Richelle Mead – Bloodlines - Vérvonalak

Míg itthon még csak a Vámpírakadémia utolsó része jelent meg, odakint már kijött Mead új sorozatának első kötete Bloodlines címmel, ami azt hiszem egy ideje izgalomban tart minden Adrian rajongót, aki rossz szájízzel fejezték be Rose és Dimitri történetét. Ez a könyv egyike azoknak a könyveknek, amiket a leginkább vártam a nyárra.

Ezúttal a Vámpírakadémia sorozatban megismert Sydney Sage a főszereplő. Egy hónap is eltelt már azóta, hogy az alkimista lány megszegve a szabályokat Rose segítségére sietett, azóta nincs túl jó híre az alkimisták között, most mégis szükség van rá. Hogy segítsen elrejteni Jill Dragomir hercegnőt az életére törő merénylők elől, Palm Springsbe utazik, ahol a lánnyal együtt beiratkozik egy helyi középiskolába. Velük tart Jill testőre Eddie Castile, az ellenszenves alkimista srác, Keith és természetesen Adrian is. Sydneynek nem csak a vámpírokkal szembeni ellenszenvével kell megbirkóznia, Palm Springsben rejtélyes dolgok történnek, amiknek talán az alkimistáknak is közük van…

Először is le kell szögeznem, hogy nem voltam Adrian fan, legalábbis eddig, de ebben a részben, egyszerűen nem tudtam nem megszeretni. Már a legelső felbukkanásán vigyorognom kellett, és ez így volt a legtöbb jelenetben, ahol ő is szerepelt. Kicsit féltem Sydney karakterétől, de legnagyobb meglepetésemre könnyen megszerethetőnek találtam, bár kicsit idegesítő volt, hogy hiányzott belőle az az ösztönös gyanakvás, amit Rose-tól megszokhattunk a Vámpírakadémia alatt, és amire nagy szükség lett volna. Jill sokban emlékeztetett Lissára, bár sokkal jobban kedveltem, mint anno Lissát, Eddie pedig továbbra is jófej karakter maradt, annál is inkább, hogy ő az egyetlen testőr, akinek nagyobb szerep jut a történetben. Kicsit hiányoltam még néhányat belőlük, de persze nem lehet minden tökéletes.  

A cselekményt nagyjából két részre lehet bontani, az iskolában és az azon kívül történtekre. Ahogy a Vámpírakadémia első részében is például, itt sem szerettem annyira az iskolai dolgokat, meg a kis csatározásokat, amik ehhez hozzátartoztak, de el kell ismernem Mead jól megoldotta az összekapcsolásokat, és igaz, hogy jó sok minden kiderült az első részben, elég homályos folt maradt a folytatásokba is.

Azt hallottam, hogy többen csalódtak, amiért nincs romantika a könyvben, de én azokat egyáltalán nem értem, ugyanis az egész ott van az olvasó szeme előtt. Nem történik semmi szenvedélyes egymásnak esés, még egy csók sem csattan el, viszont a romantika nagyon is nyilvánvaló, szóval én egyáltalán nem hiányoltam. Az első rész végére akciójelenetet is kaptunk, ami szerintem elég jó volt, tehát összességében kijelenthetem, hogy egyáltalán nem csalódtam a könyvben, sőt az utolsó mondatától egyenesen kirázott a hideg méghozzá a nagyon is kellemes módon.

Igazából fogalmam sincs, mikor jelenik meg a következő rész, de az biztos, hogy már alig várom, és olvasni fogom, mert ez egy olyan történet, ami egyszerűen kell lehetőleg mihamarabb.

Amit (nagyon) szerettem: azt a jelentet, amikor Adrian felbukkant; az utolsó mondatot; hogy Rose is szerepelt és megtudhattuk, mi van az ő házuk táján; Eddie-t; a jeleneteket, amikor Adrian Sydneyvel volt.

Nem szerettem: -