Jennifer L. Armentrout - Opal (Luxen #3)

Olvastam én az Obszidián és az Ónixot is (karácsonyi ajándékok voltak), de csak a harmadik kötetre jutottam odáig, hogy a sorozat az azonnal továbbolvasós könyvek közé jusson. Tehát az Opal harmadik kötet, így az alábbiak SPOILER-t tartalmaznak a korábbiakra nézve.

Katy és Daemon végre igazából is együtt vannak, ami jól is jön a lánynak, mert Blake árulása után elhidegül a többi Luxentől, főleg Dee-től, akit érthető módon megviselt Adam halála, de Katynek tulajdonképpen nem sok ideje van ezen rágódni. Will visszatérésétől retteg, a Blake miatti bűntudatán rágódik, ráadásul Dawson, Daemon kiszabadult ikertestvére eltökélten szándékozik kiszabadítani szerelmét, Beth-t a Daedalus karmai közül. Kat és Daemon természetesen segítenek neki.

Tulajdonképpen az egész könyv egy hatalmas készülődés az elkerülhetetlenre, mármint Beth mentőakciójára, és mint ilyen elég kevés akciójelenetet, viszont annál több romantikát tartalmaz. Katy és Daemon egyre közelebb kerülnek egymáshoz, miközben itt-ott folyton beüt a krach, új információk kerülnek elő, régi és új segítőtársakra tesznek szert, már-már laposnak is mondhatnám, de nem az, mert az egészet áthatja az érzés, hogy valami nagy fog történni a végén. Természetesen óriási, ajtócsapkodós függővég lett a dologból, és még ha tudtam is, hogy ez fog történni, nagyon megfogott a tálalása. Na, ennyit a tartalomról.

Katy eddig nem volt a kedvenc szereplőm annak ellenére sem, hogy tulajdonképpen szimpatikus, viszont most változik annyit a karaktere, hogy igazán szerethető legyen, de a favorit természetesen Daemon. Na, nem csak a dögössége miatt, mert a modora miatt azért néha csak meglegyintené az ember, de ez az erőssége is. A hatalmas egójához hihetetlenül jó szöveg társul, a poénok nagy részét az ő kommentjei adják, ettől pedig kétségtelenül kedvenc szereplővé válik. Jobban megismerjük Dawsont is, akit a kezdeti idegenkedésem után sikerült megszeretnem.

Igazából nem tudok, mit írni, hogy ne mondjak el mindent (főleg, hogy már a negyedik kötet közepén tartok), annyi biztos, előre sajnálom azokat, akik a magyar nyelvű kötetekre várnak, mert az Opal függővége annyira gyilkos, hogy arra már szavak sincsenek. Különben a Könyvmolyképző Kiadó 2014-re ígéri a kiadást, bár remélem, nem a második felére, mert ez egy olyan sorozat, aminek minden része kell a polcra.

Amit (nagyon) szerettem: a függővéget, de szerintem csak azért, mert kéznél volt a folytatás; az áruló szemétládát; a fokozott hangulatot.

Nem szerettem: oké, vannak hibák, de épp abban a fázisban vagyok, hogy magasról teszek rájuk.