Egyik nap apum vagy századszorra is ezt a filmet nézte, mire azon kaptam magam, hogy én is leragadtam a tévé előtt egészen a végéig. Bárhogy is tagadnám, van egyfajta varázsa, aminek a hozzám hasonló kutyaimádók nem tudnak ellenállni, ezért muszáj írnom róla egy kicsit.
A vadon szava a második kedvenc könyvem Jack Londontól (az első a Farkasvér, vagyis a Fehér Agyar, de annak nem annyira jók a filmadaptációi). A történet főhőse Buck, a bernáthegyi, skót juhász keverék kutya, akit elrabolnak otthonról, Alaszkába viszik, és eladják szánhúzónak. A Yukon-vidéken épp tombol az aranyláz, szerencsevadászok százai indulnak el abban a reményben, hogy meggazdagodhatnak. Gondolom, nem kell mondanom, a legtöbb nem túlélésre termett, felkészületlenek a hidegre, a vadon keménységére és persze a szánhúzó kutyákkal való bánásmódról sem tudnak semmit, szerencsétlen Buck pont ilyenekhez kerül. Szegény kutyát alaposan kikészítik, a biztos haláltól végül John Thorton (Rutger Hauer) menti meg. Az ő közös kalandjaikkal folytatódik a történet.
A filmben az a legjobb, hogy ahol lehet, elég jól követi a könyv eseményeit, és a fontosabb pillanatokban jó kis narrálások vannak benne. Nem túl hosszú, alig másfél óra, ami alatt végig izgalmas és érdekes, ráadásul rengeteg jelenet pontosan olyan, mint ahogyan a könyvben elképzeltem. Nem egy mai film, mégis képes elbűvölni, Buck nagyon aranyos, ahogy a többi kutyaszereplők is, ráadásul John Thorton szimpatikus figura. Mindenképpen érdemes megnézni, főleg, hogy megértsük, mennyire erős is a vadon szava.
Végezetül a törvény, amire emlékezni kell a filmnézés közben: ölj vagy megölnek, falj vagy felfalnak…
Amit szerettem: a jelenet, amikor Buck megnyeri a fogadást; amikor Buck megmenti John Thortont
Nem szerettem: amikor bántják Buck-ot, bár szerencsére nem voltak nagyon véres jelenetek, (és a film készítése közben egy állat sem sérült meg).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése