Néha nagyon dühös szoktam lenni, amiért egyes hihetetlenül jó könyvet teljesen elhanyagolnak, pedig ezt nem érdemelné. Deborah Smith írónő olyasvalaki, akit nem lenne szabad ennyire háttérben tartani.
Magyarul két könyve jelent meg eddig (nem hallottam róla, hogy terveznének újabbakat kiadni), és mindkettő kiváló, viszont alig hallottam róluk, amin pedig még inkább felháborodtam (főleg miután elolvastam), hogy A hely, amit otthonnak hívnak-ról egy fia ajánlót sem találtam. Ezek után lehetetlennek is tűnt, hogy ne írjak róla.
A történet: Claire Maloney a kisváros, Dunderry legtiszteletreméltóbb családjának tagja a kezdetektől fogva különös vonzalmat érez Roanie Sullivan, a nála öt évvel idősebb fiú iránt. Roanie azonban a városka társadalmi létrájának legalján áll. Részeges apjával egy lakókocsiban lakik a mocskos, szeméttel teli „ Sullivan Gödörben”, elhanyagolt külseje miatt folyton zaklatják a környékbeli gyerekek, egyedül Claire az, aki próbál mellette állni. „Úgy képzeltem a helyzetet, hogy azért születtem a világra, hogy vigyázzak rá a mamája helyett. Senki más nem jelentkezett erre a szerepre.”
Claire és Roanie kapcsolata egyelőre plátói, hiszen Claire tíz, Roanie pedig tizenöt éves, legalábbis a könyv első részében, de ez nem jelenti, hogy ők ketten ne lennének egymásnak teremtve. A kislány Claire szabad szájú, kissé elkényeztetett és a végletekig lázadó, míg Roanie egy sebzett fiú, aki igyekszik kitörni a rossz körülmények közül, csakhogy ez reménytelenebb, mint gondolná. Az első részben bár rengeteg vidám, vagy épp szívbemarkoló pillanat van, végig ott lebeg a közelgő tragédiának az árnyéka. Amikor az a valami megtörténik, Roanie eltűnik a városból, Claire pedig hiába keresi hosszú éveken át.
A regény második fele húsz évvel később játszódik. Ijesztően nagy számnak tűnik ez a húsz év, de nem bántam, mert érdekes volt Claire-t felnőtt nőként, méghozzá újságíróként látni. A történet egy levéllel folytatódik Roanie – felnőttként már Roan, de nekem végig az a fiú maradt – rengeteg levelet írt Claire-nek az évek során, de soha egyiket sem adta postára, hiszen lehetetlennek tartotta, hogy valaha is újra találkozzon a lánnyal. Tehát Claire-t az egyik kényesebb munkája miatt meglövik, ami miatt tolószékbe kényszerül, ezt az időt választja Roan arra, hogy visszatérjen…
Az összefoglaló és a könyv fülszövege alapján is úgy tűnhet, hogy a könyv egy romantikus regény, de én inkább nevezném (nagyon izgalmas és megható) családregénynek. Nemcsak a főszereplőkről kapunk képet, hanem Dunderry egészéről, de legfőképp Claire népes családjáról, akik tele vannak olyan titkokkal, amik beárnyékolták Claire és Roanie kapcsolatát, amik miatt – részben persze – ennyi időt kellett külön tölteniük. Nem egy romantikától csöpögő könyv, de nagy szerepe van benne a szerelemnek, és a felvetésnek, mennyire képes egynéhány hatalmas bűn megtörni az érzést. Nagyon ajánlom mindenkinek a könyvet, letehetetlen.
Amit (nagyon) szerettem: a teljes első részt; Roanie és Claire összes jelenetét; Roan leveleit; a legutolsó titkot; a könyv címét, ami igazán nagyon, nagyon illik a történethez
Amit nem szerettem: Dunderry kegyetlen lakosságát az első részben; hogy Roanie-nak kellett fizetnie az apja bűneiért; a könyv borítóját és fülszövegét, nem csoda, hogy kevés érdeklődőt vonzott (és valaki árulja el: kik azok a gyerekek?)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése