Ez a könyv rajta volt a nagyon-várom-a-nyárra listámon, így rögtön be is szereztem a megjelenése után. Mivel Echols regényeit mind imádtam eddig, ez sem lehetett kivétel, már a borítónak és a fülszövegnek is sikerült megfognia, hát még a történetnek.
Rebecca a gazdag lófarm tulajdonos és David, a szegény istállósfiúb szerelméről szól az a sztori, amit Erin Blackwell a kretív írás órájára prezentál, csakhogy betoppan Hunter Allen, aki élő bizonyítéka annak, hogy Erin írása nem csak fikció. Erin a gazdag lány és Hunter volt az istállósfiú, amíg Erin nagymamája nem közölte a lánnyal, hogy Hunterre hagyja a farmot. Most a srác a gazdag, Erin pedig egy kávézóban robotol a tanulás mellett, hogy el tudja tartani magát. Hunter felbukkanásával összekuszálódik az élete, főleg, hogy abban kezd reménykedni, hogy a története valóssá válhat.
Amit imádok Echols történeteiben, hogy amikor már azt hinném, mindent tudok, kapok egy újabb részletet, ami az egész addigi történésekre más fényt vet. Itt is volt annyi minden, hogy végül már alig tudtam, mit gondoljak, egyszerűen letehetetlen könyv. Hihetetlen, ahogyan az írónő az érzelmekkel bánik, ahogy a Forget You-ben, itt is folyton összeszorult a torkom bizonyos jeleneteknél, ráadásul Echols könyvein még órákkal később is lehet gondolkodni, ezt tényleg nagyon szeretem nála.
A kedvenc részeim a kreatív írás órák voltak, amikben Erin és később Hunter történetei is szerepeltek. Minden egyes sztori, fordított egyet a cselekményen és azokon a dolgokon, amiket addig gondoltam, emiatt egyre jobban vártam, hogy legyen egy újabb óra, hogy új történetet olvashassak tőlük, aztán próbáljam megfejteni, ami a sorok között van.
A szereplők hihetetlenül valósak, szerettem Erint, olyan karakter volt, akivel nagyon könnyen lehet azonosulni, aki az álmai felé tart és igyekszik nem visszanézni a múltba. Echolsra jellemzőek az idegesítő főszereplőlányok, de ebben a történetben inkább a fiú volt, akit nem szerettem annyira. Hunter azt hiszem, borzalmasan értetlen, igazából lerítt róla, hogy mire vágyik igazán, mégis csak kerülgette a dolgokat, ilyen szempontból ő volt az idegesítő. Mellékszereplőkből (és -ről) talán kicsit többet el tudtam volna viselni, főleg Manoharból és Tommyból, igaz már így is megszerettem őket, csak tényleg kár, hogy keveset szerepeltek. Igazából szívesen olvastam volna még Manohar és a többiek történeteiből is, kár, hogy erre nem volt lehetőség.
Leginkább a történet befejezése tetszett, nem volt túlzottan szirupos, és nem is jött minden rendben, sőt igazából nehezen tudni, hogyan tovább, mégis remek befejezés, nagyon szerettem. Rossz dolgokat nem igazán tudok mondani, az írónő rajta van a tíz kedvenc YA-íróm listáján, így már eleve elfogult vagyok a könyveivel szemben. Akiknek tetszett a Forget You vagy a Going Too far, ezt a történetet is szeretni fogja.
Amit (nagyon) szerettem: Erin és Hunter írásait; a jelenetet, amikor elmentek a lóversenyre; Manohart; Gabe írásóráit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése