Már a magyar megjelenés előtt is sokat hallottam a könyvről, aztán megjelent itthon is egy nagyon szép borítóval, aminek egyszerűen nem lehet ellenállni (legalábbis én nem tudok), így most a polcomon foglal helyet.
Aislinn családjában a tündérlátás öröklött képesség, azonban ezek a tündérek nem aranyos, kedves népség, hanem veszélyesek és kegyetlenek, ezért Aislinn igyekszik távol tartani magát tőlük. Ez különösen nehézzé válik, amikor a nyomába ered Donia, a Télleány, ráadásul Keenanbe is követni kezdi, aki nem más, mint a Nyári udvar királya, és a királynőjét véli felfedezni a lányban. Aislinn végül felfedi a titkát a barátjának, Seth-nek, a fiú pedig próbál a segítségére lenni, hogy ellen tudjon állni Keenan csábításának. Csakhogy az egész Nyári udvar sorsa múlhat Aislinn döntésén.
Amikor elsőre olvastam a könyvet, alig vártam, hogy megtudjam, mi lesz a vége, de most, hogy másodszorra is átlapoztam, sokkal több mindenre figyeltem fel. Például azt eddig is tudtam, hogy nem szeretem Aislinnt, de most még inkább nyilvánvalóvá vált, hogy mennyire idegesítő karakter számomra. Egyszerűen képtelen voltam szeretni, így inkább Doniát választottam kedvencemnek. Keenant és Seth-et kedvelem, bár Seth mondhatni a tökéletesség mintapéldája. Egyfelől kicsit fura, hogy egy vonatban lakik egy kígyóval, de ezen még nem akadtam fent, de egyszerűen egy ilyen típusú sráchoz nem illettek azok a jellemvonások, amikkel az írónő megáldotta. Seth tényleg úgy hibátlan, ahogy van, könnyen vesz minden problémát, soha semmivel nincsen semmi baja, inkább csak csinál egy jó teát, amikor Aislinn kiborul (vagyis jó sok teát megisznak), ezek miatt egyáltalán nem csodálkozom, hogy a tündérek egyszerűen lejátékszerezik szegény srácot.
Szóval igazából nem tudom eldönteni, hogy szeretem-e a történetet, ugyanis a történések nagy részét nem szerettem, viszont a tündérvilág csodálatos. Imádtam a tündéreket, a Nyári és Téli Udvar tagjait, a szabályokat és azt, hogy nem olyan kis szárnyas, jótevő manók, ahogyan nagyon sok helyen ábrázolják őket. Szerettem azt is, hogy Keenan nem tökéletes király, ettől valósabbá váltak a problémák, amikbe az ő szemszögéből beleláthattunk. Beira, a Télkirálynő az én ízlésemhez képest lehetett volna kicsit gonoszabb is, de végül is nem volt bajom vele.
Az egész könyv hangulata elég borús, egyáltalán nem való nyári olvasmánynak, inkább olyan a kályha (vagy radiátor) mellett pokrócba burkolózos történet mindenfajta vidámság nélkül. Persze nem baj a komorság, a keserédességet meg kifezetten szeretem, mégsem nyár közepén, valahogy nem illett az időjárásba. Amit még leginkább bírtam az a regény vége, mert nagyon reméltem, hogy ilyesmi lesz, és azért is szurkolok, hogy az írónő a későbbi könyvekben nem variálja át a felállást.
Amit szerettem: Doniát; tündéreket minden mennyiségben; a történet végét.
Nem szerettem: Aislinnt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése