TOP5 legjobban várt YA (2014 első felében)

Habár jópár ismerős szerzőn megakadt a szemem, igazából csalódott vagyok, mert épphogy sikerült ötöt találni, még válogatnom sem kellett.

5. Cassandra Clare - City of Heavenly Fire (The Mortal Instruments #6)

Szeretem Clare-t, bár a Magnus Bane novellák nem jöttek be és a fejem vertem a falba A hercegnőtől is, viszont Jace és Clary története mindig is szívem csücske volt, így izgatottan várom a sorozatuk befejező részét. Ha jól látom 733 oldalas lesz és május 27.-én jelenik meg. 

4. Katie McGarry - Take Me On (Pushing the Limits #4)

A Crash Into You óta egy csomót gondolok erre a sorozatra, alig várom a következő kötetet, ami West és egy kickbox bajnok lány, Hayley története lesz, már elöljáróban is eszméletlenül hangzik. Kell! Sajnos csak május 20.-án jelenik meg.

3. Stephanie Perkins - Isla and the Happily Ever After (Anna and the Frech Kiss #3)

Már annyira hiányzik valami Perkinstől, szeretem, mert vicces meg aranyos, és jót tesz a lelkemnek. A borító ugyan nem fogott meg, de május 15.-ig még van idő, hogy csináljanak egy jobbat, de ha nem csinálnak, az sem nagy baj.

2. Julie Kagawa - Forever Song (Blood of Eden #3)

A kedvenc vámpíros-disztópiám! Ennek az első két része annyira jó, nem is értem, miért nem tudok rávenni senkit, hogy olvassa el. Itt olvasható mit írtam a The Immortal Rules-ról és a The Eternity Cure-ról. Április 29.-én jelenik meg.

1. Leiner Laura - Akkor szakítsunk

A Bábelhez hasonló sztorira számítok, de akármilyen is lesz, bízom benne, hogy szeretni fogom Laura új könyvét. A borítója kicsit üresnek tűnik nekem, hiányoznak róla a szokásos apróságok. Szerencsére erre kell várni a legkevesebbet, március 10.-én már kapható lesz, legalábbis, ha jól tudom.

Amiken még megakadt a szemem:
- Lauren Oliver: Panic (március 4.)
- Jenny Han: To All the Boys I've Loves Before (április 22.)
- Julianna Baggott: Burn (február 4., igaz még a 2. részt se olvastam, de akarom).

Szöszök – Delírium novellák és moziajánlók

Lauren Oliver – Annabel (Delírium #0,5)

A történet Lena édesanyjának szívszorító története. Igazából még a második kötet után olvastam, és annyira nem érintett meg, mint kellett volna, de mindenképp szükséges novella azt hiszem, mert sokkal közelebb hozza Annabel karakterét, és a története miatt még jobban fog esni a Requiem is.  

Lauren Oliver – Raven (Delírium #2,5)

Halogattam, ameddig lehetett, mert nagyon nem szerettem a Requiem végét, de aztán végül túlléptem azon és elolvastam. Nem tudom, miért számítottam másra, hiszen, ami Ravennel történt az utolsó részben, az magában eléggé kiakasztott, de most Lauren Oliver elérte, hogy szabályosan összefacsarodjon a szívem. Sokkal többet meg lehet tudni ez alatt a pár oldal alatt Raveről, mint a két könyv alatt, amiben szerepelt is, ezáltal persze még jobban meg lehet szeretni... És nincs mit mondanom, szomorú vagyok!

Akit érdekelnek a Delírium novellák (Hanának is van, arról már írtam korábban, érdemes beszerezni azt a szép kiadást, aminek a képét mellékeltem feljebb, szép és igényes.

Mozibemutatók: komolyan, csak kapkodom a fejem, mennyi kedvenc és nem kedvenc könyvemet filmesítik meg mostanában, A vámpírakadémia az egyik legfontosabb, de arra még sokat kell várni, a Trónok harca 3. évada is hamarosan látható az HBO-n, és valamikor ebben az évben még a Futótűz is a mozikba került. De itt egy lista a legérdekesebbekről és persze legközelebbiekről:

A burok (magyar szinronos)

 

Csontváros (magyar felirattal)

Rubinvörös (németül, angol felirattal)

Jeri Smith-Ready – Shine (Shade #3)

Azzal kezdeném, hogy végre! Már nagyon vártam a Shade sorozat befejező kötetét, így még azt is megbocsátottam, hogy a borító nem túl kellemes színű, főleg, mivel a történet olyan volt, mint amire számítottam. Innentől SPOILER lehetséges (sőt biztos) az első két kötetre nézve, szóval vigyázat!

Tehát egy kis emlékeztető a világról: Shift, így nevezik azt a tizenhat éve történt változást, melynek következményeként minden a Shift után született ember (vagyis gyerek) látja a szellemeket. A kísértetek leginkább akkor maradnak a földön, ha hirtelen hunynak el, és elintézetlen ügyük maradt, ami jobb esetben könnyen kivitelezhető. Ezután megnyugodva átkelhetnek a túlvilágra, de néha az is megtörténik, hogy a szellem dühös, fekete árnyékká változik, vagyis Shade (Árny) lesz belőle, amit egy erre megalakított csoport a DMP (Department of Metaphysical Purity vagy szlengesen csak „dumpers”) intéz el, mielőtt bajt csinálhatna. 

Ott ért véget a második kötet, hogy Logan, Aura első szerelme végre békére lelt, Aurának még ideje sincs feldolgozni a gyászt, megtudja, hogy Zachary gépe lezuhant, több százan haltak bele a balesetbe. Hamar kiderül, hogy Zachary nem volt a gépen, amit a DMP annyira gyanúsnak nyilvánít, hogy őrizetbe veszik a fiút. Aura tehetetlen, de azért próbál nyomozni, hamarosan azt is megtudja, milyen összeesküvés van a háttérben...

Valójában féltem ettől a kötettől, mert arra gondoltam, Smith-Ready talán elszúrja, de nem, egyszerűen nagyon jó volt. Ellentétben azzal, ahogy a második kötet kezdődött, most nem vág rögtön az események közepébe, Aurának lapulnia kell, hogy a DMP ne bizonyíthasson rá semmit, de ez különösen nehezére esik, hiszen nem tudja, mi van Zacharyvel, és ez az olvasó idegeit is kikezdi. Ami a legjobban megfogott a regény elejében az a tehetetlenség érzet, ami engem is megszállt, hiszen Aura helyzetet tényleg reménytelennek tűnt. Aztán ott volt még a szellemellenes összeesküvés, ami szintén nagyon jól sikerült, tökéletesen át lehetett érezni, milyen lesz a Shift után született gyerekeknek. Összességében a cselekményről és a hangulatról nem mondhatok egy rossz szót sem.

A szereplőket továbbra is kedvelem, Aura és Zachary a kedvenceim voltak (és nagyon haragudtam amiatt, amit a DMP csinált a sráccal), ahogy a Keeley tesók is. Különösen szerettem, hogy mindenkinek szépen kirajzolódik a jelleme, és szerethetőek. Aki nagyon hiányzott az Logan volt, de az emléke végig átjárta a sztorit, így könnyebb elfogadni, hogy nincs ott.

Amit még külön megemlítenék, hogy a szerelmi szál milyen szépen le van vezetve, nagyjából két év telik el a három könyvben, és tökéletesen hihető minden, nincs instant szerelem, és senki sem tökéletes, ami nagy pozitívum, főleg mostanában. Ja, és végre Írországba és Skóciába is eljutnak a szereplők, ami szintén nagyon jó, főleg a történet alakulása miatt.

Összességében ez egy olyan sorozat, aminek a befejező részére megérte várni, szerettem nagyon, és szívesen látnám a magyar megjelenések között is, mert az egyik legjobb szellemes paranormális sztori, amit valaha olvastam.

Amit (nagyon) szerettem: Zachary akcentusát (aye, ezt nem lehet megszokni); a világot, amiben a történet játszódik; a Shift keletkezésének történetét.

Nem szerettem: nincs ilyen, belépett a kedvenc sorozatok közé.

Kelley Armstrong – Sötét erők sorozat

Igazából külön-külön akartam írni a sorozat köteteiről, csakhogy egyben olvastam el mindhármat, így kicsit összefolytak a dolgok, melyikben mi is történt pontosan. A lényeg az, hogy imádtam, és ezzel a sorozattal új taggal bővült a kedvenc íróim sora.

A történet: Chloe Saunders egyik napról a másikra (legalábbis jóformán) szellemeket kezd látni, és mivel természetesen senki nem hisz neki a Lyle Házba kerül hasonló korú szintén „problémás” tinik közé. Itt ismerkedik meg Simonnal és Derekkel, akik arról igyekszenek meggyőzni őt, hogy Chloe nem őrült meg, a szellemeket különleges képessége miatt látja...

Szóval számomra az egész egy nagy hű volt. Elolvastam a prológust, és arra gondoltam, ha lesznek még ilyen jelenetek, akkor az nekem kell, és persze voltak, nem is akármilyenek. Nehéz szétválasztani az eseményeket, de nem is muszáj, ugyanis a három regény egyben egy hatalmas kaland, amit nem szabadna olyan apróságokkal félbeszakítani, mint az, hogy vége az első vagy a második könyvnek. Komolyan, nem is tudom, mi lett volna, ha nincs kéznél mindhárom kötet. Így a cselekményről – mivel nem akarok semmit elspoilerezni – csak annyit, hogy magával ragadó. Képtelen voltam letenni, főleg mivel nincsenek üresjáratok, mindig történik valami, ami miatt az ember úgy van vele, hogy csak még egy fejezetet meg még egy kötetet...

Tehát jó, ugyanez igaz a szereplőkre is. Végre egy sorozat, ahol igazi jellemfejlődésen mennek keresztül a karakterek, olyanokat szerettem meg, akiket először ellenszenvesnek találtam, és olyanokat kezdtem imádni, akik előtte csak az elmegy kategóriában voltak. Ami leginkább tetszett, hogy a főhősök döntésein és reagálásaikon látszott, hogy tinikről van szó, szerencsére nem voltak túl hülyék, de túl ügyesek sem, így sokkal hihetőbbé váltak a történések.

Nem sokat tudok mondani anélkül, hogy spoilereznék, volt itt minden, amit szeretek, és semmi, amiből túl sokat kaptam volna, a romantika szál szépen bele van szőve, de nem megy át nyálasba, a rejtélyek értelmesek és érthetőek, az akciójelenetek izgalmasak. Aminek még örültem, megtartották az eredeti borítókat a magyar kiadásnak, ráadásul ezzel a három kötettel nem ért véget az utazás az írónő által teremtett világban, új szereplőkkel, de folytatódik, én pedig olvasni fogom.

Amit (nagyon) szerettem: Dereket; Torit, a világot; mindent.

Nem szerettem: hogy még többet akarok, de ez az én hibám.

Kiersten White – Supernaturally (Paranormalcy #2)

Amikor elolvastam az első részt, gondoltam, hagyok egy kis időt, mielőtt nekikezdek a másodiknak, de csak két napig bírtam, túlságosan tetszett az első rész, ahhoz, hogy ne akarjam olvasni a másodikat. Innentől SPOILER a Paranormalcyra nézve.

Evie minden vágya a normális élet volt, és most teljesült. Lend főiskolára ment, ő pedig a gimi utolsó évét tapossa távol a paranormális bajoktól, csakhogy hamar rájön, hogy mindez túl unalmas számára, így amikor az IPCA felkeresi egy békeajánlattal – néha segítsen be egy-két esetnél, amikor minden más kötél szakad, és csak ő tudja megoldani a helyzetet –, elfogadja. Persze Lendnek nem tetszik a dolog, főleg mivel Evie fura segítőtársat kap Jack személyében, aki képes használni a tündérösvényeket, holott nem tündér. Evie egyik napról a másikra újabb problémák között találja magát, nem tudja, legyen őszinte-e Lenddel, mit gondoljon a még mindig alvó Vivianről, akivel egyre többet beszélget álmában, vagy épp, hogy mit is jelent a tündérprófécia, ami róla szól...

Ahogy a második részeknél gyakran történik ez a kötet is gyengébb volt, mint az első, legalábbis az elejét tekintve, mert ahogy Evie unatkozni kezd a suliban, az olvasó (legalábbis én) is követi a példáját. Szerencsére aztán mégis beindulnak az események, Evie végre gondolkodni és kombinálni kezd, aminek már ideje volt. A karakterek nagyjából maradnak egy helyben, Evie ugyanolyan naiv, Lend ugyanolyan „normális”, Ariannáról viszont többet meg lehet tudni. Az új karakter, Jack érdekes volt, ráadásul jól felrázta Evie és Lend már-már ellaposodott kapcsolatát.

Igazából nem akarok sok minden elárulni, érdemes elolvasni a könyveket, mert tényleg nagyon komplex a világ és minden összefügg mindennel (ami meg nem, az talán majd a harmadik részben), és jó sok akció meg paranormális lény van benne, ahogy romantika is akad dögivel. Szerettem, szívesen látnám a magyar könyvesboltok polcain is.

Amit (nagyon) szerettem: a bleepeket (nem lehet megunni); a fordulatokat a könyvben; hogy Evie gondolkodik.

Nem szerettem: -

Lisa Shroeder – I Heart You, You Haunt Me

Ennek a könyvnek a borítója szerelem volt első látásra, annyira gyönyörű, hogy teljesen elvakultam, és arra gondoltam, csakis jó történetet fedhet. Őszintén, a sztori nem tetszett annyira, rövid is volt, de ez a borító akkor is gyönyörű.

A történet: Ava a szerelmét, Jacksont gyászolja, aki egy nagyon ostoba fogadás következtében vesztette életét. Két szálon fut a történet, egyszer a múltban, ami bemutatja Jackson és Ava kapcsolatát, aztán jelenben: a srác temetése, Ava, ahogy próbálja elfogadni a történteket, és persze Jackson halálát, aki valamilyen formában még mindig jelen van. Avát kísérti.

Ez egy verses regény. Tisztában voltam vele, amikor nekiálltam, mégsem tudtam megszokni, akármennyire is igyekeztem, pedig szeretem az ilyesmit. Talán az volt a baj, hogy sok „hagyományos” regényt olvastam és képtelen voltam átállni erre, de egyszerűen nem tudtam szeretni a verses formát. Voltak nagyon szép szóképek, amik megragadták a figyelmem, de különben csak végigfutottam a sorokon, anélkül, hogy beleéltem volna magam.

A karakterek viszont egész jól kijöttek, ami furcsa, ilyen kevés szó, és mégis. Együtt éreztem Avával, szerettem Jacksont és Lyricet is. Összeségében úgy érzem, reális volt a sztori története, mégsem szerettem.

Amit szerettem: Jackson kísértéseit, néhány jól megválasztott szót, amik együtt nagyon megfogtak, Lyricet.

Nem szerettem: a verses formát, egyszerűen nem az én műfajom, azt, hogy tulajdonképpen semmi olyasmi nincs a történetben, amit még ne olvastam volna.