Megint
egy utazós könyv, aminek a borítójával szemeztem egy jóideje, de azt kell
mondjam, most csömörlöttem bele a témába, így annyira nem voltam lenyűgözve az
egésztől.
Honor
katona bátyját, Finnt temeti, aki halála előtt írt egy levelet a lánynak. Honor
már-már beteljesítendő küldetésnek tekinti az utazást egy koncertre, amihez
társául szegődik Rusty is, Finn egykori legjobb barátja (a társául szegődiket
úgy kell értelmezni, hogy piásan bealszik a kocsiban, Honor meg nem rakja ki).
Ami
a kedvencem volt az Pala, a 67-es Chevy Impala (ha ez nem mond semmit, akkor
nem vagy akkora Odaát fan, mint én), az biztos, hogy abban a kocsiban én is
elmennék akárhová. De a történetről: elment. Sajnos nem volt sem jobb, sem
rosszabb, mint a többi utazós könyv, amit olvastam, sőt ezek az utazósok
kezdenek egy sémára menni, amit az ember előbb-utóbb megun, ahogy én most.
Szóval a történet elég fair, az utazás célja hihető, az átélt kalandok
kellőképp humorosak vagy épp aggasztóak, én mégis hiányoltam valami kis pluszt,
amitől felejthetetlen lett volna a sztori.
A
szereplők is felejthetők sajnos, sőt Honor nem is lett a kedvencem, mert eléggé
átlagos, míg Rusty kissé bunkó ahhoz, hogy épeszű ember útitársnak válassza (na
jó, talán csak ha félmeztelen, de kinek van olyan szerencséje?), viszont eléggé
vicces, ami pozitív pont neki. A humor nagy részét az ő jelenléte szolgáltatta.
Mellékszereplőkből nem volt túl sok, Finn nekem nem volt szimpatikus túlzottan
(emlékekből lehet tudni, milyen volt), a többiek meg nem maradtak igazán
emlékezetesek.
A
végkifejletben volt még valami, amit túlzásnak gondoltam, de mondom, lehet csak
azért, mert megcsömörlöttem a sok utazóstól, különben ha pontoznék, egy erős
négyest érne a könyv (egy olyan pontozási rendszerben, ahol öt a maximum). Nem
volt ez rossz, csak hát...
Amit szerettem:
félmeztelen utazást; Rustyt részegen; Palát (és ami kiderült róla).
Nem szerettem:
ami Finnről kiderült; a már-már utazós-kliséknek nevezhető dolgokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése