Julie Kagawa – The Iron Knight

Mivel eredetileg a harmadik résszel véget ért az Iron Fey sorozat, úgy gondoltam, erről a később megjelent folytatásról külön írok, majd kifejtem miért. Előbb még van egy Summer’s Crossing című novella is Puck szemszögéből, amit érdemes elolvasni, a The Iron Knight előtt. Különben innentől SPOILER az Iron Fey sorozatra.

Tehát a történet Ash szemszögéből folytatódik, aki mivel nem lehet együtt Meghannel, elindul, hogy beteljesítse az ígéretét, vagyis, találni akar módot rá, hogy kiküszöbölje a problémáikat. A kalandos útjára elkíséri Puck, Grimalkin, egy régi ismerős is a Winter’s Passage novellából, és egy még régebbi, aki jól bekavar az egész történetbe...

A Summer’s Crossingot olvasva már sejtettem, hogy lesznek olyan dolgok az utolsó kötetben, ami nem igazán fognak tetszeni, és sajnos így is lett. A könyv Ash szemszögéből játszódik, amitől sajnos elveszik az a homály, ami a sorozat első három részében Ash-t feddte, így, hogy tudjuk, mit gondol, és mit-miért tesz, már nem annyira érdekes karakter, mint Meghan szemszögéből nézve. Ráadásul nem is kelt túlzottan férfias benyomást, ami miatt megint nehezteltem egy picit erre a kierőszakolt folytatásra.

A cselekményre nem sok panaszom van, ahogy eddig is, a kalandok jönnek maguktól, csakhogy valamiért nem sikerült annyira beleélnem magam az izgalmakba. Nagyon hiányzott Meghan szemszöge, mert valahogy az tette hihetővé a sorozatot, míg Ash fejében lenni az egészet túlzottan meseszerűvé tette. Persze ez nem jelenti, hogy nem tetszett a sztori, Kagawa még mindig nagyon jól ír, a szálat szépen vezeti, mégsem tudtam megszabadulni attól az érzéstől, hogy a The Iron Queen után be kellett volna fejezni.

Akit leginkább bírtam a történetben az természetesen Grimalkin volt, aki nagyjából az egyetlen szereplő, aki megmarad olyannak, amilyen addig is volt. Az új (vagyis régebbről már ismerős) szereplővel való összetűzései nagyon feldobják a hangulatot. Bírtam még a Puckról kiderült dolgokat is, és hogy a viszony közte és Ash között végre rendeződni látszik. Meg persze az egész regény tele volt jó ötletekkel, amiket szerettem, így végül is nem bántam meg, hogy elolvastam.

Akárhogy is, kitartok a véleményem mellett, egyszerűen nem szabad beleerőltetni az írókat ilyesfajta folytatásokba, hiszen bármennyire is jól oldotta meg Kagawa a feladatot, az eredeti befejezés sokkal jobban tetszett. Ami még jó hír, hogy a Könyvmolyképző Kiadó lecsapott a sorozatra, így az első kötet az ígéretek hamarosan megjelenik Vaskirály címmel.

Amit szerettem: Grimalkint, a Farkast; a tükrös jelenetet.

Nem szerettem: Ash szemszögét, annak ellenére, hogy Ash-t lehetetlen nem szeretni, csak épp nem biztos, hogy a fejében akartam lenni.