Sophie Kinsella – Csörögj rám!

Szeretem Kinsella regényeit, viszont ennek a könyvnek addig halogattam az olvasását, amíg ki nem adták magyarul, mert valahogy nem győzött meg a fülszöveg. A borító egész jó lett, tetszenek a zöldes árnyalatok is rajta.

Poppy egy héttel az esküvője előtt elveszíti a jegygyűrűjét, ami azért is rossz, mert a vőlegénye családja nem éppen rajong a nőért. Ehhez jön hozzá, hogy ugyanazon az estén a mobilját is ellopják, így a kukában talált telefont kezdi használni, amiről kiderül, hogy egy Sam nevű üzletember asszisztensnőjéé volt. Sam megkéri Poppyt, hogy küldjön el neki a mobilra érkező minden üzenetet, amit a nő meg is tesz, csakhogy előbb elolvassa mindet, és így belefolyik a férfi életébe...

Hasonlóan Kinsella többi regényéhez ezt is szerettem, vidám, szórakoztató és legfőképpen nem kell agyalni rajta, így pihentető is. A cselekmény nem egy hatalmas rejtély, viszont nagyon aranyos dolgok vannak benne, a szereplők bénázásaitól meg csak a fejét fogja az ember. A romantikus szál különösen tetszett, főleg, hogy a főszereplők közti kapcsolat leginkább az sms-eken keresztül alakul ki.

A karakterek jók voltak, bírtam Poppyt, bár néha igencsak kijárt volna neki egy helyes útra terelő pofon, mert annyira beleütötte mindenbe az orát, hogy az már túlzás volt, viszont Sam meglepően jól tolerálta ezeket a cselekedeteit. Legjobban Poppy vőlegényének Magnusnak a családját bírtam, meg a Scrabble-t.

Aki szereti Kinsella regényeit, annak kötelező darab szerintem, élvezhetőségben nem marad el a többitől.

Amit szerettem: Poppy összecseréli az ajándékokat; az SMS-eket; Poppy feltartja a japán fickót.

Nem szerettem: semmi nem jut az eszembe, azt kaptam, amire számítottam.