Szerintem
nem is nagyon esett még arról szó mekkora fanja vagyok a Tündérkrónikák
sorozatnak, pedig decemberben újraolvastam az összeset (most magyarul), csak azért,
hogy minden apró részlettel képben lehessek ehhez a könyvhöz, ami természetesen
szintén imádtam. Innentől SPOILERES lehet a Tündérkrónikákra nézve!
Tehát
Dublinban egy egészen új korszak köszöntött be a falak leomlásával, itt
szuperhősködik a tizennégy éves Dani, sorra gyilkolja a sötét tündéreket és
próbálja segíteni a megmaradt embereket. Ebbe zavar bele Ryodan, aki kényszeríti
Danit, hogy segítsen neki kinyomozni, mi történt azokon a helyeken, ahol az
áldozatok és minden más teljesen megfagyott. Ott van még az átalakulófélben
lévő Christian, aki fura vonzalmat táplál a lány iránt, ott van a szuperokos
Dancer is, akiről meg nagyjából semmit sem tudunk, ja, és persze Kat, akinek a
külön szemszögeiből kiderül, hogy Cruce még mindig komoly veszélyt jelent.
Összességében azt kell, mondjam, hogy hihetetlenül jó ez a könyv. Féltem Mac és Barrons
hiányától, és persze attól, hogy Dani csak tizennégy éves, de nem kellett
volna, az egész úgy jó, ahogy van. És persze annyira rejtélyes, hogy nem is
tudom, mit gondoljak. Ryodan nyilván nem csak azt akarja Danitől, hogy segítsen
neki, és konkrétan nem is AZT akarja (mármint lehet, hogy azt is, egyszer majd),
hanem fogalmam sincs, mit tud Daniről, ami mi még nem. Aztán ki a fene Dancer?
Annyira egyszerűen hangzik az ő története, hogy nem hiszem el, nekem nagyon
gyanús. És oké, hogy – nagy SPOILER! – Christianből Unseelie herceg lesz, de...
További spoilerek nélkül az egész könyv egy nagy kérdőjel, miközben azért egy
csomó dolog kiderül, és persze izgalmas történések is vannak. Letehetetlen
volt, komolyan.
A
szereplők nagyon szerethetőek, Danit könnyű megkedvelni, Ryodan méltó párja
Barronsnek főszereplősködésben és Kat is szimpatikus. Külön ki kell emelnem a
humorát a könyvnek, ami hihetetlenül megfogott, nevettem én Macen is, de
egészen másképp. A Christian körül történteknél nagyon bizarr minden, mégis
nagyon sokat nevettem ott, ahogy a Ryodan és Dani közötti dolgokon is, miközben
igazából az egész könyv disztópikus hangulatú, általánosságban nem lenne ok
vihorászni. De az a sok tesztoszteron, mikor megcsapja Danit, akit szintén nem
kell félteni... Rohadt jó az egész!
Nem
tudom, mit mondhatnék, ezt el kell olvasni, alig várom, hogy magyarul is
megjelenjen, és tűkön ülök a folytatásig, egyszerűen kihagyhatatlan.
Amit (nagyon) szerettem: Ryodan
és Dani szóváltásait; a jelenetet, miután Dani majdnem megfagyott; az egész
rejtélyt, és annak a megoldását; mikor cikizték Dani zeneválogatását; a
világfelépítést; mindent!
Nem szerettem: -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése