2013. július 22., hétfő

Jessica Park – Left Drowning



Az írónőtől olvastam a Flat-Out Love-ot, amit nagyon bírtam, egyszerre vicces és komoly New Adult sztori volt, így mindenképpen meg akartam szerezni a legújabb regényét is, aminek már a borítója is nagyon megfogott.

A történet: Blythe a szülei halála óta egészen magába zárkózott, nincsenek barátai, jóformán ki sem mozdul, de aztán találkozik Chris-szel, akiben van valami, ami nagyon vonzza. Megismerkedik Chris testvéreivel is, az ő hatásukra lassan előbújik a csigaházából, és elkezd élni, csakhogy miközben ő jobban lesz, egyre többet tud meg Chris és testvéreinek múltjából, ami talán még durvább, mint az övé...

Kettős érzéseim vannak a sztorival kapcsolatban, egyrészt hihetetlenül tetszett, imádtam a csavarokat, a Chris és Blythe közti forró feszültségeket és a családi jeleneteket, másrészt a könyvet befejezve nem voltam biztos benne, hogy én most ezt elhiszem-e. Ha hiba ez, ha nem, akkor sem bántam meg, hogy elolvastam ezt a könyvet, mert Jessica Park gyönyörűen ír az érzésekről és mesterien tud szívszorító hangulatot teremteni, ami számomra ellensúlyozta azt, ami úgy megdöbbentett a cselekményben. Szóval jó volt ez.

Mivel New Adult történet, ebben is van nem kevés erotikus töltetű jelenet, a szereplők egy kicsit túl sokat káromkodnak, de nem volt vészes, főleg, mert az egyik ilyen volt, Chris öccse Sabin, aki a kedvencem volt, és remélem, hogy lesz saját könyve, mert arról a srácról egyszerűen jó volt olvasni. A főszereplők Blythe és Chris nem lettek kedvencek, bár mindketten szerethetők, ahogy Chris többi testvére is.

Amivel nem voltam kibékülve az Blythe és Chris nagyon is instant szerelem szagú kapcsolata, amit végül is lehet magyarázni az utolsó fejezetekben kiderülő dologgal, de azért mégsem, nekem erről a részről elég gyenge volt a történet, ugyanakkor, mint említettem a szépen megírt dolgok és a családi pillanatok teljesen kiegyenlítették az egészet.

Az biztos, hogy nem lett kedvenc a történet, de eléggé tetszett, ahhoz, hogy azt mondjam, el kell olvasni, és persze Jessica Park is ott maradt a figyelt íróim listáján.

Amit tetszett: Sabin; Sabin le akar csúszni a tetőről; a szexjeleneteket (mert jól meg voltak írva, így kell ezt...); a fürdőszobában jelenetet (ami meg nem szex csak egy fontos, intenzív jelenet).

Ami nem tetszett: túl sok a véletlen, vagy ez a sors lenne? Na, ne...  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése