Amikor évekkel ezelőtt elkezdtem angolul olvasni, Colasanti könyvei voltak a kedvenceim. Azóta viszont nem olvastam semmit tőle, így ideje volt beszereznem néhány újabb regényét. A borítói mindig jók, ez is nagyon tetszett (még ha nem is annyira, mint a Something like fate-é).
A történet: Brooke eldönti, hogy bevallja az érzelmeit Scott Abrahmsnak, a fiúnak, akibe régóta szerelmes, de aki mintha észre sem venné őt. Tehát összeszedi a bátorságát, odamegy a sráchoz, de mielőtt elmondhatná mit is érez, Scott közli, New Yorkba költözik. Brooke nem adja fel, bár szülei rég elváltak és az apja jóformán már nem is tartja velük a kapcsolatot, most mégis odaköltözik hozzá, hiszen követni akarja Scottot. Ám New Yorkban sem úgy alakulnak a dolgok, ahogy a lány számít rá, bár közel van Scotthoz és végre barátok lesznek, a srácnak barátnője van. Brooke nem igazán érzi jól magát, de aztán csatlakozik egy korrepetáló programhoz, melynek keretein belül megismerkedik Sadie-vel és a diszgráfiás Johnnal, akik segítségével sikerül felfedeznie az új énjét.
Colasanti könyveiben az a legjobb, hogy sosem tudom, szeretem-e a főhősnőt, vagy sem. Brooke-ot utáltam az elején, aztán a közepe táján valami megváltozott, és rájöttem, mennyire szurkolok neki. A kedvenc szereplőm John volt, szinte a felbukkanásától kezdve neki szurkoltam, ráadásul egyszerűen olyan édes volt, hogy az már nem is létezik. Végül is Scott-tal sem volt baj, bírtam őt is, de mégsem annyira, mint Johnt, mert hozzá képest mesterkéltnek tűnt. Sadie karaktere is elég rendben volt, szerettem azokat a részeket, amikor próbálja összeszedni a bátorságát, hogy megszólítsa a kiszemelt srácát.
A történet a romantikus szálakon kívül nagy hangsúlyt fektet a régi és új barátságok alakulására, és arra vajon az ilyenek kibírják-e a távolságokat, bár ezen a részen némi lezáratlanságot éreztem a sztori vége után. A Brooke és az apja közötti dolgok is kicsit jobban ki lehettek volna fejtve, de összeségében nem volt semmi bajom a könyvvel.
Amit szerettem: a „warm fuzzy”-kat; John-t; a víztornyos jeleneteket; hogy Brooke nem volt az a kétségbeesős típus.
Nem szerettem: Brooke-ot, amiért nem látta, ami a szeme előtt van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése