Jus Accardo - Érintés (Denazen #1)

Elég régóta vártam ezt a könyvet, mert megtetszett a leírása, meg ez a rejtélyes fiús borító is, és bár egy újabb sorozat első részéről van szó, még ez sem tántorított el az olvasástól. És nem bántam meg, hogy beszereztem, mert tetszett.

Deznee hazafelé tartva egy buliról egy fura srácba botlik, akit néhány öltönyös fickó üldöz. Dez miután rossz irányba küldi az üldözőket, hazaviszi a srácot, akiről időközben megtudjuk, hogy Kale-nek hívják. Dez gyanítja, hogy valami nem stimmel Kale-lel, aki mindenre rácsodálkozik, de csak akkor kezd megijedni, amikor az apja beállít egy fegyverrel, Kale pedig azzal fenyegetőzik, hogy megöli a lányt. Dez ahelyett, hogy az apjára hallgatna – elég rossz viszonyban vannak – menekülni kezd Kale-lel, akiről kiderül, hogy egy Denazen nevű szervezettől szökött meg. A Denazen külöleges képességű embereket használ – a six-eket –, hogy elintézzenek ezt-azt (például Kale-t gyilkoslásra tartották) meg hogy kísérletezzenek rajtuk. Nemcsak Kale-ről derül ki, hogy egyike ezeknek – az érintése halálos mindenkire, kivéve Deznee-t –, hanem Dez halottnak hitt anyjáról is, akit a Denazen évek óta fogva tart...

Eltekintve attól, hogy a szereplők a lehető legnagyobb baklövéseket követik el, és egy valamirevaló akciófilmben szitává lőtték volna őket már az első ötven oldal környékén, nagyon élveztem ezt a könyvet. Egy pörgős (kicsit hihetetlenül), izgalmas könyvről van szó rengeteg akciójelenettel meg kémkedéssel, és amolyan X-men féle képességekkel megáldott emberekkel. Van itt alakváltó, tűzlabdákkal dobálózó srác, vízember vagy épp jós, lényegében majdnem minden szereplő tud valamit. Az biztos, hogy unalmas egy percig sem volt, kész felüdülés ilyesmit olvasni.

Továbbra is eltekintve az ilyen nincs! felkiáltásaimtól, azt kell mondjam, hogy Kale megdöntötte a legfurább szereplők rekordját. Egy erősen alulszocializált, isteni kinézetű srácról van szó, aki az egész életét ketrecben vagy épp egy elzárt helyen töltötte. Ráadásul nem érinthetett meg egyetlen élőlényt sem (mármint igen, de akkor az a valami nem élt többet), így el lehet képzelni milyen boldogság neki egyrészt menekülni a szabadság felé, másrészt fogdosni Dezt, mondván, jé, nem haltál meg. Dez el is kezdi tanítgatni a srácot (ilyesféleképp: nem tudod, mi a csók? Hát próbáljuk ki!), Kale pedig mindenről elmondja az őszinte cenzurálatlan véleményét. Hihetetlen nagy jelenetek kerekednek ebből, a humor nagy részét ez adja ki. Deznee sajnos nem túl okos szereplő, viszont szerencsére fejlődőképes, így miatta sem kellett egyszer sem félredobni a könyvet, ráadásul kellően vagány, nem az az ártatlan angyalka típus. Enyhe szerelmi háromszög is van a képben, amit nem éreztem bénának, pedig sokan elrontják az ilyesmit.

Szóval szerettem a könyvet, egy újabb sorozat, amit biztosan olvasni fogok, habár nem végződött hatalmas függővéggel, így nem olyan kínzó regényfolyamról van szó, ami miatt számolni kell a napokat a következő megjelenésig.

Amit (nagyon) szerettem: Kale jeleneteit, amikből sok van, hiszen tényleg mindenre rácsodálkozik és sok mindent meg kell tanulnia; amikor Dez szét akarja rúgni Mercy hátsóját.

Nem szerettem: azért néhány six már nekem is sok volt, nem is beszélve pár óriási hibáról, amit a szereplők elkövettek.