2013. január 21., hétfő

Colleen Houck – A tigris utazása (A tigris átka #3)



A második után azonnal belekezdtem, mert bár öt részes a sorozat, és az utolsó kötet még csak valamikor idén jelenik meg, már muszáj végigolvasnom mind a négyet. Innentől SPOILER-es az előző részekre nézve!

Ott tartottunk, hogy Lokesh elrabolta Rent, és amíg Kishan és Kelsey, a mágikus Sálért küzdöttek, annyira megkínozta szerencsétlen szívszerelmes fehér tigris hercegünket, hogy az teljesen elfelejtette Kelseyt. Ebben a kötetben kiderül, hogy nemcsak elfelejtette, valamiért konkrétan fájdalmat okoz neki Kelsey közelsége, így legszívesebben inkább kerülné a lányt. Kelsey persze mindent megpróbál, hogy meggyőzze Rent, ők összetartoznak, de a makacs herceg nem nagyon repes az ötletért, inkább Kishant javasolja maga helyett, és így tovább sok-sok oldalon keresztül... De aztán végre hajóra – illetve óriási, többemeletes gigamega jachtra – szállnak, ugyanis a harmadik küldetésüket a víz alatt kell teljesíteniük.

Őszintén, felülemelkedtem rajta, mennyire idegesít a romantikus szál ebben a sorozatban, ráadásul a jellemeket illetően is lehet, hogy tévedek, ugyanis minden egyes szereplő állítja, hogy Kelsey a tökéletesség földi megtestesítője... Hát legyen! Túlléptem ezen, és inkább belemerültem az újabb kalandba, ami eddig a legjobban sikerült dolog volt. Komolyan, akadt itt minden: tengeri szörnyek, rejtélyek, mindenféle csúnya cápa, és véres jelenetek, ezeket nagyon szerettem, de legfőképpen a sárkányokat, amikből többet is kapunk, és mindegyiknél másik feladat várja a triót, úgy, mint életmentés, alkudozás, rejtvényfejtés (ráadásul a sárkányok csalók), így az írónő nem kíméli a szereplőket, egyik csapás jön a másik után, szóval nagyon olvastatja magát a kötet.

A főgonoszból, Lokesh-ből is kapunk egy újabb adagot, és bár elég hihetetlen számomra, hogy ő is annyira odavan Kelsey-ért (persze kicsit más okból, mint a tigrishercegek, de akkor is!), mégis elég ügyes (tehát elfogadható főgonosz) volt, már ami a könyv végét illeti, így megint óriási a függővég, egyszerűen muszáj tovább olvasni.

A negyedik rész címe Tiger’s Destiny, és aki okos, simán kitalálhatja, mi lesz az egészben a poén, az első három részből teljesen sikerült összeraknom a nyomokat, és azt kell, mondjam, nagyon okos dolog!

Amit szerettem: a sárkányokat; a megacápát; az alkudozást.

Nem szerettem: romantikus szálat; Ren tuskóságát.

5 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  2. szia! Ha nem titok megkérdezhetem, hogy miért is van úgy oda Kelsey-ért Lokesh, mi okból akarja feleségül venni a negyedik részben és persze ha tudod, hogy mikor jelenik meg a 4. könyv magyarul annak is örülnék!? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Megmondom őszintén, már fogalmam sincs, sajnos túl rég olvastam, nem maradt meg a fejemben. A negyedik rész: az év második felében, szerintem inkább karácsony környékén.

      Törlés
    2. Szia! Úgy emlékszem, hogy Lokesh *SPOILER* azért Kelsey mániás, mert a fivérek anyjához hasonlítja, aki egy erős, szenvedélyes nő volt és képes volt fiút szülni. Azért akarja főhősnőnket, be akarja váltani rajta vágyait, amit Dechennel (remélem jól írtam le a nevét) nem tudott.

      Törlés
  3. Ren egyaltalan nem azert felejtette el Kelseyt , mert agyonkinoztak, hanem mert Durga segirseget kerte! Lokesh mindenk infot ki probalt csikarni Renbol, es ezert az istenno segitsegevel elfelejtett minden vele kapcsolatos emleket. A "kioldogomb" pedig Kishan csokja volt. Es kedves szerzo nem tudom h te mennyire lettel volma suttyo 2 honap kinzas utan!

    VálaszTörlés