2012. november 8., csütörtök

Julie Kagawa – The Lost Prince (The Iron Fey: Call of the Forgotten #1)



Kagawa-fan vagyok, szóval nem maradhatott ki az új sorozat sem, főleg mivel nagyon akartam találkozni a régi szereplőkkel, így még az sem tántorított el, hogy a borítón egy hatásvadász félmeztelen srác van (miért kell folyton? Kicsit már unalmas), bíztam benne, hogy a kötet tud meglepetést okozni.

A történet: Meghan kistesója Ethan már felnőtt (illetve tini, tizenhárom év telt el), és épp a sokadik sulijába iratkozik be próbálva elkerülni a feltűnést meg a bajt, csakhogy nem megy neki, hiszen mindenhol tündéreket lát, akik felforgatják az életét. Amikor kelletlen ismeretséget köt a félvér Toddal és felfedezi, hogy egy új tündérfajta fenyegeti a többit, meg persze őt magát is, nincs már választás, mint végére jutni a rejtélyeknek...

Nagyon akartam szeretni egy a könyvet, de őszintén megmondom, annyira nem sikerült, mégpedig azért, mert a szereplőket képtelen voltam megszeretni. Ethan szemszögéből játszódik a történet, akinek bár vannak jó vonásai, sikerült olyan szinten közömbös kapcsolatba kerülnöm vele, hogy egyszerűen képtelenségnek tűnt ráhangolódni. Aztán ott van Kenzie, aki egy egyszerű emberlány, és véletlenül kerül Ethannel együtt NeverNeverbe, na, a csaj valami irtó haszontalan (oké, Meghan se volt valami nagy szám, de ez a lány rosszabb), ráadásul idegesítő is. Szerencsére akadtak jobb szereplők is, újra találkozhattam Ash-sel (a drága!), Puck-kal (éljen!) és persze Grimmel, aki még mindig ugyanolyan, mint volt. Az új karakter Keirran (a származása nem meglepő, de nagyon másra számítottam tőle) elég érdekes, azt hiszem, még nagy(obb) szerepe lesz a többi kötetben.

Amit még nem annyira szerettem, hogy a cselekmény eleje majdnem ugyanolyan, mint a Vaskirályé, viszont a későbbiek miatt megérte olvasni, ugyanis nagyon jó nyomozós és akciójeleneteket kaptam a közepétől, a legvége pedig olyan érdekesen alakult, hogy már most várom a következő könyvet, bár igaz, ami igaz, nem annyira, mint más sorozatok darabjait. Nagyon hiányzott a könyvből a humor is, persze nem kell, hogy végigröhögjem az egész könyvet, de amikor Grim vagy Puck nem volt ott, az egész kissé szárazra sikeredett. 
De félre a sok negatívummal, amit összehordtam, mert ha például szokásom lenne értékelni a könyveket mondjuk egy ötös skálán, ez simán megérdemelne egy erős négyest, csak ugye Kagawától és kemény ötösöket várok... Ettől függetlenül hihetetlenül jól ír, mint mindig, öröm olvasni a szép leírásait (még fiúszemszögből is), és a fordulatokra meg a világfelépítésre sem lehetett panaszom.

Szóval az új sorozat – illetve a régi valamilyen szintű folytatása –, bár nem lett a kedvencem, még ott van az olvasnivalók listáján, és továbbra is reménykedek benne, hogy a következőt imádni fogom. Mégiscsak Kagawa.

Amit szerettem: a találkozást a régi szereplőkkel; a Forgotteneket (nagyon jól kitalálta ezt az írónő; Ethan Kali tudását, azért ez elég dögös benne.

Nem szerettem: a főbb női karaktereket: Kenzie idegesítő volt, Annwlynnek meg személyisége sem volt, vagy igen?     

6 megjegyzés:

  1. Szia! Én is így voltam vele.Olvastam a blogodat és úgy döntöttem hogy elolvasom. Ethan szemszöge valóban elég közömbös és Kenzie kifejezetten zavart.Tulajdonképpen a régi szereplők miatt olvastam el. Valahogy úgy képzeltem ahogy a jóslat vagy mi mondja az utólsó novellában, ezért nagy volt a csalódásom mikor kinyitottam és egy-nem Keirran szemszögéből volt és kettő-egy emberéből. Na mindegy ettől eltekintve valóban voltak jó részek pl. Razor nagyon tetszett és Grimalkin még mindig ugyanaz az idegesítő macska.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Igen, én is úgy képzeltem el, pedig Keirran szemszöge talán jobb lett volna, vagy nem tudom. Azért olvasom a folytatást, ha megjelenik. Grimalkin nálam örök kedvenc, és Razor is jó :)

      Törlés
  2. Szia! Meghan is szerepel benne ugye?

    VálaszTörlés
  3. Hali! Magyarul megvan ez mar?

    VálaszTörlés
  4. Hali! Magyarul megvan ez mar?

    VálaszTörlés