2013. január 4., péntek

TOP5 sorozatkötet, amit nagyon-nagyon várok (2013)



Eljött az új év, és így végre sokkal közelebbivé váltak az általam nagyon várt megjelenések. Kifejezetten könnyű volt összeszedni ezt az ötöt, mert épp egyik sem olyan, amiről megfeledkeztem volna, nagyon is számon tartom mindet.

5. Karen Marie Moning – Burned (Dani O’Malley #2)

Decemberben olvastam az Iced-ot, és már most tűkön ülve várom a folytatást, ez a sorozat az egyik legeslegeslegkedvencem, de sajnos fogalmam sincs, mikor jelenik meg, gondolom valamikor az év utolsó hónapjaiban, így most csak az ötödik hely jut neki.

4. Julie Kagawa – The Eternity Cure (Blood of Eden #2)
Az első részét imádtam a könyvnek, egyedinek tűnő vámpíros könyv disztópiával keverve, sokkal jobban tetszett tavaly, mint Kagawa tündéres folytatása. Sajnos még odébb van a megjelenése, április 23.-ára várható.

3. Lauren Oliver – Requiem (Delirium #3)
Az első részt nem annyira szerettem ennek a sorozatnak, viszont a második akkora fejlődést mutatott, hogy egyből kedvenc lett visszamenőlegesen az első is, és most már „csak” három hónapot kell várni a befejezésre. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy zárul ez a sorozat, a szerelmi háromszögből meg egyértelműen Juliannek szurkolok! A Requiem március 5.-én jelenik meg.

2. Leiner Laura – Szent Johanna Gimi 8
Hát ezért meg annyira rajongok, hogy most csak a legfontosabbakat sorolom, amiért kell. Eleve befejező (!) rész lesz két (!!) kötetben, amiben végre az összes legjobban tudni vágyott részlet (!!!) kiderül. Ezer százalék, hogy az első vásárlók között leszek valamikor március elején. Sajnos pontos dátumot nem tudok még.  

1. Richelle Mead –The Indigo Spell (Bloodlines #3)
Ez meg kell! Imádom Mead írásait, imádom Adriant és úgy az egész világot, már a borítóra nézve is elkap a fanatikus láz. Szerencsére erre kell a legkevesebbet várni, februák 12.-én jelenik meg, és már elérhető belőle pár fejezet, az írónő honlapján.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése