Kiera Cass – The Selection - Párválasztó

Mindenhol csak azt hallottam, milyen szép ennek a könyvnek a borítója, de nekem annyira nem tetszik, kicsit túl van csicsázva (és hallottam a viccet, hogy a lány a hónalját szagolgatja, amit nem tudtam kiverni a fejemből), szóval nem amiatt szúrtam ki, hanem a hírverés miatt, ami övezi.

Illéa királyságában Maxon herceg elérkezettnek látta az időt, hogy feleségül vegyen valakit, így a Selection keretében kiválasztanak 35 lányt, akik megküzdenek az ifjú szívtipró kegyeiért, és persze a hercegnőségért (naná, hogy tévéképernyők előtt). America egyike lesz ezeknek a lányoknak, ám ő a többiekkel ellentétben nem akarja Maxon herceget, csak a nevezéssel járó előnyöket a családjának, csakhogy amikor kicsit megismeri, rájön, hogy a herceg talán mégsem olyan, mint hitte...

Szóval erősen igyekeztem figyelmen kívül hagyni az ajánlásokat, meg a botrányt meg mindent, ami járt a könyvhöz, és objektívan végigolvastam az egészet, de még így sem győzött meg. Disztópiának van meghirdetve, de ebből nagyon keveset lehet érezni, inkább mondanám valami tündérmese fantasynak. Ráadásul ez a Nagy Ő-s dolog, hogy a herceg válogat a lányok közül... Az egész történet erősen szexista. Persze az írónő próbálja nem annak beállítani, de nem nagyon sikerül.

A főszereplő America Singer, akinek véletlenül az a tehetsége, hogy nagyon szépen énekel nem lett a kedvencem, az írónő túlerőltetetten akarja különlegesnek beállítani (SPOILER: először is, mert leállt kicsit beszélgetni a rajongóival, aztán meg összebarátkozik a szolgálólányaival, komolyan, ennyi erővel én is különleges lennék abban a világban, mert csinálnám mindezeket SPOILER vége), szóval ezt nagyon nem szerettem. A másik főszereplő, az annyira vágyott Maxon herceg sem lett a kedvencem, akkor már inkább Aspen, aki a szerelmi háromszög (merthogy az is van benne, természetesen) bezárója, és talán ígéretes szereplő lesz belőle.

Ami nagy csalódás volt a könyvben, hogy nincs cselekmény. Mármint igen, vannak a lányok, akik között akadnak gonoszok (SPOILER: az egyik még America különleges, szobalányok által varrt ruháját is el akarta orozni, és olyan csúnyaságokat mondott, amik miatt egy másik lány pofon vágta, ergo az ki is esett a versenyből SPOILER vége), de ez már annyira valóságshows, hogy túl sok belőle. Aztán vannak igazi gonoszok, az Északiak meg a Déliek (ez ötletes), akik rejtélyes okokból mindig betörnek a palotába, ahol a lányok laknak, és aminek szintén nem volt értelme, mert semmit nem tudtunk meg róluk.

A világfelépítésben is voltak hiányosságok, kasztokba sorolják Illéa lakóit egytől nyolcig (egy a nagyon elit, nyolc az éhező bűnöző típus). Itt kicsit zavart, hogy Fournak meg Fivenak nevezték őket, mert folyton A negyedik járt az eszemben, de ami az igazi gond, hogy például America Five volt, Aspen meg Six és simán kimondják, hogy alig van mit enniük, de azért mindenkinek festeni, rajzolni, zenét tanulni meg drámaklubokba kell járni, amire szintén nem találtam logikus magyarázatot.

Összességében szerintem ez egy egyszer olvasható könyv, bár az biztos, hogy jó tinifilmet csinálnak majd belőle (már a Vámpírnaplókból kiindulva), és remélem, hogy a cselekményt is felturbózzák, mert ez így kevés.

Amit szerettem: nem volt semmi, amit különösebben szerettem volna, ami fura, mert annyira nem rossz ez a könyv, csak... hát, semmi nincs, amit kiemelnék.

Nem szerettem: a hihetetlen dolgokat, pl. hogy Aspen hogy kerül a palotába; azt, hogy pár nyálas jeleneten kívül semmi nem történik, és a vége is béna.   

Tahereh Mafi – Shatter Me (Ne érints)

Ez megintcsak egy olyan könyv, amit nagyon régóta vártam, annyira beharangozták, és olyan érdekes ajánlókat olvastam róla, hogy muszáj volt beszereznem. Egy újabb disztópiás regénysorozat első kötetéről van szó.

Juliette érintése halálos, ezért 264 napja van bezárva egy elmegyógyintézetbe az őrület határán, amíg be nem tesznek mellé egy fiút, Adamet, aki a lány gyerekkori ismerőse. Hamar kiderül, hogy miért történik minden, a Reestablishment állítólag meg akarja menteni a pusztuló földet, csakhogy a lehető legdiktatórikusabb módszereket alkalmazzák. A Reestablishment vezetője Warner pedig a saját oldalára állítaná Juliette-et...

Igazából nem lehet spoilerek nélkül elmondani, miről is szól, egyik dolog jön a másikból és az egész lebilincselő. Először is ott van Juliette, akinek a szemszögéből látjuk a dolgokat. A lány gondolatai enyhén az őrület felé hajlanak, ezt mutatják a lehetetlen hasonlatok, a kihúzott mondatok és a szavak sokszori ismételgetése, ami megadja az egész történet keserű alaphangulatát, amit nagyon szerettem.

Erős az X-men hatás, Juliette-nek ugyanaz a képessége, mint Vadócnak, és vannak még bizonyos elemek, amik szintén ismerősek onnan, de nem volt zavaró, főleg mivel előtte olvastam egy jellemzést a könyvről, amiben azt írták az X-men és az Éhezők Viadala keveréke. ÉV maradványokat nem igazán találtam, (igazából nevetséges összehasonlítani a könyveket az ÉV mérföldekkel jobb) helyette kaptunk egy másfajta diktatúrát, aminek a vezetője, Warner az egyik legérdekesebb szereplő a történetben. A szerelmi szál nem volt rám nagy hatással, de Warner és Juliette kapcsolata igazán egyedi. Nem igazán szokásom a gonoszokat kedvelni, viszont Warner miatt várom a következő kötetet.

A rossz dolgokra nem igazán akarok kitérni, mert végül is élveztem a könyvet, de azért akad, amit nem hagyhatok szó nélkül (és akkor innen SPOLIER-veszély): Adam és Juliette szerelme rengeteg helyet elfoglal a regényben, ráadásul óriási klisé, hogy Juliette őt persze meg tudja érinteni. Nem szerettem, hogy túlzás a romantika, mikor nincs is sok alapja a szerelmüknek, lényegében véve szerelem első látásra szerű.

Összességében jó volt, biztos, hogy fogom olvasni a folytatását, amiről remélem, azért lehagyják az Éhezők viadala összehasonlítást, úgyis úgy tűnik, inkább az X-men felé haladunk.

Amit szerettem: Warnert; a hangulatot, nekem bejött Juliette őrültsége; Kenjit; Jamest.

Nem szerettem: Adam túl tökéletes, a szerelmük pedig hiteltelen.     

UPDATE- infó: azt rebesgetik a Ciceró Könyvstúdiónál fog megjelenni magyarul.