Keplinger
sikeresen meggyőzött a The DUFF-fal és a Shut Out-tal, így rákerült az
elolvasandók listájára az új könyve is, ami tökéletesen megfelelt a
várakozásaimnak, kivéve a borítót, ami valahogy nem jön be, de azért nem
akadtam fent rajta.
A
történet: Whitley hatalmas bulival ünnepli meg a gimis évek végét, egy
ismeretlen srác mellett ébred, akit gyorsan lekoptat, de ez nem fontos
egyelőre. Az egyetem előtt mindenképp szeretné imádott apjával tölteni a
nyarat, akivel – mivel a szülei elváltak, és ő az anyjával él – évente csak
ilyenkor találkozik. Csakhogy az apuka meglepetést tartogat, nemcsak másik
városba költözött, hanem eljegyzett egy nőt, akinek már van két gyereke. Mikor
bemutatják a tizenhárom éves Baileynek, és a tizennyolc éves Nathannek (aki
véletlenségből az „ismeretlen” srác) úgy érzi, a nyara rosszabb már nem is
lehetne...
Mint
mondtam, nem csalódtam, sőt kicsit jobban tetszett a Shut Out-nál, ennek a
legfőbb oka, hogy Whitley egy negatív főhősnő, ennek ellenére nagyon bírtam.
Nincs túl sok jó tulajdonsága, ribancos, folyton piál, és képes mindenkivel
elmenni hetyegni, ami természetesen visszavezethető a szülei válására és az
otthoni állapotokra, ezt pedig nagyon szeretem egy könyvben. Egyébként szerethető,
kellett egy kis idő, amíg megszoktam, de onnantól már teljes szívvel szurkoltam
neki. A fiúkarakter, Nathan is szimpatikus, bár nem ért el olyan hatást, mint
Wesley (apropó, Bianca és Wesley is szerepelnek egy kis jelenet erejéig), igazi
rendes srác, aki törődik azzal, akit szeret.
A
mellékszereplők is nagyon kedvelhetők, az apuka menyasszonya, Sylvia jófej,
Bailey aranyos és Harrison, a meleg srác, aki Whitley barátjává avanzsál
hihetetlenül jófej. Akit nagyon nem bírtam az Whitley apja, egyszerűen jól
megcsapkodtam volna egy serpenyővel vagy ilyesmi, mert borzalmas. Viszont ez is
egy pluszpont, a szereplők viszonyait annyira jól ábrázolta Keplinger, hogy le
a kalappal előtte.
A
cselekményről inkább nem mondok semmit, a regény hangulata az, ami nagyon
megfogott, volt, olyan rész, amin nevettem, és olyan is, ahol majdnem elsírtam
magam, annyira jól bele tudtam mélyedni. Sajnáltam, hogy nem annyira hosszú
könyv, de a kevesebb néha több alapon tökéletes olvasmány volt. Az biztos, hogy
Keplingertől ezentúl is elolvasok mindent. Érdemes.
Amit (nagyon)
szerettem: Whitley jellemfejlődését; Harrisont; Baileyt;
amikor Whitley szórakozik Nathannel.
Nem szerettem:
az apát és ahogy belegondolok az anyát sem, Whitley szülei szörnyűek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése