2013. március 20., szerda

Szöszök – Delírium novellák és moziajánlók



Lauren Oliver – Annabel (Delírium #0,5)
A történet Lena édesanyjának szívszorító története. Igazából még a második kötet után olvastam, és annyira nem érintett meg, mint kellett volna, de mindenképp szükséges novella azt hiszem, mert sokkal közelebb hozza Annabel karakterét, és a története miatt még jobban fog esni a Requiem is.  

Lauren Oliver – Raven (Delírium #2,5)
Halogattam, ameddig lehetett, mert nagyon nem szerettem a Requiem végét, de aztán végül túlléptem azon és elolvastam. Nem tudom, miért számítottam másra, hiszen, ami Ravennel történt az utolsó részben, az magában eléggé kiakasztott, de most Lauren Oliver elérte, hogy szabályosan összefacsarodjon a szívem. Sokkal többet meg lehet tudni ez alatt a pár oldal alatt Raveről, mint a két könyv alatt, amiben szerepelt is, ezáltal persze még jobban meg lehet szeretni... És nincs mit mondanom, szomorú vagyok!

Akit érdekelnek a Delírium novellák (Hanának is van, arról már írtam korábban, érdemes beszerezni azt a szép kiadást, aminek a képét mellékeltem feljebb, szép és igényes.

Mozibemutatók: komolyan, csak kapkodom a fejem, mennyi kedvenc és nem kedvenc könyvemet filmesítik meg mostanában, A vámpírakadémia az egyik legfontosabb, de arra még sokat kell várni, a Trónok harca 3. évada is hamarosan látható az HBO-n, és valamikor ebben az évben még a Futótűz is a mozikba került. De itt egy lista a legérdekesebbekről és persze legközelebbiekről:


A burok (magyar szinronos)
 

Csontváros (magyar felirattal)


Rubinvörös (németül, angol felirattal)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése