aki csinál is valamit, meg tudja védeni magát és nem csak ül a babérjain, hanem gondolkodik is. Raffe meg egy cukiság a maga rosszfiú-angyal-vagyok módján, az írónő valahogy pontosan át tudta adni azt, amilyennek egy angyalt képzel az ember. A Penryn és Raffe beszélgetések elmések, szúrósak és viccesek voltak, kifejezetten öröm volt olvasni.

Maga a könyv hangulata nagyon komor, szerencsére ez is rátett egy lapáttal, hogy más legyen, mint a tucatangyalos könyvek, és nagyon jó thrilleres, már-már horroros jelenetek vannak benne. Az utolsó fejezeteket egyenesen körömrágva olvastam, egyszerűen lehetetlen volt letenni. A zárás meg olyan, hogy fú...

Összegezve: szerintem nagyon jó volt, alig várom a folytatást és természetesen kell magyarul, amint megjelenik! (november 15.-e van kiírva, remélem, hogy meg is lesz addigra).

Amit (nagyon) szerettem: az egészet úgy, ahogy van.

Nem szerettem: nem volt, nekem ez nagyon bejött. 

Szöszök – Delírium novellák és moziajánlók

Lauren Oliver – Annabel (Delírium #0,5)

A történet Lena édesanyjának szívszorító története. Igazából még a második kötet után olvastam, és annyira nem érintett meg, mint kellett volna, de mindenképp szükséges novella azt hiszem, mert sokkal közelebb hozza Annabel karakterét, és a története miatt még jobban fog esni a Requiem is.  

Lauren Oliver – Raven (Delírium #2,5)

Halogattam, ameddig lehetett, mert nagyon nem szerettem a Requiem végét, de aztán végül túlléptem azon és elolvastam. Nem tudom, miért számítottam másra, hiszen, ami Ravennel történt az utolsó részben, az magában eléggé kiakasztott, de most Lauren Oliver elérte, hogy szabályosan összefacsarodjon a szívem. Sokkal többet meg lehet tudni ez alatt a pár oldal alatt Raveről, mint a két könyv alatt, amiben szerepelt is, ezáltal persze még jobban meg lehet szeretni... És nincs mit mondanom, szomorú vagyok!

Akit érdekelnek a Delírium novellák (Hanának is van, arról már írtam korábban, érdemes beszerezni azt a szép kiadást, aminek a képét mellékeltem feljebb, szép és igényes.

Mozibemutatók: komolyan, csak kapkodom a fejem, mennyi kedvenc és nem kedvenc könyvemet filmesítik meg mostanában, A vámpírakadémia az egyik legfontosabb, de arra még sokat kell várni, a Trónok harca 3. évada is hamarosan látható az HBO-n, és valamikor ebben az évben még a Futótűz is a mozikba került. De itt egy lista a legérdekesebbekről és persze legközelebbiekről:

A burok (magyar szinronos)

 

Csontváros (magyar felirattal)

Rubinvörös (németül, angol felirattal)

Richelle Mead – The Indigo Spell (Vérvonalak #3)

Diagnosztizált Mead fan vagyok, úgyhogy nem hagyhattam ki a sorozat harmadik részét sem, amit annyira vártam, hogy szabályosan számoltam a napokat, amíg végre olvashatom. És végre eljött az idő, megjelent, kiolvastam! Innentől SPOILER-es lesz az előző részre, úgyhogy, aki nem olvasta, annak mondom: én szóltam.

Tehát ott tartottunk, hogy vámpírvadászok léteznek, Sydney már aktívan is varázsol, Jill, Eddie és Angeline még mindig a rejtekhelyen (iskolában) Palms Springben és Adrian bevallja az érzéseit Sydney-nek, aki nemhogy nem viszonozza, elrohan előle. Szóval azóta eltelt pár hét, Sydney pedig több dologgal küzd, mint eddig, többek közt az ex-Alkimista Marcus Finch után kutat, próbálja elkerülni Adriant és kiderül, hogy újabb ellenséggel kell szembenéznie egy gonosz boszorkány személyében...

Tisztában vagyok azzal, hogy ennek a sorozatnak vannak hiányosságai meg hibái, csak épp nem érdekel, mert ez az egyik legkedvencebb, legvárósabb a sok közül, így egyszerűen visszautasítom a gondolatát is, hogy rosszat írjak róla. Nem, én az egészet imádtam úgy, ahogy van. A cselekmény megint több szálon futó, Sydney-nek egy szabad perce sincs, amit ne töltene ki valaki valamilyen problémájával, esetleg épp a saját ügyeit kell intéznie, vagy akármi, de ettől olyan pörgős az egész. Egy csomó minden történik, de szerencsére Sydney nem olyan főhős, aki átsiklik ezeken, hanem csinál is valamit. Ezer és egy főszereplő csaj van, akik három vagy négy köteten át készülnek egy idióta csatára, amit két oldalban lezavar az író(nő), ezek rendszerint az agyamra mennek, viszont Sydney egyre több dolgot véghez visz, ettől olyan szerethető nekem.

És nem tudom nem említeni Adriant. Most komolyan, ki az, aki nem szereti őt? És miért? Nálam már átcsúszott abba az imádnivaló kategóriába, amikor már előre vigyorgok, akárhányszor csak megjelenik, és ez nem csak idióta fanvigyor (oké, az is), hanem jogos, hiszen Adrian vicces, édes, okos, érzékeny, szókimondó és annyira szerelmes Sydneybe, hogy majd kiugrik a könyv lapjairól. Persze a kötet nem nyálas-romantikus édelgés, csak ezt külön ki akartam emelni, mert imádom, ahogy átszövi az egész könyvet.

Visszatérve a cselekményre: a vámpírvonalról eléggé letért, helyette sok varázslásos rész van benne, és még többet meg lehet tudni az Alkimistákról is. Egyik részlet derül ki a másik után, ahogy Mead egyre halmozza az infókat simán sejteni lehet, hogy valami nagy dolog van készülőben a többi kötetre (még van a sorozatból három), igaz, nekem az is gondot okoz épp, hogy kivárjam a következőt, mert a vége olyan volt, hogy húafenébemostmileszittésmárisvége?

Pontosan ez év november 19.-éig kell várni a következő kötetre, ami a The Fiery Heart címet fogja viselni, és – dobpergés – Sydney ÉS Adrian szemszögéből fog játszódni! De közben szerencsére csinálják a Vampire Academy: Blood Sisters filmet, aminek a morzsáival ki lehet húzni, és remélem, hogy az Agave Kiadó is megjelenteti a második részt magyarul, szóval van mire várni.

Amit (nagyon-nagyon) szerettem: nincs is sok értelme szemezgetni, az egészet úgy, ahogy van. De azért sorolom: Adrian és Sydney összes jelenetét; a kis „háziállatukat”; a betörős és nem éppel legális helyekre mászkálós részeket; a poénokat; Adriant csak úgy magában is!

Nem szerettem: -    

Colleen Houck – Tiger’s Destiny (A tigris átka #4)

Helyesbítenem kell magam a korábbiakat illetően, mert fogalmam sincs, miről fog szólni az a bizonyos ötödik rész, amiről eddig csak annyit tudni, hogy lesz, de a Tiger’s Destiny nagyon úgy tűnik, hogy zárókötetet a sorozatnak. Innentől SPOILER az előző részekre!

A harmadik rész úgy ért véget, hogy Lokesh elrabolta Kelsey-t, most Kelsey-nek okosnak kell lennie, hogy húzza az időt, míg a hercegek rátalálnak, úgy tesz, mintha áttért volna a sötét oldalra, ám a Lokesh-sel való esküvőjét meghiúsítják a tigrisek, és miután kiszabadítják Kelsey-t, elindulnak az utolsó küldetésükre...

Annyira fejlődő tendenciát mutat ez a sorozat, hogy ezt a kötetet már nagyon bírtam, jó előre megsejtettem, mi lesz az utolsó küldetés, és sikerült eltalálnom, főszereplőinknek időutazást kell tenniük, hogy a múltban teljesítsék be a végzetüket. Tényleg a legjobban sikerült kötet, főnixekkel, démonokkal és persze egy nagy, gonosz elleni háborúval, nem is beszélve a meglepetésszereplőről, akit már első látásra felismertem. Külön elismerés az írónőnek, amiért nem maradtak vakfoltok a történetben, minden aprólékosan el lett magyarázva, mégsincs túlbonyolítva, kerek lett az egész.

A jellemeket illetően sajnos nincs fejlődés, Kelsey még mindig ugyanolyan, mint volt, de legalább sikerült megkedveltetni az olyan jelenetek során, ahol nem volt totál ésszerűtlen a viselkedése. Bármennyire is nem szerettem, az írónőnek annyira jó keretet sikerült hozzá írnia, hogy kifejezetten élveztem a könyvet, és megbocsátottam a folyamatos és visszatérő romantikus-nyavalygós jeleneteket.

Szóval nem tudom, miről fog szólni az ötös kötet, de ezzel a résszel szerintem minden normálisan le lett zárva, kaptam egy nagy, nyálas esküvős jelenetet a legvégére, a Főgonosz megkapta a kiérdemelt jutalmát meg minden ilyesmi, most mégis fúrja az oldalamat a kíváncsiság, mi szükség ötödik részre. Nyilván azt is muszáj lesz elolvasnom.

Amit szerettem: a főnixeket; a csavarokat; a drámaibb jeleneteket, amik most nagyon jól sikerültek; az időutazást; Kelsey és Lokesh esküvőjét (ezt különösen); a meglepetésszereplőt, a „két istennőt”; tényleg sok mindent...

Nem szerettem: esküvős jelenet, oké kiegyeztem már a romantikus szállal, de ez az esküvő tényleg nem kellett volna.   

Colleen Houck – A tigris utazása (A tigris átka #3)

A második után azonnal belekezdtem, mert bár öt részes a sorozat, és az utolsó kötet még csak valamikor idén jelenik meg, már muszáj végigolvasnom mind a négyet. Innentől SPOILER-es az előző részekre nézve!

Ott tartottunk, hogy Lokesh elrabolta Rent, és amíg Kishan és Kelsey, a mágikus Sálért küzdöttek, annyira megkínozta szerencsétlen szívszerelmes fehér tigris hercegünket, hogy az teljesen elfelejtette Kelseyt. Ebben a kötetben kiderül, hogy nemcsak elfelejtette, valamiért konkrétan fájdalmat okoz neki Kelsey közelsége, így legszívesebben inkább kerülné a lányt. Kelsey persze mindent megpróbál, hogy meggyőzze Rent, ők összetartoznak, de a makacs herceg nem nagyon repes az ötletért, inkább Kishant javasolja maga helyett, és így tovább sok-sok oldalon keresztül... De aztán végre hajóra – illetve óriási, többemeletes gigamega jachtra – szállnak, ugyanis a harmadik küldetésüket a víz alatt kell teljesíteniük.

Őszintén, felülemelkedtem rajta, mennyire idegesít a romantikus szál ebben a sorozatban, ráadásul a jellemeket illetően is lehet, hogy tévedek, ugyanis minden egyes szereplő állítja, hogy Kelsey a tökéletesség földi megtestesítője... Hát legyen! Túlléptem ezen, és inkább belemerültem az újabb kalandba, ami eddig a legjobban sikerült dolog volt. Komolyan, akadt itt minden: tengeri szörnyek, rejtélyek, mindenféle csúnya cápa, és véres jelenetek, ezeket nagyon szerettem, de legfőképpen a sárkányokat, amikből többet is kapunk, és mindegyiknél másik feladat várja a triót, úgy, mint életmentés, alkudozás, rejtvényfejtés (ráadásul a sárkányok csalók), így az írónő nem kíméli a szereplőket, egyik csapás jön a másik után, szóval nagyon olvastatja magát a kötet.

A főgonoszból, Lokesh-ből is kapunk egy újabb adagot, és bár elég hihetetlen számomra, hogy ő is annyira odavan Kelsey-ért (persze kicsit más okból, mint a tigrishercegek, de akkor is!), mégis elég ügyes (tehát elfogadható főgonosz) volt, már ami a könyv végét illeti, így megint óriási a függővég, egyszerűen muszáj tovább olvasni.

A negyedik rész címe Tiger’s Destiny, és aki okos, simán kitalálhatja, mi lesz az egészben a poén, az első három részből teljesen sikerült összeraknom a nyomokat, és azt kell, mondjam, nagyon okos dolog!

Amit szerettem: a sárkányokat; a megacápát; az alkudozást.

Nem szerettem: romantikus szálat; Ren tuskóságát.

Cassandra Clare – Elveszett lelkek városa (Mortal Instruments #5)

Szeretem Cassandra Clare-t, és szeretem ezt a sorozatot, sőt még a borító is tetszik, szóval eleve úgy álltam neki a könyvnek (miután kiujjongtam magam, hogy megvan végre, plusz felelevenítettem pontosan, mi is történt az előző részben), hogy szeretni fogom. Innentől SPOILER-t tartalmaz az előző részekre nézve!

Clary akkor látta utoljára Jace-t, mikor magára hagyta a tetőn Sebastian üvegkoporsóba zárt élettelen testével, a fiú és Sebastian is eltűntek. Mindennek már két hete, az Árnyvadászok kezdik feladni a keresést, ezért a szokásos csapat, Clary, Simon, Isabelle és Alec lépnek akcióba. Mivel nem tudják, hol kezdjék, Clarynek eszébe jut a Tündérkirálynő, aki szívességet ígért neki...

Kezdem a rossz dolgokkal, mielőtt belevágnék a jókba. A rossz, hogy Clare-től ennél kicsit többet várok, így volt ez már az előző könyvvel is, és most megint. Elvégre megírta az első három részt úgy, hogy le sem lehetett tenni, ezt a kötetet, pedig le lehet. Ráadásul elszaporodtak a párocskák és a problémáik. Persze szeretem Simont, meg Magnust és Alecet, de Maia és Jordan szálát már feleslegesnek éreztem, túl sok volt a romantikus jelenet. Mondjuk ettől még a City of Lost Souls az egyik legjobb könyv, amit idén olvastam, ehhez kétség sem fér.

Szóval a szereplőket már jól ismerjük, bár Jace szemszöge most kimaradt teljesen (fura, de nem hiányzott). Örültem, hogy Clary megint fejlődött kicsit, Simon még jobban és annak leginkább, hogy volt sok Sebastian jelenet. Tudom, hogy elvileg utálni kellene a srácot, de én bírom a gonoszokat, Sebastiant főleg. Akit nem bírtam az Alec, tisztára ki voltam akadva rá azért, amiért Magnus is a könyv végén, ugyanakkor az ő kapcsolatuk alakulása érdekel a legjobban. Jocelyn továbbra sem lett a kedvencem, eddig se kedveltem túlzottan, most még jobban nem bírom.  

A cselekményről annyit, hogy összetett, több minden történik, mint az előző részben, és itt most jobban tetszettek a Simonnal történtek, bár Clary és Sebastian jelentei is nagyon bejöttek, ahogy a könyv vége is izgalmas lett. Szokásosan pörgősek az események, ami az egyik legjobb dolog Clare könyveiben. Ami pedig biztos, hogy nagyon hosszú az epilógus, néztem is, hogy ha ott kezdődik az epilógus, mi van még azon a sok oldalon, és kiderült, hogy az.

Nem tudom, mit mondhatnék még, nem akarom elspoilerezni az egészet, inkább hangot adok a szomorúságomnak, hogy megint mennyit kell várni a következő részre, és megemlítem, hogy érdemes utánakeresni a Mortal Instruments extráknak, ugyanis jók (vannak jelenetek Jace szemszögéből, képeslapok, amiket Alec és Magnus váltott a többiekkel, ilyesmi).

Ja, és még egy hír, ami kapcsolódik Cassandra Clare-hez, Holly Blackkel ír közösen könyvet, amiről eddig annyit lehet tudni, hogy 2014-ben várható (és érdekesnek ígérkezik).

Amit (nagyon) szerettem: hogy Clare tud írni, ugyanis kissé elegem lett a mostanában olvasott kevésbé jó könyvekből, így ez most igazi felüdülés volt; Simon esti meséjét Isabelle-nek; Sebastian jeleneteit; az ütős poénokat.

Nem szerettem: ezek elhanyagolhatóak, fentebb már leírtam.

Wendy Higgins – Angyali gonosz

Igen, megint borítószerelem első látásra, bírom, ahogy a srác mintha épp súgni készülne valamit a lánynak, és tekintve a tartalmat, telitalálat ahogy van (még akkor is, ha a lány kicsit furcsa arcot vág).

A történet: Anna mindenre emlékszik a születése percétől fogva, ráadásul látja, érzi az emberek érzelmeit, amit igyekszik titkolni, hisz normális életet akar. Csakhogy összefut Kaidannel, aki pontosan tudja, micsoda Anna. Mindketten démonhercegek gyermekei, sőt Kaidan magának a bujaság démonának fia.  Hogy kiderítse a származásának minden titkát, Anna átszeli az országot Kaidannel...

Tehát ez egy angyalos, démonos, nefilimes (és utazós legalábbis félig) sztori, és eléggé más, mint amire számítottam. Egy végig pörgős, kevésbé nyavalygós-romantikus sztorit szerettem volna, és persze nem azt kaptam. Rengeteg oldalt elvisz a Kaidan mennyire helyes és szexi és csábító, amit nem díjaztam, mert lássuk be, nem kell nefilimnek lenni ahhoz, hogy valaki helyes legyen egy YA-ban, általában mindenki az, felesleges leírni. A lényeg, hogy lényegi cselekmény kábé az utolsó ötven oldalon van, az is borzalmasan kevés.

Amire nagyobb hangsúlyt fektetett az írónő az a tiltott szerelem Kaidan és Anna között, amit nem éreztem annyira hitelesnek, hiába telik el vagy nyolc hónap a regényben, az egész valahogy túlnyavalygós, mindenki szenved, de minek? Ami nagyobb csalódás volt az a démonhercegek bemutatása. Egyrészt csak vártam, vártam és vártam, hogy legyenek már, aztán amikor voltak, nem igazán győztek meg (csak engem emlékeztettek kicsit a Volturira?). Ugyanakkor majd fogom szerintem tovább olvasni (nem úgy, mint pl. A lázadót), mert van benne olyan dolog, ami érdekel.

Még a karakterekről mondok pár szót: nefilimekből elég sokat kapunk, és hát elvileg „gonoszak” meg minden, de nagyjából tök úgy viselkednek, mint az átlagos gazdag tinédzserek paranormális dolgoktól mentes könyvekben (SPOILER: Kaiden ugye mindenkit megdönt, a házasságtörés démonának gyerekei párokat szednek szét kedvükre SPOILER vége) szóval nem annyira démoniasak. A főszereplő, Anna sem lett a kedvencem, mert nem elég tökös, hanem az a tipikus szereplő, aki mindenkit megért, akinek mindenki elmondhatja a nyűgjét-baját, inkább szentfazék típus, hiába is próbálta az írónő olyan rosszra beállítani a végén.

Tehát újabb sorozat, amibe belekezdtem, és amit folytatni is fogok, de azért nem teljes hévvel, sajnos nem sikerült megnyernie annyira, ahogy szerettem volna. Most komolyan, hol vagytok letehetetlen paranormális YA-k és disztópiák? 

Amit szerettem: Kaidan meztelenül alszik jelentet; amikor Annát kiképzi az apja (nevetséges volt, nem vicces); Kopano-t.

Nem szerettem: hogy nincs cselekmény, minek paranormális dolgokat írni egy könyvbe, ha alig szerepelnek?