Bevallom, amikor a Könyvmolyképző kiadta az első kábé száz oldalt Benina könyvéből nem igazán fogott meg, ugyanakkor, amint megláttam a könyvtárban muszáj volt kikölcsönöznöm, elsősorban azért, mert nagyon szép a borítója és persze a végét is tudni akartam. Nem bántam meg, hogy így tettem, határozottan tetszett.
Claire White az Utolsók (tiszta vérű boszorkányok) egyike, miután az ismeretlen személy(ek) által felbérelt Zsoldos végez a mentorával, Gideonnal, a félig démon Kellan Blacket jelölik ki a lány mellé. Kellan kicsit ijesztő, sötétség lengi körül, így Claire eleinte nem repes a dologért, de aztán megbékél az új mentorával, sőt közelebb kerül hozzá, mint gondolta volna. A boszorkánylánynak nem csak az érzelmeivel, de kiforratlan erejével és a folyton rá vadászó zsoldosokkal is meg kell küzdenie.
Először is, minden elismerésem Beninának, a Bíborhajú ezerszer jobb, mint mondjuk a Kitaszítva vagy a Szárnyak, örülök, hogy ezzel a kötettel bebizonyította, hogy a magyarok is tudnak jó fantasyt írni. A cselekmény pörgős, nem akadtam fenn logikai buktatókon, minden úgy van elmagyarázva, hogy legyen értelme és el is higgyem, hogy az úgy van. Hosszabb könyv, mint számítottam rá, ennek ellenére kétszerre kiolvastam és megmaradt az érdeklődésem a következő rész iránt is.
Bár voltak nagyon nyilvánvaló dolgok, Beninának sikerült meglepnie egy-két fejleménnyel, szerettem a hirtelen jött akciójeleneteit. A karakterek nem igazán különlegesek, Claire talán egy cseppet túl tökéletesre sikerült, Kellanhez hasonló pasasokkal pedig már találkoztam máshol is, mégis van az elbeszélésmódban valami báj, ami miatt csak legyintettem ezekre. A szerelmi szál kicsit instantnak tűnik, főleg Kellan részéről, de reménykedem benne, hogy ez megcáfolódik bennem a folytatás során.
Egy szó, mint száz, figyelni fogom az írónő ígéretes munkásságát, a következő részt pedig várni fogom. Hajrá, magyar írók, hajrá, Benina!
Amit szerettem: az utolsó harcolós jelenetet, amikor már a többi boszorkány is jelen volt; Hannah-t; a varázsigéket; az akciójeleneteket; Lint.
Nem szerettem: a névválasztásokat; néhány túlmagyarázó jelenetet; az Üldözőkkel való beszélgetést a végén, nekem az nem volt túl valószínű.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése