Lauren Kate – Kitaszítva

Igazából ezt a könyvet csak azért olvastam el, mert ha már megvettem, gondoltam juszt is végigolvasom, mielőtt megszabadulok tőle. Nyilván az én hibám, mert ez a kötet nem volt a mindenképpen-akarom-a-polcra listán, mégis annyira gyönyörű a borítója, hogy kinyitottam, és elolvastam a prológust, amit szintén tetszett. Tehát megvásároltam.

A történet: a főszereplő, Luce a Sword & Cross javítóintézetbe kerül, mert a pasija az első randijukon rejtélyes módon életét vesztette. Legalábbis mindenki más számára rejtélyesen, Luce tisztában van vele, hogy azok a fura árnyékok tehetnek róla, amiket gyerekkora óta lát. Így hát bekerül a rideg javítóba, ahol rögtön az első nap összebarátkozik a vadóc Arriane-nel, és kiszúrja a helyes, ám elutasító Danielt meg a helyes, de nem elutasító Camet. Mindkét fiú tetszik neki, de valamiért Daniel az, akit nem tud kiverni a fejéből, egyszerűen fel nem foghatja vajon miért olyan barátságtalan vele.

Igazából ez nem kérdés, már a prológusban kiderül, a fiú nem lehet a lánnyal, mert akárhányszor, akármelyik életükben ez megtörténik, a lány mindig meghal. Ez nekem elég ismerős volt az első oldalakat olvasva, de volt valami az írásmódban, ami miatt nem zavart, hogy ilyesmiről volt már szó, viszont nem gondoltam volna, hogy itt ki is merül ez a hatás. Ahogy elkezdődtek az igazi fejezetek, csalódtam a könyvben. Nem tudom, hogy a fordítás rossz vagy valóban ennyire szerencsétlen egynéhány mondatszerkesztés, de számomra élvezhetetlenné tette a történetet. A párbeszédekben sem jobb a helyzet, a dialógusok egyenesen siralmasak, ráadásul unalmasak is.

A történet maga sajnos nehezen indul be, az első százötven oldalon szinte semmi nem történik, még annyi sem, hogy a főszereplőt megkedveltem volna, hiszen amolyan ott is vagyok, meg nem is karakter. Számomra teljesen semleges volt, ráadásul elég idegesítő, hiszen majdnem minden második mondata akkor nyilvánvalóság, hogy az olvasó (legalábbis én) a plafonra ugrik tőle. Nem tudom, más is észrevette-e, de Daniel viselkedése teljesen Twilight Edwardéra hajaz (a maradj távol tőlem korszakából), ráadásul abban a jelenetben, amikor Daniel megmenti Luce-t a szobortól, ugyancsak erőteljes Alkonyat hatást tapasztaltam. A főszereplő helyett inkább a többi karakter az, aki mozgatja a történetet, de egyikük sem túl eredeti, nem is igazán kedveltem őket.

Végig arra vártam, hogy a nyilvánvaló igazság kiderülése után is kapunk valami kis pluszt, amit eddig nem tudtunk. Lehet, hogy ezzel egyedül vagyok, de szerettem volna megtudni, hogy mitől olyan különleges Luce, mert, ahogy ő nem érti, én is így voltam vele. Semmi figyelemre méltó tulajdonságot nem mutatott, ráadásul a szerelmük Daniellel olyasmi, aminek nincs alapja. Mármint persze nagyon-nagyon régen egymásba szerettek, de hogyan és miért? A választ nem kaptam meg, ugyanis a Kitaszítva egy trilógia első része. A második részhez nem kaptam kedvet, mert bár az epilógus egész ígéretes dolgokat takar, nem győzött meg túlságosan. Az írónő átvert a prológussal, az epilógussal nem fog még egyszer csőbe húzni.

Szóval a magam részéről már el is cseréltem a könyvet, mert nem tetszett, így nem is tudom, kiknek ajánlanám. Mondjuk azoknak, akik szerették az Alkonyatot és az Evermore-t, de E/3-ban szeretnének olyasmit olvasni. Vagy akik – és ez lehet, hogy spoiler – kedvelik az angyalos történeteket, de még annak is felejthető.

Amit szerettem: a borítót; a prológust; Danielt; azt, ami Arriane-ről kiderült, mert az az egyetlen dolog, amire nem jöttem rá.

Nem szerettem: az egész Sword & Cross életet (már a suli neve is mekkora fantáziátlanság), nekem nem volt hihető, főleg az a karpereces dolog; Luce-t; a beszélgetéseket, amik nem szóltak semmiről; azt, hogy az egész regény nem volt úgy megírva, mint a prológus és az epilógus (ami felvet egy kérdést: Hogy lehet ez? Mintha másvalaki írta volna azokat a részeket).