2013. január 29., kedd

Cynthia Hand – Angyalvágy (Angyalsors #3)



Igazából vártam ezt a könyvet, mert tudni akartam, hogy fejeződik be a történet, viszont majdnem kihagytam a Radiant novellát, amiről most nem írok külön, a lényeg, hogy el kell olvasni az utolsó rész előtt, mert valami nagyon fontos dolog van benne. Innentől SPOILER az előző részekre nézve!

Tehát ott tartottunk, hogy Clara anyukája meghalt, Jeffrey eltűnt, a románcnak Tuckerrel elvileg vége, ráadásul a Fekete Szárnyúak is ott vannak minden sarkon, készülve arra a nagy háborúra, de ez persze nem akadályozza meg Clarát abban, hogy ő normális életet éljen. Christiannel és Angelával a Stanfordra megy tanulni, hiszen most Angela látomásának kéne beteljesedni. Clarának is akad egy újabb rejtélyes, amit mihamarabb meg kell fejtenie...

Annyira szerettem volna szeretni ezt a befejező részt, hogy csak na, de egyszerűen nem ment, mert Clara hihetetlenül idegesítő szereplővé vált. Először is Jeffrey, a tizenhat éves öccse eltűnik, de ő nem is keresi, csak elmegy az egyetemre és szépen éli világát, aztán meg kiderül Angeláról valami olyasmi, amiben teljes mértékben mellette kéne állni, erre meg csak saját magával törődik, és még őt nevezik jó barátnak... Hihetetlenül ellenszenves lett a karaktere, aztán ott van még Christian, aki meg a tökéletes pasivá alakult, aki annyira jó, hogy mindenki csak őt akarja Clarának, akárhányszor csak bejön egy szereplő. Ami Samjeeza lett, arról inkább nem is beszélnék...

A cselekmény is érdekes volt, az első felében az égvilágon semmi nem történik, hacsak annyi nem, hogy Christian és Clara tanulgatnak, meg elhanyagolják Angelát, aztán hirtelen kapunk egy rakás új főgonoszt, akik végül is ismerősek, bár eddig alig volt szó róluk. A pozitív része a könyvnek, hogy volt pár jobb jelenet a vége felé, ami miatt olvasható volt a sztori befejezése, Christian igazán meglepő dolgokat tudott mondani, amivel ellensúlyozta Clara idegesítő fafejűségét, viszont a nagy harc, amire egész végig vártam, sajnos elmaradt. Volt ugyan akciójelenet, de nagyon rövid, így eléggé csalódtam. Azután pedig volt egy borzasztó jó lehetősége az írónőnek, hogy megmentse a könyvet, spoiler nélkül csak annyit, hogy nem történt meg a dolog, így keserű – vagy épp túl cukros – szájízzel fejeztem be ezt a trilógiát.

Amit szerettem: anya-lánya jelenetet; Samjeeza és Clara anyja dolgát; Christian vallomását.

Nem szerettem: Clarát, mert nem törődött Angela dolgával; mert nem törődött Jeffrey dolgával; mert tyúkeszű liba, aki nem látja, ami a szeme előtt van...

17 megjegyzés:

  1. Szia!

    Neked melyik rész tetszett a legjobban a trilógiából?Tényleg ennyire rossz a 3. rész? :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Ha választani lehet, akkor az első, de belegondolva az is kicsit kevés volt. Nekem nem tetszett a harmadik, mert szerintem a főszereplő borzasztóan önző volt benne, és cselekmény is alig volt, de ez persze csak az én véleményem.

      Törlés
    2. Hát szerintem mindegyik rész igazán jól sikerült.Szerintem válts másik könyvre,de persze ez az én véleményem.

      Törlés
  2. Ismét én :) Kihagytam azt,hogy nem tudod véletlenül,hogyan lehet megszerezni a Radian c. 2,5 könyvet??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Van új válaszom: már megjelent Angyalnyár a címe, és bár novella, gyönyörű igényes kiadás, érdemes beszerezni :)

      Törlés
  3. Szia, mi a magyar címe a könyvnek? Esetleg meg tudnád mondani mikor adják ki magyar változatot, vagy kiadták már??:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia! Angyalvágy lesz a címe, és őszre várható, viszont nem szabad kihagyni az Angyalnyár című kötetet, ami viszont már megjelent.

      Törlés
  4. Angyalvágy a címe és elvileg 2013 őszén jelenik majd meg.

    VálaszTörlés
  5. Az angyalnyár című kötetet hol tudom elolvasni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ha van Libri a környékeden érdemes a boltba kérni a rendelést: http://www.libri.hu/konyv/cynthia_hand.angyalnyar.html
      Vagy megrendelheted a kiadótól is :)

      Törlés
  6. Wah! Köszönettel tartozom, mert ha nem bukkanok ár a blogodra, akkor majdnem kihagyom a Radiant részt! Addig bele se kezdek a Boundlessbe, amíg azt el nem olvasom, nemrég beszereztem azt angolul.
    Igazából előre féltem a befejező könyvtől, mert már a második részben oda akartam dobni Clarát két hobbitnak hogy dobják be őt egy lávával teli verembe vagy valami, mert egyszerűen kikészültem az önsajnálatától és az önzésétől és még a könyvben van pofája azt "mondani", hogy most "megérdemlek egy kis önsajnálatot". Hát NEM!
    És így már ott tartok, hogy mit eszik ezen két srác is? Oké, Tuckerrel elvileg vége, de áh mindegy... Christian meg számomra egy nagyon szerethető karakter lett és már ott tartok, hogy ez a nyüszögő kis akármi, amit Clarának hívnak, meg se érdemel egy ilyen klassz pasit...
    Bocsi, a szóáradatért, de eddig még senkinek sem írtam le a tömény véleményem XD
    De egyébként azért el fogok olvasni minden könyvet, mert mindent összevetve érdekel, hogy mi lesz még benne, csak a főhősnő nem "kicsit" irritál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helyes, anélkül szerintem fura lenne a harmadik rész. Haha, Clara a harmadikban is mehetett volna a lávába, nem szerettem őt. Aham, de mint tudjuk a pasik kiismerhetetlenek. Semmi vész, érdekelne, mi a véleményed a befejezésről :)

      Törlés
    2. Wow, hát eltelt egy "kevés" idő mióta itt jártam. És sajna nem is úgy sikerült, hogy rögtön el tudtam olvasni a Boundless-t. Nem tudom, hogy egyáltalán érdekel-e még a véleményem, de azért leírom, mert ki akarom fejteni valahol a vegyes érzéseimet.
      Mindent összevetve teljes mértékben egyetértek veled. Nagyon szerettem volna szeretni ezt az utolsó részt, de nem sikerült és amikor befejeztem, nem voltam teljes mértékben elégedett.
      Amellett, hogy Clara karaktere egy hihetetlenül idegesítő, nyafogó és önző valamivé fejlődött, rengeteg mindenbe bele tudtam volna még kötni atmoszféra és történések szempontjából. A végében csalódtam a legjobban. A végén, amikor elkezdődnek az izgalmak, és vééégre megtörténik az első drámai haláleset az egész sorozatban (mert azért ismerjük el, imádjuk Maggie-t, de az ő halála csak nagyon-nagyon szomorú volt, de nem drámai), erre a végén mindenki él és boldogan hazamegy. Én ezt nem toleráltam, nem így képzeltem el és arról ne is beszéljünk, hogy ez a könyv nevetséges szinten kiszámítható volt. Rengeteg dolgot már előre meg tudtam mondani, mikor az jó pár fejezettel odébb történt meg, és lassan már a fejemet csapkodtam a falba, hogy könyörgöm Clara vagy valaki nyissa már ki a szemét és kezdjen el nagyon gyorsan gondolkozni...
      Azonban Sam kifejezetten szerethető lett erre a könyvre. Persze ez lehet azért van, mert én alapból vonzódok a sötét karakterekhez a könyvekben vagy akár filmekben, de tetszett, hogy a bukottak gonoszként voltak beállítva, de itt volt Sam, aki azért sötét lelkű volt, de megcáfolta természetes valóját és nagyon megérintett az a nagyon régi kötelék ami Maggie-hez fűzte, imádtam őt.
      Angelát az első könyvtől kezdve nagyon szerettem, mondhatni a kedvencem volt, de ebben a könyvben ellenszenvessé vált. Igaz, hogy Clarát nem múlja felül, de azért ő is ott volt az élvonalban idiotizmus szempontjából.
      Jeffrey... édes drága fiam, Jeffrey... Le sem tagadhatnád, hogy Clara öccse vagy. Csak ennyit mondok.
      Christian... Ő volt az én hősöm. Samjeezán kívül ő volt az egyetlen karakter, akivel nem volt bajom, de úgy egyáltalán. Az egész könyvben, sőt, az egész sorozatban mindig úgy gondoltam rá, hogy nnna! Ő érti, ő tényleg érti és van esze és tudja mit csinál... Csak az fájt, hogy soha senki (Clara) nem hallgatott rá. Sajnáltam a végén, mert ő talán tudott volna némi észt verni Clarába 120 év alatt.
      Nem tudom, hogy kihagytam-e valamit, annyi minden van, amiről szót kell ejteni erről a könyvről. Ha van valami kérdés arról, hogy erről meg erről mit gondolok, mert kihagytam a kismonológomban, nyugodtan fel lehet tenni :D Már ha még úgy érzed, hogy érdemes megvitatni a Boundless témát ^^

      Törlés
  7. Szia!
    Akkor Clara és Christian összejön vagy nem?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nem nagyon akarom elspoilerezni, de ritka az olyan főhősnő, aki váltogatja az igaz szerelmeit.

      Törlés
  8. Szia:)
    Nem rég olvastam az első könyvet, és őszintén szólva nem volt rossz, de az olyan "csak a végére vagyok kíváncsi" könyvek közé tartozik nálam.. azt szeretném kérdezni, hogy esetleg valahogy meg tudnád-e nekem írni, hogy mi az a nagy fordulat, az a rossz befejezés, amit sokan írnak ?
    Előre is köszönöm:)

    VálaszTörlés