Jennifer L. Armentrout - Obsession

Az írónő Luxen sorozatának 4. kötetében, az Originben olvastam Hunterről, aki egy fura alaknak tűnt, és akkor még nem is tudtam, hogy van külön könyve, de aztán utánanéztem és megtudtam, szóval kellett. A borító és a fülszöveg alapján már a Luxen sorozat ismerete nélkül is érdekesnek tűnt volna, csak sajnos annyira nem váltotta be a hozzá fűződő reményeimet.

Az alaptörténet: Serena szemtanúja lesz a legjobb barátnője meggyilkolásának, akit egy fura, világító pasas öl meg (egy Luxen, természetesen), ami persze lehetetlennek tűnik, de nincs más magyarázat, Serenának el kell fogadnia, hogy a természetfeletti létezik, főleg, mert a DoD kijelöl számára egy védelmezőt, Huntert, aki maga is a földönkívüliek táborát gazdagítja, csakhogy nem egy világító hapsi, hanem maga a sötétség - vagyis olyasféle. Hunter nem tartja jó ötletnek, hogy ő vigyázzon egy embernőre, és a rossz előérzete fokozódik, amikor Serena fura reakciókat csal ki belőle. Akárhogy is, amikor a nő élete igazán veszélybe kerül, nem tudja magára hagyni...

Tudtam, hogy ez egy felnőtteknek íródott sztori, számítottam rá, hogy lesz benne szex, nincs is ezzel semmi baj, de úgy érzem, három főszereplőnk volt. Serena, aki egy kissé nehéz felfogású, de alapjában véve egész szerethető csaj, Hunter, aki egy arrogáns seggfej, rohadt jó beszólásokkal és Hunter farka, amit annyiszor emleget, hogy bőven sok belőle, utóbbit inkább nem jellemezném, megteszik eleget a könyvben. Szóval, ha el tudok ettől vonatkoztatni - és muszáj, mert az erotikus részekről nem akarok írni - kapunk egy átlagos könyvet, amit csak a beszólások tartanak egészben, különben eléggé untam.

A cselekmény nagy részében Serena és Hunter kettesben vannak, és nem igazán nyomoznak, holott ott van a szemük előtt a bizonyíték, sőt Serena már az első fejezetben megtudja, mit is kellene csinálnia, hogy megtudjon valamit, csak hát a nehéz felfogása meg a sokk nem igazán engedik gondolkodni, ez pedig nekem nagyon idegesítő volt, eléggé lerontotta az olvasásélményt.

Azért akad olyasmi is, ami tetszett. Sokat megtudunk az Arumokról, hogy hogyan élnek, vadásznak, milyen a családjuk és hogy miként gondolkodnak. Érdekes, hogy Arum oldalról a Luxenek mocskos rohadékok, és végiggondolva az itteni és a Luxen sorozatbeli történteket, végül is fogalmam sincs, kinek az oldalára állnék, illetve, hogy vannak-e igazán oldalak, Armentrout világfelépítés ebből a szempontból eléggé nagyszerű. De csak ennyi, meg persze a beszólások, tulajdonképpen semmivel nem nyújtott többet, mint egy sima romantikus történet, az is a középszerűek közül, és ezt nagyon sajnálom.

Persze azért nem mondok le Armentroutról, csak nehezebben veszem rá magam még egy ilyesmi regényre tőle (mert van neki...), egyszerűen nem az én világom.

Amit szerettem: Arumok, Luxen utalások, Hunter beszólásai

Nem szerettem: miért ugyanaz a séma, minden jólány-rosszfiú sztoriban? U-nal-mas!