Alexandra Ardonetto – A lázadó

Amikor ennek a könyvnek először megláttam a külföldi borítóját, tudtam, hogy muszáj lesz elolvasnom valamikor, mégis egészen addig kimaradt, amíg meg nem jelent magyarul (aminek a borítóját annyira nem szeretem).

A történet: Bethany, a fiatal angyal Gábriellel és Ivyvel, két angyaltestvérével érkezik Venus Cove-ba, ami egyébként egy unalmas kisváros, de most a sötétség erői fenyegetik. A három angyal igyekszik beolvadni a kisváros lakói közé, ami legjobban Beth-nek sikerül, aki suliban szinte azonnal beleesik a szomorú múltú Xavierbe. Csakhogy egy angyal nem szerethet halandót, így a kapcsolatuk az első perctől kezdve drámai pillanatokat tartogat...

Az ember azt hinné mindehhez gonoszságok után nyomozó és démonokkal összecsapó igazságosztó angyalokat kapunk, de valójában ez az a könyv, amire a barátnőm azt mondaná: angyalos Twilight. Ennek függvényében vagy nagyon szeretni, vagy nagyon utálni lehet. Én az utóbbihoz voltam közelebb, ráadásul kifejezetten örültem, hogy amikor rájöttem, hogy nincs több oldal belőle.

Próbálom elmagyarázni, miért is tartom A lázadót rossz könyvnek. Először is a cselekmény miatt, amit sajnos eléggé nélkülöz ez a kötet, ugyanis az első fele csak arról szól, hogyan jön össze Beth és Xavier és hogyan készül minden lány Venus Cove-ban a szalagavatóra. Mármint a Szalagavatóra, mert az olyannyira fontos, hogy még egy angyal sem állhat ellen neki. Szóval összejönnek, aztán felbukkan egy rejtélyes (muhaha, én vagyok a főgonosz kiáltással) srác, aki kicsit felkavarja az állóvizet. Hát, nem tudom, nem nagyon sikerült neki.

Inkább áttérek a karakterekre, amik szintén a béka segge (már bocsánat) alatt vannak. Beth, aki elvileg egy angyal, nagyjából olyan, mint egy elkényeztetett, mártír tinilány erősen társfüggő hajlammal. Xavier pedig (erről a névről folyton az X-men jutott az eszembe, ez mondjuk az én hibám) a jól bejáratott tökéletes pasi, aki tenyerén hordozza a lányt, nem akar szexet és tök jól fogad minden hírt. Egyiket sem sikerült megszeretnem. Aztán ott van még ugye Gábriel és Ivy, akik ahhoz képest, hogy küldetésben vannak, nem igazán csinálnak semmit. Főzőcskéznek meg lemennek a partra sétálgatni... totál az idegbaj kerülgetett, mire kinyögtek valamit. A legjobb barátnő, Molly pedig egy felszínes liba, aki SPOILER természetesen belezúg Gábrielbe (ha összejönnek az csoda lesz), természetesen elmegy randizni a főgonosszal annak ellenére, hogy Beth egy órán keresztül győzködi, hogy ne tegye, és különben csak pasikról és a Szalagavatóról tud beszélni SPOILER vége. Tehát karakterizálás: katasztrofális.

Azt mondják, hogy ez inkább érzelmes regény, mint a Twilight, ahol szintén nem sok minden történik, de A lázadó valahogy túltesz a nem történik semmin. Csak egy csomó nyál. Beth és Xavier szerelmesek lesznek. Pont. Hogy miért azt nagyon nem értettem, mert alig találkoztak háromszor Beth már oda-vissza volt tőle, aztán meg beszélgettek az életükről a randikon (ezt nem nagyon látjuk, mert gondolom, nehézkes lett volna megírni, pontosan mi az, amitől annyira összeillenek), amiből lejön Beth-nek, hogy Xavier a világ legjobb pasija. Amit mondjuk már előtte is tudtunk, de megtudtuk még jobban. Még azzal sem tudom megvédeni a könyvet, hogy kinőttem az ilyen tiniromantikából, mert nem. Egyszerűen ezt egy rossz könyvnek tartom és kész.

Bár nem valószínű, hogy fogom olvasni a folytatást, azért elárulom, hogy ez egy trilógia első darabja, a második rész címe: Hades. Szóval csalódtam, és sajnálom, mert sokkal jobb könyvre számítottam, ráadásul ez még elvette a kedvem az Angyalsorstól is, pedig azt egy ideje el akarom olvasni.

Amit szerettem: azért volt valami, Fantom, a kutya, és az a pár oldalnyi angyalos dolog, amit Ardonetto belecsepegtetett a történetbe.

Nem szerettem: már fentebb leírtam.