2012. március 20., kedd

Mari Mancusi – Tomorrow Land


Borítószerelem volt első látásra, és persze a tartalma is megfogott, mert szeretem ezt a témát, ráadásul az írónőnek már van egy csomó könyve, gondoltam, nem lőhetek nagyot mellé, ha elolvasom.

A történet: először 2030-ban járunk, Peytont világvége mániás édesapja bezárja egy bombabiztos bunkerbe, ami négy évvel később 2034-ben nyílik csak ki. Peyton kisétál a világba, ami már nem egészen olyan, mint régen, az emberek kihaltak, a Földön mutáns zombik járnak. A másik főszereplő Chase egyike azoknak a keveseknek, akik túlélték a vírust, bátyjával összeszedtek egy rakás gyereket, akiket igyekeznek életben tartani. Aztán Chase találkozik Peytonnal, és a közös múltjuk összekeveredik a jelennel...

Szóval két idősík fut a történetben, az egyikben 2030-ban járunk, amikor Chase – Chris igazából, de ez lett a beceneve – és Peyton lassanként rájönnek, mi is történik a világukban, vagyis, hogy miként lepik el a zombik (a mások) a világot, a másikban összefogva igyekeznek eljuttatni a gyerekeket egy biztonságos helyre. Mindkettőben erősen dominál a szerelmük, ami mindennél erősebb. És ez az, ami nagy hibája a könyvnek. Sajnos az egész nem sokkal több, mint romantikus nyüglődés, miközben zombik támadnak minden sarokból.

Az egész nem lenne rossz, ha több akció, és kevesebb ismerős dolog lenne benne. Nem akarok spoilerezni, így nem mondom el, mik, de néhány filmet és könyvet igenis felismertem, bár az is lehet, hogy mindaz kelléke egy zombis alkotásnak (mondjuk, szerintem nem, olvastam Carrie Ryan trilógiáját és Max Brooks World War Z-jét). Azt hiszem, ettől még a közepes kategóriába sorolnám a könyvet, ha nem lenne a vége, amitől röhögőgörcs jött rám, annyira hihetetlen és klisés volt. Pedig akartam szeretni a könyve, az elején még ment is, jó ötletek voltak benne, aztán mintha az írónő minél előbb be akarta volna fejezni, elkezdtek gyűlni a logikai bakik és az összecsapott jelenetek.

Nem is érdemes több szót fecsérelnem rá, engem nem győzött meg, az egyetlen pozitívum a végére az volt, hogy a könyv nem egy sorozat.

Amit szerettem: LTF (licence to f... khm, ismerjük azt a szót) erre minden fiatalnak szüksége volt, mielőtt belekezdtek a szexuális tapasztalatok megszerzésébe; a gyerekeket; a 2030-as világ leírását.

Nem szerettem (SPOILERES): Chase gondolatait, egy srác akármilyen geeknek van is beállítva, nem gondolkodik így; az elég béna módját a drogproblémák okának és megoldásának; az arénát, ahol zombikat és embereket kényszerítettek küzdelemre (komolyan? Ennél nagyobb klisé nincs is egy poszt-apokaliptikus történetben); a romantikus nyáladzást; a történet végét (van főgonosz, és huh!). 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése