Kinsellának ez a könyve a második kedvencem a magyarul megjelentek közül, mert olyan témát dolgoz fel, ami nagyon érdekel, vagyis a retrogád amnéziát.
A főhősnő, Lexi egy kissé csúnyácska, tipikusan lúzer csaj, aki rögtön a könyv elején leesik a lépcsőn, amikor pedig magához tér a kórházban, rádöbben, hogy három évvel később van, egy autóbaleset után lábadozik, és ő semmire nem emlékszik az eltelt időből. Hamar kiderül, hogy ezalatt a három év alatt gyökeresen megváltozott az élete, nemcsak a külseje ment át jelentős javuláson, van egy gazdag, jóképű férje, vezető állása és nagyjából mindene, amire korábban mindig is vágyott. Próbál visszailleszkedni a hétköznapjaiba, de egyre-másra újabb negatívumokat fedez fel a látszólag álomszerű életében. A legjobb barátai szóba sem állnak vele, a makulátlan férje mégsem annyira tökéletes, ráadásul megjelenik egy Jon nevű idegen, aki azt állítja nemcsak, hogy szeretők, szerelmükért Lexi a baleset előtt épp felbontani készült a házasságát.
Nagyon élveztem olvasni ezt a könyvet, az írónő jól ért hozzá, hogy lassacskán adagolja az információkat, amikből végül összeáll a történet. Lexi megoldásai a problémákra tetszettek, még jobban a romantikus szál, ami szerintem egészen egyedire sikeredett. Több kedvenc mellékszereplőm is volt, a poénokon jót nevettem, szóval ajánlom a könyvet mindenkinek, aki olyan szórakoztató irodalomra vágyik, ami vicces, nem csöpög a romantikától és ötletes.
Amit szerettem: Jont; az elültetett napraforgók ötletét; Amyt; a Mont Blancot (Kinsella poénokban verhetetlen); a végkifejletet.
Amit nem szerettem: hogy Lexi sokáig nem fog fel bizonyos dolgokat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése