2013. február 14., csütörtök

Richelle Mead – The Indigo Spell (Vérvonalak #3)



Diagnosztizált Mead fan vagyok, úgyhogy nem hagyhattam ki a sorozat harmadik részét sem, amit annyira vártam, hogy szabályosan számoltam a napokat, amíg végre olvashatom. És végre eljött az idő, megjelent, kiolvastam! Innentől SPOILER-es lesz az előző részre, úgyhogy, aki nem olvasta, annak mondom: én szóltam.

Tehát ott tartottunk, hogy vámpírvadászok léteznek, Sydney már aktívan is varázsol, Jill, Eddie és Angeline még mindig a rejtekhelyen (iskolában) Palms Springben és Adrian bevallja az érzéseit Sydney-nek, aki nemhogy nem viszonozza, elrohan előle. Szóval azóta eltelt pár hét, Sydney pedig több dologgal küzd, mint eddig, többek közt az ex-Alkimista Marcus Finch után kutat, próbálja elkerülni Adriant és kiderül, hogy újabb ellenséggel kell szembenéznie egy gonosz boszorkány személyében...

Tisztában vagyok azzal, hogy ennek a sorozatnak vannak hiányosságai meg hibái, csak épp nem érdekel, mert ez az egyik legkedvencebb, legvárósabb a sok közül, így egyszerűen visszautasítom a gondolatát is, hogy rosszat írjak róla. Nem, én az egészet imádtam úgy, ahogy van. A cselekmény megint több szálon futó, Sydney-nek egy szabad perce sincs, amit ne töltene ki valaki valamilyen problémájával, esetleg épp a saját ügyeit kell intéznie, vagy akármi, de ettől olyan pörgős az egész. Egy csomó minden történik, de szerencsére Sydney nem olyan főhős, aki átsiklik ezeken, hanem csinál is valamit. Ezer és egy főszereplő csaj van, akik három vagy négy köteten át készülnek egy idióta csatára, amit két oldalban lezavar az író(nő), ezek rendszerint az agyamra mennek, viszont Sydney egyre több dolgot véghez visz, ettől olyan szerethető nekem.

És nem tudom nem említeni Adriant. Most komolyan, ki az, aki nem szereti őt? És miért? Nálam már átcsúszott abba az imádnivaló kategóriába, amikor már előre vigyorgok, akárhányszor csak megjelenik, és ez nem csak idióta fanvigyor (oké, az is), hanem jogos, hiszen Adrian vicces, édes, okos, érzékeny, szókimondó és annyira szerelmes Sydneybe, hogy majd kiugrik a könyv lapjairól. Persze a kötet nem nyálas-romantikus édelgés, csak ezt külön ki akartam emelni, mert imádom, ahogy átszövi az egész könyvet.

Visszatérve a cselekményre: a vámpírvonalról eléggé letért, helyette sok varázslásos rész van benne, és még többet meg lehet tudni az Alkimistákról is. Egyik részlet derül ki a másik után, ahogy Mead egyre halmozza az infókat simán sejteni lehet, hogy valami nagy dolog van készülőben a többi kötetre (még van a sorozatból három), igaz, nekem az is gondot okoz épp, hogy kivárjam a következőt, mert a vége olyan volt, hogy húafenébemostmileszittésmárisvége?

Pontosan ez év november 19.-éig kell várni a következő kötetre, ami a The Fiery Heart címet fogja viselni, és – dobpergés – Sydney ÉS Adrian szemszögéből fog játszódni! De közben szerencsére csinálják a Vampire Academy: Blood Sisters filmet, aminek a morzsáival ki lehet húzni, és remélem, hogy az Agave Kiadó is megjelenteti a második részt magyarul, szóval van mire várni.

Amit (nagyon-nagyon) szerettem: nincs is sok értelme szemezgetni, az egészet úgy, ahogy van. De azért sorolom: Adrian és Sydney összes jelenetét; a kis „háziállatukat”; a betörős és nem éppel legális helyekre mászkálós részeket; a poénokat; Adriant csak úgy magában is!

Nem szerettem: -    

23 megjegyzés:

  1. Szia
    Nem tudod véletlenül, hogy van-e már a 3. könyvnek magyar fordítása? Egyszerűen megőrülök, hogyan végződött az Arany liliom vége. :)
    Orsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Fogalmam sincs, sajnos, én angolul olvastam. De együtt érzek veled, majd megőrültem én is a The Golden Lily végén :D

      Törlés
    2. Szia! nem tudod hogy van-e valami kalóz fordítás vagy valami mert én németet tanulok de nagyon szeretném el olvasni...pont tegnap fejeztem be a 2-t s alig várom hogy meg tudjam mi lesz Jill-el és Eddi-vel meg Sydny-vel és Adrien-nel....szóval ha tudsz valamit akkor szólnál?
      Szandy

      Törlés
    3. Szia! Nem tudok róla, hogy lenne, de németül biztos be lehet szerezni akár e-könyvben is, próbálkozz meg vele :)

      Törlés
    4. Sziasztok!
      Említetted, hogy németül be lehet szerezni, nem tudod véletlenül, hogy honnan tudnám leszedni? Angolul nem tudok, de a németet bepróbálnám , de nem találom seholse :(

      Törlés
    5. Szia! Hogy letölteni hol tudod, azt nem tudom, ha megvenni szeretnéd, abban segíthetek :)

      Törlés
    6. És az angol verziót esetleg nem tudnad átküldeni..talán nem olyan bonyolult a nyelvezete..megpróbálkoznék vele :)

      Törlés
    7. Én találtam egy fordítást a harmadik részre, de még folyamatban van a fordítás(ezért jelenleg 14 fejezet elérhető) Ha a linkre kattintasz behozza :3
      http://gregorium.deviantart.com/art/Indigo-Bubaj-Elso-fejezet-493540968
      Üdv.:
      Mercédesz ❤��
      Ui: már én is alig várom a tizenötödik részt, és remélem hamarosan fennt lesz ^^

      Törlés
    8. Januarban rakta a fordito a 14.fejezetet, nem hiszem, hogy fogja folytatni..:-( Azota tobb, mint 6honap eltelt..:-( En is megorulok a.folytatasert..:-(

      Törlés
    9. Van már magyar nyelvű rajongói fordítás a harmadik és negyedik részhez!
      http://data.hu/get/9299608/04_Konyv.rar
      http://data.hu/get/8911419/Uj_mappa.zip

      Ha esetleg gond hogy felraktam ide a linkeket nyugodtan töröljétek a hozzászólásomat!




      Törlés
    10. Kedves Gabor! Nem sikerul letolteni, kerlek elkuldened e-mailben? A cimem: nagy.v1212@gmail.com Nagyon koszonom, hogy megosztottad. :-)

      Törlés
    11. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  2. Hali! múlt hónapba kezdtem el a Vámpírakadémiát, sorra végig ettem mind a hatot.. és olyan szomorú voltam hogy vége.. aztán megláttam a Vérvonalakat és amikor kiderült h Adrian benne az egyik főszereplő hát én visongtamxd de komolyanxd eleinte nem tetszett, Sydney karatere miatt, de aztán egyre jobban megszerettem. És hát igen, a fő motivációm az mindig az Adrian-Sydney s részek voltak. Már a Vámpírakadémiában imádtam a Rose- Adrián részeket..
    na és most befejeztem a Vérvonalak2-t de úgy hogy mindjárt felrobbanok.. HÁT HOGY LEHET ÍGY BEFEJEZNI!! ráadásul nekem egy olyan pdf fájlba van meg ami 524 oldalasnak mutatja, én meg itt tök happy vagyok hogy ilyen hosszú lesz, erre a 240. oldal után az elejétől újra kezdődik a könyv.. MOST KOMOLYAN NINCS IGAZSÁG A FÖLDÖN.. annyira phuu ideges vagyok és szomorú és imádom Adrian-t (:SxD)
    de enyhe megnyugvást jelent h itt olvastam h lesz film:ooo amiről szintén nem tudtam, de most egy kicsit azért boldogabb vagyok.. és bocsi hogy ide trollkodtam, de valahova muszáj volt leírjam:s

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Látom elkapott a rajongói láz, azt hiszem, én is túlestem ezen :) Örülök, hogy neked is tetszenek a könyvek, annak még jobban, hogy informatív volt a blogom :)

      Törlés
  3. Sziasztok!

    Valaki véletlenül nem tud róla, hogy készül-e / esetleg készült e már / vagy tervbe van véve a rajongói folytatás!! Annyira szeretném olvasni magyarul mert nem tudok angolul!!!

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok! Valaki esetleg egy linket tudna küldeni, hogy hol lehet angolul letölteni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, ez nem egy letöltés-ajánló oldal, úgyhogy nem :) Viszont manapság a google már mindent kiad, ha annyira szeretnéd, nézz utána.

      Törlés
  5. valaki nem tud esetleg egy normális fordító programot amibe be tudnám másolni a szöveget és normálisan fordítja le... hogy nagyjából értsek is valamit?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amikor én angolul kezdtem el olvasni, keveset tudtam, szótáraztam közben és lassanként haladva megértem, ajánlom a módszert Neked is.

      Törlés
  6. szia meg tudod mondani hogy hol vetted a konyvet angolul ? elore is koszonom

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Persze, a Bookline-on, amikor 25% kedvezmény járt a idegen nyelvű könyvekre. De most sem vészes az ára, és gyorsan megérkezik, ha nem szeretnél külföldről rendelni :)

      Törlés