2013. április 4., csütörtök

Filmajánló - A burok (The Host, 2013)



Ciki vagy nem ciki, Stephenie Meyer nekem a kedvenc íróim egyike ezzel a regénnyel, mert imádtam az egészet úgy, ahogy van, nem is értem, miért az Alkonyat kapott akkora figyelmet... De mindegy, a lényeg, hogy film készült A burokból, amit egyszerűen muszáj volt megnéznem.

A történet: a Földet lassan és békésen elfoglalják az űrlények, de ezek nem kis, zöld emberkék, hanem egy olyan faj, a „lelkek”, akik magukat az embereket is irányításuk alá vonják megsemmisítve ezzel a gazdatest lelkét. Legalábbis ez a módja, csakhogy Vándor testével nem ez történik, az ő új testének lelke még mindig jelen van, ezáltal pedig Vándor betekintést nyerhet Melanie emlékeibe. Ő maga sem tudja hogyan, de végül magáénak érzi a lány érzelmeit, és úgy határoz, felkutatja Melanie öccsét és szerelmét...

Tehát a könyvet többször is olvastam, és imádom, így nagy elvárásokkal néztem a filmet, közben meg féltem, hogy teljesen elrontják, mint sok mást is. És kövezzen meg, akinek tetszett, de ez is történt, az élményt még csak össze sem lehetett hasonlítani a könyvélménnyel. Le sem tagadható, hogy Stephenie Meyer nem az az író, akinek a regényei bővelkednek az akciójelenetekben, ezt a filmben igyekeztek kompenzálni, de valahol nagyon elrontották. Ezt spoiler veszély miatt inkább nem fejtem ki, elég annyi, hogy nekem nem tetszettek ezek a változtatások.

A színészek egész jó választásnak tűntek a karakterekhez, legalábbis elsőre, még azt is megkockáztatom, hogy nem is rosszak, hiszen Saoirse alakítását imádtam a Komfortos mennyországban vagy épp a Vágy és Vezeklésben, de itt egyszerűen nem tudtam megbékélni a mondatokkal, amit a szájába adtak. Vándor/Vanda az egyik kedvenc hősnőm, és ennek a filmnek nem sikerült megragadnia a karakterét, ráadásul Melanie-t sikerült egy hisztis pi... öhm, tyúk szerepébe tuszkolni. Mégis egy kisebb SPOILER! – legnagyobb részben a csaj (a hang) azon nyavalygott kit nézzen/ne nézzen, csókoljon, vagy ne csókoljon Vanda a közös testükben – SPOILER vége. A könyvben mindkét srácot, Iant és Jaredet is szerettem, Max Ironsnak örültem is (ő játssza Jaredet), amíg nyilvánvaló nem lett, hogy a karakter nem lesz ugyanaz, mint a könyvben, megváltoztatták annyira, hogy ne érdekeljen, mi lesz vele és Melanie-val, és őszintén, Vandán sem nagyon látszott, hogy különösebben érdekelné a srác. Ehhez még hozzájön, hogy Iantől is elvették azokat a mondatokat, amikért imádtam a könyvben, így az egész romantika szál borult, holott a film nagy részét erre építették fel.

Külön ki kell emelnem, hogy a könyvben nagyon jól van ábrázolva a Vanda/Melanie – Jamie szál, hogy mennyi mindent megtesznek azért a gyerekért, és mennyire imádják, a filmben meg egészen úgy jött le, mintha a pasi miatt mennének felkeresni a többieket. És ami még elsikkadt: a barlangbeli élet bemutatása, a közutálat Vanda iránt, és ahogy lassanként! elfogadják, illetve az, hogy mit is jelent az, hogy befogadják az ellenséget maguk közé. Egyszerűen nem tudom, hogy ezt nem lehet filmen ábrázolni vagy csak ennyire nem sikerült.

Összegezve nem tetszett a film, untam, csalódtam, és sajnáltam azt is, hogy időt szántam rá, még annak ellenére is, hogy komolyan nem voltak nagy elvárásaim. Őszintén remélem, hogy azért van, akinek tetszett.

Amit szerettem: a lelkekkel kapcsolatos dolgok jól meg voltak csinálva, tetszett az igazi kinézetük is; illetve a látványosabb barlangjelenetek (tükrök, a búza...)

Nem szerettem: forgatókönyv? Azt hiszem, nem a szereplők hibája... Jaj, és kiemelten, az a csaj, akibe végül betették Vandát! Jaj!