2014. július 31., csütörtök

Richelle Mead - Silver Shadows (Vérvonalak #5)

Két dolgot nem hiszek el. Az egyik, hogy még mindig nem haltam bele a várakozásba a kedvenc sorozatom immár ötödik részéért, a másik, hogy ez a sorozat nem jelenik meg magyarul. Komolyan, nem értem, és bár természetesen én el tudom olvasni angolul is, fáj a szívem a Vámpírakadémia rajongókért, akik nem tudják. Átérzem a fájdalmatokat! Legyetek erősek! Innentől SPOILER-VESZÉLY az előző kötetekre nézve!

Az előző kötet azzal zárult, hogy Sydneyt elvitték az Alkimisták, és szerencsétlen olvasónak csak sejtései lehettek, mi mindent kell majd átélnie. Most pontosan megtudjuk, mennyire kilátástalan az egész procedúra, ráadásul Adrian, aki bármit megtenne Sydneyért semmi nyomra nem bukkan a lányt illetően, ez pedig felerősíti a kétségbeesést az ő részéről is. De természetesen egyikük sem adja fel...

Aki olvassa ezt a blogot, tudhatja, hogy hatalmas rajongója vagyok a sorozatnak, aki pedig csak véletlen tévedt ide, attól szeretnék elnézést kérni, ugyanis hatalmas rajongója vagyok a sorozatnak, így csak felettébb elfogultan tudok nyilatkozni róla. Szóval: tökéletes volt! A szereplőket még mindig imádom, Sydney és Adrian külön-külön is hatalmas kedvencek, együtt meg még inkább, ahogy az összes eddig megismert mellékszereplő is, Eddig, Jill, Marcus... A meglepetés az utálható karakterek megjelenésében van, ugyanis most kapunk igazán gyűlölhetőt.

Belegondolva a Vámpírakadémia sorozatban nem volt igazán utálható karakter, rendben ott vannak a strigák, akik úgy eredendően gonoszak, meg Victor is, de ő sem volt az a kiszedném a könyvből és a két kezemmel fojtanám meg karakter. Nem úgy itt, Meadnek sikerült összehoznia egy olyan "gonoszt", aki valahogy hátborzongatóbb egy strigánál, aki mondjuk kiissza a véred. Nem, az Alkimisták olyasmit csinálnak, ami számomra sokkal rémesebb, ezáltal ütősebb a hangulatkeltés is. 

A könyv elején nyomasztó érzéssel forgattam a lapokat, várva azt a pici reménysugarat, ami valahogy kioldja a csomót a gyomromból, és amikor végre megtörtént az a dolog, onnantól letehetetlen volt a történet. A cselekményről nem akarok szólni, még mindig nem a Vámpírakadémia csupa verekedés akciójeleneteit kapjuk, a megoldások itt okosabbak és kevésbé erőszakosak (már amikor), és természetesen csodálatosan megkapóak, és lélegzetelállítóan  odaillőek.

Az nem mondhatom, hogy kiszámíthatatlanok, aki sok könyvet olvas, az nagyjából a felénél ki tudja találni, mi a történet vége, de a mód, ahogyan Mead ezt megírja továbbra is varázslatos. A vége pedig megint függővég - természetesen - viszont erőt ad a gondolat, hogy már csak egy rész van hátra a sorozatból. 2015. február 10.-e The Ruby Circle, a magam részéről alig várom!

Amit (nagyon-nagyon) imádtam: Misty Steele; Adrian; a sokat emlegetett mandzsetták sorsát; mindent!

Nem szerettem: kicsit rövid volt, még egy-két fejezet elfért volna a könyvben... 


3 megjegyzés: